Hetvenedvasárnaptól határozottabban, mint korábban, fel kell készülnünk a nagyböjtre, ami azt jelenti, hogy konkrét elhatározásokat kell tennünk. De nem csak konkrétokat, hanem elsősorban helyeseket!
Egy ismert szólás szerint a pokolba vezető út jó szándékokkal van kikövezve. Ez azért lehetséges, mert ezek a „jó” szándékok nem „helyes” szándékok voltak, hanem olyanok, melyeket vagy nem gondoltak komolyan, vagy olyanok, melyek teljesítése eleve meghaladta az érintett erejét. Azok az elhatározások, melyeket csak egyszer megfogadnak, de többé nem újítanak meg; és azok az elhatározások, melyek pusztán külső ájtatosságokra korlátozódnak, de nem olyasmire irányulnak, melyekre valójában irányulniuk kellene: az a közös, hogy mind hatástalanok maradnak.

A nagyböjt elsősorban nem arra szolgál, hogy egy kicsit többet imádkozzunk, mint máskor, és arra sem, hogy kevesebbet együnk, mint máskor. Sőt, még arra sem, hogy kicsit kedvesebbek legyünk embertársainkhoz vagy lelkiismeretesebben végezzük napi feladatainkat. Bár ezek kétségen kívül dicséretes gyakorlatok, amennyiben Isten szeretetéért végezzük őket – hiszen az imádkozás rendkívül fontos, a böjtölés üdvös vezeklés és erőforrás a lélek számára, és a felebaráti szeretet és az állapotbeli kötelességek teljesítése feltétlenül szükséges –, mindazonáltal elhatározásaink csak akkor és olyan mértékben vállnak javunkra, ha olyasmikre vonatkoznak, melyek lelki előrehaladásunk szempontjából a fő akadályt jelentik. A „helyes” elhatározásoknak tehát fő hibáinkat kell megcélozniuk.

Mi az a „fő hiba”?
Az ember fő hibája az, ami összes többi hibáját és rossz hajlamát a szolgálatába igyekszik állítani. A fő hiba a gyökér és a hajtórugó, melyből hibáink és bűneink túlnyomó része származik. A külső világ vagy az ördög kísértéseivel szemben fő hibánk a saját lelkünk belsejében lapuló ellenség. Fő hibánk azért annyira veszélyes, mert gyakran szoros kapcsolatban áll fő erősségünkkel. Például, ha egy lélekben a vezető előnyei, mint például a nehéz feladatok megfontolt és céltudatos megoldása különösen kidomborodik, akkor az ilyen ember gyakran hajlik az egocentrizmusra, a kíméletlenségre, a haragra és keménységre felebarátjaival szemben. Akinek legfőbb előnye inkább gondolatainak és munkájának pontosságában és precizitásában rejlik, annak nem ritkán kell kritizálásra való hajlammal, akaratoskodással és túlérzékenységgel küzdenie. Azok, akik jól tudnak mindenkivel kommunikálni, annak a veszélynek tehetik ki magukat, hogy felületesek és tetszeni vágyók lesznek. Eközben hajlamossá válnak arra, hogy mások véleményét előbbre helyezzék az igazságnál, és ezért gyakran színleljenek. A szelíd, nyugodt típusú emberek hajlamosak a lustaságra, az érzékenységre és az elpuhulásra. Az ilyenek sokszor túlzottan engedékenyek, ami valójában nem más, mint gyengeség. Mindezek alapján arra kell vigyáznunk, hogy fő hibánk ne hagyja elvadulni lelkünkben természetes jó tulajdonságainkat. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy legerősebb külső ellenségünk, az ördög, könnyen kifürkészi legfőbb hibáinkat, és minden trükköt és megtévesztő műveletet bevet, hogy pont ezek erősödjenek bennünk a legjobban, és ezáltal ezek irányítsanak a legtöbbször bennünket.

Hogyan lehet a fő hibánkat felismerni?
Elsőnek fel kell ismernünk a gyenge pontjainkat, mert enélkül az ördög könnyen „leterít” bennünket; kijátssza gyenge védekezésünket, és meghódítja lelkünket. Azoknál, akik lelki fejlődésüknek még az elején járnak, vagyis akiknek még sokat kell harcolniuk magukkal, hogy a halálos bűnt és az önkéntes bocsánatos bűnöket elkerüljék, viszonylag könnyű a fő hibák felismerése. Később, amikor az ember már előrehaladt a lelki fejlődésben, ugyanez már nagyobb nehézséggel jár. Ilyen állapotban ezek a hibák már megpróbálnak elrejtőzni és erénynek tűnni. A büszkeség okos mértéktartásnak tetteti magát, az emberek véleményétől való függőség nagylelkűségnek.

Fő hibánk felismerésének érdekében,
1. Istenhez kell megvilágosításért könyörögnünk: „Uram, engedd lelkemet olyannak megismernem, amilyennek Te látod őt. Kegyelmed segítségével engedd meg, hogy jobban megismerjem saját magamat. Mutasd meg nekem megszentelődésem fő akadályait, azt, ami engem kegyelmed kihasználásában meggátol.”
2. Komoly önvizsgálatot kell tartanunk: Kérdezzük meg magunktól: „Mire irányulnak legfőbb aggodalmaim, amikor reggel felébredek, vagy ha egyedül vagyok? Mire irányulnak maguktól gondolataim és vágyaim?” Továbbá a lelkiismeretvizsgálat során ne csak a bűneinket ismerjük fel, hanem tegyük fel minden bűnünknél azt a kérdést, hogy miért követtük el: büszkeségből, gyávaságból, restségből, az emberek véleményétől való félelmünkben, irigységből, türelmetlenségből stb.? – Aki ilyen módon alaposan átvizsgálja bűneinek indítóokait, megtalálja ezek közül a legfontosabbat, melyben legtöbb bűnének a gyökere rejlik.
3. Ki kell kérnünk mások tanácsát. A legoptimálisabb [lenne], ha gyóntatóatyánkhoz fordulunk, de más, minket jól ismerő barát is alkalmas lehet arra, hogy olyan hibáinkra figyelmeztessen bennünket, melyeket magunk nem veszünk észre.

Hogyan győzzük le legfőbb hibánkat?
Legfőbb hibánk legyőzése nagyon fáradságos, de elengedhetetlen. A gyomot sem lehet kiirtani, ha nem gyökerénél fogva tépjük ki. Annak legfőbb oka, hogy fő hibánkat éveken keresztül nem vagyunk képesek legyőzni, abban rejlik, hogy – bár rendszeresen meggyónjuk – azt elhanyagoljuk, hogy konzekvensen és tartósan harcot folytassunk ellene. Ahelyett, hogy kirántanánk a gyökerénél fogva, mindig csak a szárait vágjuk le. Ezért aztán nem csoda, hogy a meggyónt bűnöket újra és újra elkövetjük.

De akkor hogyan lehet véglegesen legyőzni a fő hibánkat?
1. Minden lelki előmenetel alapfeltétele Istennek való készséges átadásunk, ami által magunkat tökéletesen alávetjük Neki és az Ő akaratának.
2. Az ima. Arra kell kérnünk Istent, hogy kegyelmével gyámolítson bennünket, és arra, hogy Ő maga munkálkodjon lelkünkön: „Uram, végy el mindent tőlem, ami gátol a Hozzád való eljutásomban! Uram, ajándékozz nekem mindent, ami segít Hozzád eljutnom! Uram, végy el magamtól engem, és tégy egészen Magadévá!”
3. A szükséges eszközök felhasználása. Ez azt jelenti, hogy a fő hibánkkal szemben álló erényt kell magunkban gyakorolni. Vagyis, annak ellenkezőjét kell tennünk, mint aminek megtételére magunktól hajlunk. A türelmetlenségre és haragra hajlónak Krisztus szelídségét kell szemlélnie, és meg kell tanulnia az Ő kedvéért magán erőt venni. Az elpuhultnak konzekvens fegyelmet kell a maga számára előírnia. Az önzőnek alá kell vetnie magát mások akaratának. A félénknek gyakran fel kell magában támasztania az Istenben való bizalom aktusát.
4. A mindennapi önvizsgálat. Ennek két időpontban kell megtörténnie, először a reggeli ima során meg kell újítanunk magunkban azon szilárd elhatározásunkat, hogy fő hibánkat nem követjük el, és a vele szemben álló erényt gyakoroljuk. Másodszor, az esti lelkiismeretvizsgálat során végig kell gondolnunk, hogy elhatározásunkat az adott nap mekkora mértékben sikerült végrehajtanunk. E téren elért sikereinket hálás szívvel egyedül Isten kegyelmi segítségének kell tartanunk. Kudarcainkat őszintén bánjuk meg, és szilárdan fogadjuk meg, hogy másnap jobban igyekszünk együttműködni Isten kegyelmével.
5. Némelykor nagyon hasznos, ha elkövetett hibánkért büntetést szabunk ki magunkra. Ez a büntetés lehet egy ima, vagy valami olyasmiről való lemondás, amit szívesen megtennénk, vagy valami jócselekedet, ami erőfeszítést kíván tőlünk. Ebből két nyereség származik: Egyfelől a hiba jóvátételében vezeklő erő rejlik. Másfelől nagyobb éberséget nyerünk általa a jövő számára.
6. Végezetül mindezen gyakorlatnál a kitartás a legfontosabb. A magunk legyőzése a legszívósabb küzdelem, ami csak létezik. Bátorságunkat e harcban a kudarcok ellenére sem szabad soha elvesztenünk. Istent elsősorban nem az érdekli, hogy győzünk-e vagy sem, hanem az, hogy bátran és mindenekelőtt az Ő kegyelmében való bizalommal harcolunk-e vagy sem. Az őszinte igyekezet a döntő – a győzelem Isten dolga.

Urunk Jézus Krisztus arra int, hogy az, aki tornyot akar építeni, először üljön le, és végezzen számításokat. [lásd: „Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze van, és békét kér.” (Lk 14,28-32)] –
Aki lelkében Isten dicsőségére a szentség tornyát akarja felépíteni, aki hadba vonul, hogy fő hibáját a csatában legyőzze, annak tervet kell előbb készítenie ehhez, és pontos stratégiát kell kidolgoznia. Minél konkrétabbat, annál jobb! Használjuk fel tehát a böjtbevezető időt arra, hogy határozott fogadalmakat tűzünk magunk elé, hogy azokat a szent nagyböjt alatt (és utána) hasznosan alkalmazhassuk.

„A katonák harcolnak, de Isten adja a győzelmet” (Orléansi Szent Johanna)


http://katolikus-honlap.hu/2001/bojtbevezeto.htm