Martin Lenz: Az őszinte igyekezet a döntő – a győzelem Isten dolga
Hetvenedvasárnaptól határozottabban, mint korábban, fel kell készülnünk a nagyböjtre, ami azt jelenti, hogy konkrét elhatározásokat kell tennünk. De nem csak konkrétokat, hanem elsősorban helyeseket!
Egy ismert szólás szerint a pokolba vezető út jó szándékokkal van kikövezve. Ez azért lehetséges, mert ezek a „jó” szándékok nem „helyes” szándékok voltak, hanem olyanok, melyeket vagy nem gondoltak komolyan, vagy olyanok, melyek teljesítése eleve meghaladta az érintett erejét. Azok az elhatározások, melyeket csak egyszer megfogadnak, de többé nem újítanak meg; és azok az elhatározások, melyek pusztán külső ájtatosságokra korlátozódnak, de nem olyasmire irányulnak, melyekre valójában irányulniuk kellene: az a közös, hogy mind hatástalanok maradnak.
A nagyböjt elsősorban nem arra szolgál, hogy egy kicsit többet imádkozzunk, mint máskor, és arra sem, hogy kevesebbet együnk, mint máskor. Sőt, még arra sem, hogy kicsit kedvesebbek legyünk embertársainkhoz vagy lelkiismeretesebben végezzük napi feladatainkat. Bár ezek kétségen kívül dicséretes gyakorlatok, amennyiben Isten szeretetéért végezzük őket – hiszen az imádkozás rendkívül fontos, a böjtölés üdvös vezeklés és erőforrás a lélek számára, és a felebaráti szeretet és az állapotbeli kötelességek teljesítése feltétlenül szükséges –, mindazonáltal elhatározásaink csak akkor és olyan mértékben vállnak javunkra, ha olyasmikre vonatkoznak, melyek lelki előrehaladásunk szempontjából a fő akadályt jelentik. A „helyes” elhatározásoknak tehát fő hibáinkat kell megcélozniuk.
Mi az a „fő hiba”?
Az ember fő hibája az, ami összes többi hibáját és rossz hajlamát a szolgálatába igyekszik állítani. A fő hiba a gyökér és a hajtórugó, melyből hibáink és bűneink túlnyomó része származik. A külső világ vagy az ördög kísértéseivel szemben fő hibánk a saját lelkünk belsejében lapuló ellenség. Fő hibánk azért annyira veszélyes, mert gyakran szoros kapcsolatban áll fő erősségünkkel. Például, ha egy lélekben a vezető előnyei, mint például a nehéz feladatok megfontolt és céltudatos megoldása különösen kidomborodik, akkor az ilyen ember gyakran hajlik az egocentrizmusra, a kíméletlenségre, a haragra és keménységre felebarátjaival szemben. Akinek legfőbb előnye inkább gondolatainak és munkájának pontosságában és precizitásában rejlik, annak nem ritkán kell kritizálásra való hajlammal, akaratoskodással és túlérzékenységgel küzdenie. Azok, akik jól tudnak mindenkivel kommunikálni, annak a veszélynek tehetik ki magukat, hogy felületesek és tetszeni vágyók lesznek. Eközben hajlamossá válnak arra, hogy mások véleményét előbbre helyezzék az igazságnál, és ezért gyakran színleljenek. A szelíd, nyugodt típusú emberek hajlamosak a lustaságra, az érzékenységre és az elpuhulásra. Az ilyenek sokszor túlzottan engedékenyek, ami valójában nem más, mint gyengeség. Mindezek alapján arra kell vigyáznunk, hogy fő hibánk ne hagyja elvadulni lelkünkben természetes jó tulajdonságainkat. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy legerősebb külső ellenségünk, az ördög, könnyen kifürkészi legfőbb hibáinkat, és minden trükköt és megtévesztő műveletet bevet, hogy pont ezek erősödjenek bennünk a legjobban, és ezáltal ezek irányítsanak a legtöbbször bennünket.
Hogyan lehet a fő hibánkat felismerni?
Elsőnek fel kell ismernünk a gyenge pontjainkat, mert enélkül az ördög könnyen „leterít” bennünket; kijátssza gyenge védekezésünket, és meghódítja lelkünket. Azoknál, akik lelki fejlődésüknek még az elején járnak, vagyis akiknek még sokat kell harcolniuk magukkal, hogy a halálos bűnt és az önkéntes bocsánatos bűnöket elkerüljék, viszonylag könnyű a fő hibák felismerése. Később, amikor az ember már előrehaladt a lelki fejlődésben, ugyanez már nagyobb nehézséggel jár. Ilyen állapotban ezek a hibák már megpróbálnak elrejtőzni és erénynek tűnni. A büszkeség okos mértéktartásnak tetteti magát, az emberek véleményétől való függőség nagylelkűségnek.
Fő hibánk felismerésének érdekében,
1. Istenhez kell megvilágosításért könyörögnünk: „Uram, engedd lelkemet olyannak megismernem, amilyennek Te látod őt. Kegyelmed segítségével engedd meg, hogy jobban megismerjem saját magamat. Mutasd meg nekem megszentelődésem fő akadályait, azt, ami engem kegyelmed kihasználásában meggátol.”
2. Komoly önvizsgálatot kell tartanunk: Kérdezzük meg magunktól: „Mire irányulnak legfőbb aggodalmaim, amikor reggel felébredek, vagy ha egyedül vagyok? Mire irányulnak maguktól gondolataim és vágyaim?” Továbbá a lelkiismeretvizsgálat során ne csak a bűneinket ismerjük fel, hanem tegyük fel minden bűnünknél azt a kérdést, hogy miért követtük el: büszkeségből, gyávaságból, restségből, az emberek véleményétől való félelmünkben, irigységből, türelmetlenségből stb.? – Aki ilyen módon alaposan átvizsgálja bűneinek indítóokait, megtalálja ezek közül a legfontosabbat, melyben legtöbb bűnének a gyökere rejlik.
3. Ki kell kérnünk mások tanácsát. A legoptimálisabb [lenne], ha gyóntatóatyánkhoz fordulunk, de más, minket jól ismerő barát is alkalmas lehet arra, hogy olyan hibáinkra figyelmeztessen bennünket, melyeket magunk nem veszünk észre.
Hogyan győzzük le legfőbb hibánkat?
Legfőbb hibánk legyőzése nagyon fáradságos, de elengedhetetlen. A gyomot sem lehet kiirtani, ha nem gyökerénél fogva tépjük ki. Annak legfőbb oka, hogy fő hibánkat éveken keresztül nem vagyunk képesek legyőzni, abban rejlik, hogy – bár rendszeresen meggyónjuk – azt elhanyagoljuk, hogy konzekvensen és tartósan harcot folytassunk ellene. Ahelyett, hogy kirántanánk a gyökerénél fogva, mindig csak a szárait vágjuk le. Ezért aztán nem csoda, hogy a meggyónt bűnöket újra és újra elkövetjük.
De akkor hogyan lehet véglegesen legyőzni a fő hibánkat?
1. Minden lelki előmenetel alapfeltétele Istennek való készséges átadásunk, ami által magunkat tökéletesen alávetjük Neki és az Ő akaratának.
2. Az ima. Arra kell kérnünk Istent, hogy kegyelmével gyámolítson bennünket, és arra, hogy Ő maga munkálkodjon lelkünkön: „Uram, végy el mindent tőlem, ami gátol a Hozzád való eljutásomban! Uram, ajándékozz nekem mindent, ami segít Hozzád eljutnom! Uram, végy el magamtól engem, és tégy egészen Magadévá!”
3. A szükséges eszközök felhasználása. Ez azt jelenti, hogy a fő hibánkkal szemben álló erényt kell magunkban gyakorolni. Vagyis, annak ellenkezőjét kell tennünk, mint aminek megtételére magunktól hajlunk. A türelmetlenségre és haragra hajlónak Krisztus szelídségét kell szemlélnie, és meg kell tanulnia az Ő kedvéért magán erőt venni. Az elpuhultnak konzekvens fegyelmet kell a maga számára előírnia. Az önzőnek alá kell vetnie magát mások akaratának. A félénknek gyakran fel kell magában támasztania az Istenben való bizalom aktusát.
4. A mindennapi önvizsgálat. Ennek két időpontban kell megtörténnie, először a reggeli ima során meg kell újítanunk magunkban azon szilárd elhatározásunkat, hogy fő hibánkat nem követjük el, és a vele szemben álló erényt gyakoroljuk. Másodszor, az esti lelkiismeretvizsgálat során végig kell gondolnunk, hogy elhatározásunkat az adott nap mekkora mértékben sikerült végrehajtanunk. E téren elért sikereinket hálás szívvel egyedül Isten kegyelmi segítségének kell tartanunk. Kudarcainkat őszintén bánjuk meg, és szilárdan fogadjuk meg, hogy másnap jobban igyekszünk együttműködni Isten kegyelmével.
5. Némelykor nagyon hasznos, ha elkövetett hibánkért büntetést szabunk ki magunkra. Ez a büntetés lehet egy ima, vagy valami olyasmiről való lemondás, amit szívesen megtennénk, vagy valami jócselekedet, ami erőfeszítést kíván tőlünk. Ebből két nyereség származik: Egyfelől a hiba jóvátételében vezeklő erő rejlik. Másfelől nagyobb éberséget nyerünk általa a jövő számára.
6. Végezetül mindezen gyakorlatnál a kitartás a legfontosabb. A magunk legyőzése a legszívósabb küzdelem, ami csak létezik. Bátorságunkat e harcban a kudarcok ellenére sem szabad soha elvesztenünk. Istent elsősorban nem az érdekli, hogy győzünk-e vagy sem, hanem az, hogy bátran és mindenekelőtt az Ő kegyelmében való bizalommal harcolunk-e vagy sem. Az őszinte igyekezet a döntő – a győzelem Isten dolga.
Urunk Jézus Krisztus arra int, hogy az, aki tornyot akar építeni, először üljön le, és végezzen számításokat. [lásd: „Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze van, és békét kér.” (Lk 14,28-32)] –
Aki lelkében Isten dicsőségére a szentség tornyát akarja felépíteni, aki hadba vonul, hogy fő hibáját a csatában legyőzze, annak tervet kell előbb készítenie ehhez, és pontos stratégiát kell kidolgoznia. Minél konkrétabbat, annál jobb! Használjuk fel tehát a böjtbevezető időt arra, hogy határozott fogadalmakat tűzünk magunk elé, hogy azokat a szent nagyböjt alatt (és utána) hasznosan alkalmazhassuk.
„A katonák harcolnak, de Isten adja a győzelmet” (Orléansi Szent Johanna)
http://katolikus-honlap.hu/2001/bojtbevezeto.htm
Ennek miért most kellett idekerülnie?
Indonézia és Törökország a BRICS tagjelöltjei. Rajtuk kívül már Argentína, Egyiptom, Irán, Nigéria és Szíria is jelezte, hogy szívesen csatlakozna a gazdasági társuláshoz.
http://afromarket.hu/index.php/napi-gazdasag/2811-alternativ-imf-et-terveznek-a-brics-tagok
Jöjj Szent Lélek, Hívlak Téged, Emelj fel engem, Öleld át a lelkem.... Énekeld velem! Mindannyian az Egység részei vagyunk. Szeretettel ajánlom ezt a dalt minden Testvéremnek .
Nagyon gyorsan emelkedik a koronavírus áldozatainak száma
http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=195:2016-06-24-05-12-59&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58
Már 25 halálos áldozata van a koronavírusnak Kínában, a fertőzöttek száma pedig 830-ra emelkedett. A kínai Vuhan városából kiindult koronavírus terjedése már világszintű problémává vált: többek között az Egyesült Államokból, Oroszországból, Szaúd-Arábiából és Szingapúrból, sőt már európai országokból is jelentettek megbetegedést.
Japánban és az USA-ban újabb fertőzötteket kezelnek
egy 40 éves japán férfinál állapították meg,aki Vuhanban lakik, onnan vasárnap érkezett a szigetországba. Jelenleg kórházban kezelik - hozta nyilvánosságra pénteken a japán egészségügyi minisztérium.
azonnal karanténba helyezték, és tartanak a gyanút igazoló vizsgálatok.
Nyolcszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérteForrás: MTI/AP/Kin CseungVilágjárványtól tartanak
Európát is elérte a koronavírus

Amit eddig tudunk a vírusról
Az nCoV-2019 néven ismert új koronavírus először a kínai Vuhanban jelent meg. Kínán kívül Japánból, a Fülöp-szigetekről, Dél-Koreából, Tajvanról, Thaiföldről és az Egyesült Államokból, valamint a Kínához tartozó Hongkongból és Makaóból jelentettek megbetegedéseket. Csütörtöki hírek szerint Szaúd-Arábiában, Vietnamban és Szingapúrban is megjelent a tüdőgyulladást okozó új koronavírus.MTI
Letakart testek fekszenek az utcákon üresek a boltok – ijesztő beszámolók és felvételek Vuhan belsejéből.
Kaotikus állapotok elevenedtek meg Vuhan utcáin. A több milliós lakosságú kínai város arról vált híressé, hogy innen robbant ki a most már az egész világot fenyegető új koronavírus.
Akkora a baj, hogy a várost napokkal ezelőtt karantén alá helyezték és lényegében hermetikusan lezárták.
Azaz sem ki, sem pedig be nem járkálhatnak a lakosok, akik között a nem hivatalos források szerint csak úgy tombol a fertőzés.
Apokaliptikus állapotok vannak a városon belül.
Kiszivárgó biztonsági kamerák felvételein – amiket a BBC- is bemutatott nemrég – látszik, hogy a járókelő betegek egyszerűen összeesnek és sok esetben eszméletüket vesztik vagy meg is halnak, mire segítség érkezik.
Tucatjával vannak halottak, állítólag sokkal több, mint azt a hatóságok hivatalos becslései jelentik.
Az utcákon, a kórházak folyosóin letakart halottak vannak, a fertőzöttek száma óránként egyre több, és duplázódik.
Az emberek folyamként hömpölyögnek a kórházak folyosóin, miközben óriási a pánik.
A város belsejéből azért számtalan információ és tanúvallomás, beszámoló szivárgott ki.
Elmondták ezek a beszámolók, hogy nagyon félnek az emberek. Olyan az egész város, mintha világvége lenne.

“A városban az emberek 90%-a maszkot viselt, és szinte senki sem beszélt, elég rémisztő volt…”Egy, a személye elhallgatását kérő egyetemista azt nyilatkozta, hogy ki sem mer merészkedni az utcára, családjával együtt elbújtak.
Édesanyja az egyik nap elment bevásárolni, ám a szupermarket polcai teljesen üresek voltak.
“Tíz napra elegendő élelmünk és vizünk van, ám ha az elfogy, nem tudjuk, mi lesz velünk” – idézte a BBC riportját a szeretlekmagyarorszag.hu.
A bevásárlóközpontokat fosztogatják, a legtöbb intézmény működése egyszerűen leállt.
Nem hagyják, hogy elhagyják a várost, hogy egyetlen fertőzött is véletlenül kijusson.
A városon belül próbálnak rájönni a vírussal kapcsolatban bizonyos dolgokra, és itt próbálják megfékezni, pedig már Amerikában, Európában, Szaúd-Arábiában és Oroszországban is megjelent.
Szűzanyánk tanácsai
Járványok, betegségek Gyógyfüvek, gyógymódok
„Szeressétek Istent, ti Földnek lakói, mert egyedül azért teremtette a mindenséget, hogy szíveteket megnyerje!” (az Angyal szózata isten szeretetéről Montovai Boldog Hozsannának)
Fertőző betegségek
Influenzához hasonló megbetegedés: Szűzanyánk 1986. októberi fontos figyelmeztetése egy influenzához hasonló betegség megelőzésére József Tamás látnok által:
Rövidesen egy betegség támadja meg az emberiséget. E betegség tünetei az influenzához hasonlók lesznek. A szívet és a tüdőt fogja megtámadni úgy, hogy sokan fognak belehalni. A Szűzanya az Ő gyermekei részére ezzel kapcsolatban a következő tanácsot adja:
Egy nagyobb gerezd fokhagyma felének a levét nyomjátok ki, préseljétek ki, és néhány gyömbérgyökeret tegyetek egy csészébe. Tegyetek hozzá egy evőkanál citromlevet és egy teáskanál mézet. Öntsetek rá forrásban levő vizet, és legalább öt percig áztassátok. Forralni nem szabad.
Ezt az italt naponta egy órával lefekvés előtt kell meginnotok. Amennyiben a betegség tünetei már valakin mutatkoznak, annak ebből az italból 3×1 csészével kell innia.
Amennyiben nem áll rendelkezésre friss fokhagyma, paszta is megfelel. A fokhagyma erős szagának elkerülése érdekében a szánkban friss petrezselymet kell szétrágnunk.
Ez a tanács Szűzanyánktól, az isteni Orvostól származik. Áldjon és őrizzen meg benneteket a Mindenható Isten és a mi Szűzanyánk, a betegek gyógyítója védelmezzen benneteket!
Az előbbi közlés alapján kiegészítő összegzés, mire van szükségünk: fokhagyma (kivonat vagy paszta is megfelel), gyömbérgyökér, citromlé, méz, petrezselyem.
Tudjuk előre, hogy be fog következni. Amikor bekövetkezik (nem működik a közlés) látjuk az orvostudomány tehetetlenségét (de így gyógyítani tudjuk majd), tapasztaljuk a közlések égi eredetét, és a hitünkben megerősödünk.
Készüljünk fel erre a betegségre!
A pestisről: „A döghalál”, „fekete halál” sokszor sújtotta az emberiséget. A Bibliában Isten büntetése. Háborúval, éhínséggel szerepel együtt. Dávid bűnéért Isten büntetését kapta népére: 2Sám. 24, 15. a csapások a Bibliában követik egymást. (Jer. És Ez; Háború, éhínség, ragály, dögvész, kard, halál, gyász, éhínség, tűz, stb.; vö. Mt. 24, 7; Lk. 21, 11; Jel. 6, 8; 18, 8) A betegség Indiában, Kínában, Burmában, Indonéziában honos. A pestisbaktérium okozza. A patkánybolha terjeszti. A bolha nyálával kerül az emberi szervezetbe.
1. Bubópestis: a nyirokcsomók nagyon megduzzadnak, elgennyesednek, bevéreznek, kifakadnak: bubó. Lappangási idő: 3-8 nap.
2. Tüdőpestis: a fertőzés a véráram útján a tüdőbe jutva véres tüdőgyulladást okoz. A véres köpet önmagában okozhat másokon tüdőpestist. Lappangási ideje csak 1-2 nap. Nagyon virulens kórokozó által okozott elsődleges szepszis pár órán belül, pár nap alatt halálhoz vezethet! A tüdőpestis 100%-os halálozású!
Az egyik apokaliptikus lovas – a pestis – közeli érkezését jelezte előre a Szűzanya egy Istenfélő és igaz német pap által.
Tünetei: magas láz, szaggató fejfájás, amelyet semmilyen fájdalomcsillapító nem enyhít. Fájdalom a belekben és a mellkasban. Ez kb. 2 hétig tart; utána hányás és hasmenés társul az előbbiekhez gyengeségi rohamokkal. Ezt követi a bőrbetegségekre jellemző viszketés és gennyes pattanások jelennek meg a testen, amelyek gyorsan terjednek és nagyobbodnak. Ekkor már láz nincs, mert a szervezet úgy legyengült, hogy nem képes semmiféle ellenállásra. Az eszméletlenséget időnként lázálmok váltják fel és erős szédülés érzet. Ekkor már a beteg nem képes az ágyból felkelni és rövidesen bekövetkezik a halál. A kifejlesztett oltóanyagokkal csak elodázni tudják a halált, de megakadályozni nem. A fenti végső stádiumra utaló tünetek jelentkezésekor már az Ég által közölt gyógyfüvek nem segítenek.
A pestis gyógyítására Szűzanyánk az alábbi receptet és tanácsokat adta: „elöljáróban orbáncfű teát igyunk, annak leveleiből és szárából elkészítve termése és virága nélkül. Naponta egy korty ebből a teából elegendő a pestis megelőzésére! Ha már hányinger és fejfájás is észlelhető, akkor igyunk borostyán- és ibolyateát! Esténként cickafarkteát igyunk!
Mindemellett még imádkoznunk is kell!”
Ezt a gyógytea kúrát a fenti (figyelmeztetések) figyelmeztető jelek, első tünetek észlelésekor kell elkezdeni.
Gyógynövényeinket mind meg kell áldatni, mielőtt használni kezdenénk!
Ibolya láz ellen: láz elleni gyógyszer a Szeplőtelen Istenanya kedvelt virága az ibolya.
A megszentelt hársfavirág-tea: áldásos hatású.
A Szent Szűz a világ összes galagonya-bokrát megáldotta!
A Szeplőtelen Istenanya Marie-Julie Jahenny látnoknak egy galagonyalevelet adott és így szólt: „Ez az egyetlen megáldott levél, elég lehet valakinek az egész megpróbáltatás idejére. Ha egy levelet 10-szer is főztök ki, megtartja friss üdeségét és zöld színét.”
„Lesznek megszállottak, akiknek ordítása messziről hallatszik. A gabonakalászok tönkremennek. Járványok lépnek fel. Különféle mellbetegségek, melyeket erős fájdalom kísér! Ezért kell gyűjtsétek a kellemes illatú, általam megszentelt galagonya levelét és virágát. Mellkas bántalmaknál – azzal borogatva – érezni fogjátok gyógyító hatását és gazdag áldását, amit a túlélőknek nyújtok.”
Más szárított gyógyfüvek is használhatók.
Ima a gyógyteák, gyógyfüvek használatakor:
Ó Mária, Te Szeplőtelen Szűz, mi Anyánk, nézz le ránk és add,
hogy áldásod hathatós legyen fájdalmainkra.
Rosszullét: remegés a testen, súlyos görcsök, a test deformálódása. A rosszullét először a szívet támadja meg, majd az értelmet és a beszélőképességet. A rosszullét kísérője a kínzó hőségérzet, mely mint a tűz éget. A bőr több helyen kipirosodik, és rendkívüli módon fáj. Az első két napon lép fel és gyorsan terjed.
Egyedüli gyógyszere: a galagonya-tea.
Kolera ellen: galagonya teát igyatok!
Veszélyes betegségben, mint tüdőgyulladás, valamint heves fejfájás esetén: készítsetek teát kerekrepkényből (földi borostyán – glechoma haederacea) és ezt igyátok!
Borostyán (Efeu) borogatásként: a borostyánt puhára főzzük és csak borogatásként használjuk mell- és fejfájásnál.
A halálos kimenetelű pestisben csak egy orvosság van:
Írjátok rá egy pici, vékony papírszeletkére a következő szavakat:
„Jézusom, Te legyőzted a halált, ments meg!
Üdvözlégy Szent Kereszt!”
és nyeljétek le!
A szenteltvíz fájdalmaitokat csökkenti, az olaj a szenvedéseket enyhíti!
(Az Ég üzen… c. kötet 52.o)
Szent SCARBEL olaj: Isten szent olaja Ausztráliában egy szent SCARBEL Szoborból folyik pénteki napokon, valamint állandóan a szent koporsójából. Terjesztik az egész világon. Szaporítható. Főzéshez-sütéshez használjunk egy-egy csepp olajat.
Radioaktív sugárzás esetén: cseppentsünk ételünkbe a Szent olajból! És így nem árthat nekünk a fertőzés!
Égés ellen: a tűz után a gyerekek egész testét kenjük be ezzel az olajjal (13 éves korig), a be nem fedett testrészeket a felnőttek is kenjék be!
Gyógymódok és tanácsok a büntetés időszakára,
Melyeket az Úr adott Jahenny Mária-Júliának
Isten sohasem büntet előzetes figyelmeztetés nélkül. A Szűzanya ezt mondta La Salette-ben:
„Az emberek gonosz tettel átverik az ég boltozatát…”
„Isten büntetni fog, súlyosabban mint valaha…”
„A gonoszok szabad folyást engednek gazságaiknak…”
Az emberek nem törődtek az intő szóval! Isten tehát kénytelen példát…
Jézus Krisztus azonban jóságosan védelmébe akarja venni barátait és gyermekeit a nagy csapások idején…
Szent lelkeket nevel magának, ezeknek kinyilvánítja a jövőt, hogy továbbmondják az embereknek.
Ilyen kiválasztott lélek volt Jahenny Mária-Júlia is.
Neki nyilvánította ki… Jézus jóságának és gondoskodásának megható bizonyítékául ezeket a természetes és természetfeletti gyógymódokat, hogy barátai felhasználják a csapások ellen, melyek a világot fenyegetik.
Ne feledjük azonban, hogy Isten igazi barátai, igazi gyermekei azok, akik bűnbánatot tartanak, igyekeznek hibáikat leküzdeni és elvetik a világias szellemet.
Imádság a Szent Kereszthez a nagy csapások idején:
Üdvözlégy Megváltónk, hódolatra méltó Szent Keresztje!
Alázatosan leborulva tisztellek, ölellek-csókollak!
Védj meg, őrizz meg, ments meg minket!
Az én Jézusom annyira Szeretett Téged!
Az Ő példájára és is szeretlek,
enyhüljön bennünk a rettegés,
és csak békesség és bizalom maradjon bennünk.
Imádság a Szent Kereszthez nagy viharok idején:
„O Crux, ave spes unica!”
„Et VERBUM caro factom est.”
Üdvözlégy Szent Kereszt, egyetlen reményünk!
És az ige testté lett.
Jézusom, te legyőzted a halált, ments meg minket!
Az Úr Jézus szavai Mária Júliához egy extázis alatt:
„Vegyetek egy érmet, amelyen Szent Szívem képe van, és egy másikat, amelyen a hódolatra méltó Szent Kereszt van. Mindkettőt merítsétek bele egy pohár vízbe és igyatok ebből a kétszeresen megáldott vízből.” (lehetnek papírból is)
Az ételekben egyetlen csöppje ennek a víznek, bármilyen parányi legyen is az, elég arra, hogy megóvjon a csapásoktól.
A szorongásoktól és rémülettől való megszabadulásra:
Érintsétek homlokotokhoz a Szeplőtelenül fogantatott jóságos Szent Szűz érmét vagy képét. Így lelketek nyugodt lesz. Szíveteket nem riasztják meg az emberek rémhírei és nem kerültök igazságom félelmet keltő hatása alá sem.
Veszélyes betegségben (mint tüdőgyulladás, heves fejfájás) készítsetek teát kerekrepkényből (földi borostyán) és ezt igyátok.
Kolera ellen: galagonya-teát (crategus) igyatok.
Ismeretlen eredetű láz esetén az ibolyának lesz jó hatása, amely illatával ls kicsinységével alázatra tanít.
A halálos kimenetelű pestisben csak egy orvosság van: írjátok rá egy pici, vékony papírszeletkére a következő szavakat:
„Jézusom, te legyőzted a halált, ments meg!
Üdvözlégy Szent Kereszt!”
– és nyeljétek le.
A háromnapos sötétség idején egy lélek sem marad életben a védett helyeken kívül. Csak a megáldott viaszgyertyák adnak világosságot a rettenetes sötétségben.
Egyetlen gyertya (szentelt gyertya) elég lesz, míg a pokoli éjszaka tart. De ezek sem világítanak az istenteleneknél és a káromkodóknál.
Az áldott olajjal való megkenés (Manduria)
Az Olajat Szűz Mária áldotta meg, és csodálatos módon származik képmásaiból. Meg kell tehát különböztetnünk a liturgiában használt Olajtól (a betegek, a katekumenek olajától, a krizmától), melyet püspök szentel meg, és a Szentségek kiszolgáltatása során használják.
1. a Szentelt Olajjal való megkenés Mária Szerető hatalmába vetett hit személyes kifejezése. Mária új nevével, mint az „Örök Kenet Szent Olajának Forrása” Isten atyai Jóságából kegyelmet áraszt szívünkbe és testünkre.
Bárki, aki elismeri ezt a nevet, a többi kenet mellett ezt a kenetet is kaphatja vagy adhatja, előbb azonban szívét kell felajánlania:
„Ó Szeplőtelen Szív,
Uram Anyja,
Az Örök kenet Szent Olajának Forrása,
Én nagy bűnös azt kérem Tőled,
Hogy mutasd meg Titkodat és Szentelj ma
engem Magadnak…”
2. A Szűzanya nem csodák várására ösztönöz, hanem hitbeli növekedésre, elsősorban a lélek jólétére.
Az Égi Anyára kell hagynunk, hogy eldöntse az időt és a módot, hogy beleavatkozzon életünk anyagi szükségleteibe. Ezért jó, ha Szűz Máriára bízzuk magunkat, mint gyermek az anyjára, mert Szent Mihály és Szent Ariél arkangyalok közbenjárásával megvéd minket a Sátán cselvetéseitől is.
Mivel ez a szép hitbeli gesztus egyre terjed, Szűz Mária a következőképpen sugalmazza az olaj megsokasítását, hogy elegendő legyen: öntsünk kilenc csepp csodás eredetű olajat egy liter extra szűz olívaolajba, hogy az egész megszentelődjék, majd ebből az olajból kilenc cseppet ismét öntsünk egy liter extra szűz olívaolajba, így megsokszorozódik a mennyisége.
Hogyan kell használni a Kenetet?
- Vattapamacsot kell az Olajba meríteni, majd ezzel keresztet rajzolni a homlokra (az elme megtisztulása és megvilágosodása).
- A második jelet az ajakra kell rajzolni (a nyelv megtisztulás, hogy az alázat minden fajtájában növekedjék), hogy jobban dicsérhessük az Urat.
- A harmadik keresztet a szívre kell rajzolni (gyakorlatilag a nyak tövére), hogy érzéseink megtisztuljanak, megszépüljenek és megerősödjenek, hogy Istennek ajánlhassuk őket.
- Végül egy negyedik és egy ötödik keresztet kell rajzolni a két tenyérre, hogy minden cselekedetünk megfeleljen Isten törvényének és az igazságosság és a könyörület terén.
A kenet használata közben így kell imádkozni:
„Mária
az áldott Olajfa Anyja,
a Szent Olaj Legszentebb Szüze,
érints meg minket, szeress minket
és gyógyítsd meg a szívünket
a Te Szereteteddel, úgy, ahogyan Te akarod.”
Ezt a megkenést a testi vagy lelki bajokban többször is meg lehet ismételni.
A Mária-szoborból csepegő Szent Olaj iránti tisztelet:
Jézus: „…Olaj, Szent Olaj, melyet Anyám ad folytonosan a szenvedőknek, ma még inkább, mint egykoron, mikor Ő maga készítette tiszta kezeivel azt az enyhet adó kenetet, melyet szegény tanítványaimnak adott, kiknek ezzel kellett gyógyítaniuk a sebeket és magát az embert! Én magam parancsoltam nekik a kenet használatát, hogy a népnek ne legyen mersze támadni őket, szegény halászokat, hanem az olajat csodálva nagyobb legyen a hit iránt a hajlam és tanulni vágyás. Nem, nem az olaj volt,ami gyógyított, és ma sem az gyógyít. Isten volt és ma is Ő az Orvos, aki gyógyulást kínálja. Az olaj eszköz volt, és számodra is az lesz, leányom és tanítványom.
Menj hát és tanítsd meg papjaimat a megkenésre és az Istenhez való tartozás szépségére a Szent Kenet által, mely erőt ad minden ember hármas küldetéséhez: a királyi, az általános és szolgáló papi és a prófétai küldetéshez…” (1998. június 22-i üzenet)
Jézus: „Siess a világba és ajánld fel a kenetet, mely az Ő Szeplőtelen és Átszúrt Szívéből ered ennek a tudatlan nemzedéknek a romlottsága miatt. Ó, a megerősítés tiszta Olaja, a Felszentelés Szent Olaja, a pokoli támadások sebeit gyógyító Olaj! Ó, Olaj, a Kegyelemtől távollevőt gyógyító könnyek forrása!
Bár tudnák testvéreid, micsoda ajándékot ajánlottam fel nekik, amikor az Olajat olyan örök Elhivatottsággá tettem, mely arra a helyre vezet majd benneteket, melye Én magam készítettem nektek, amikor feltámadtam és felmentem Atyám és a Vigasztaló Lélek Egébe!”
Valamit nem tettem közzé, mert nem voltam benne biztos, hogy szükséges
A reggeli imám során az egész Ausztráliát felajánlottam Urunknak, főként a folyamatos aszály, a pusztító bozóttűzekés a sok várost takaró vastag füst miatt.
Uramnak panaszkodtam: „Uram, úgy néz ki, hogy elhagytál minket! Ez az időjárás, amelyet átélünk, elviselhetetlen. Az emberek meghalnak és elveszítik otthonaikat, és ez nem az ő hibájuk. Uram, mikor fogsz tenni valamit?
Megjelent a mi Urunk Jézus, és az Áldott Anya, és azt mondták nekem: „Lányom, hallottuk a kérésedet és imáidat. Nem hagyjuk el az embereket, még akkor sem, ha a szenvedés legnehezebb szakaszában élnek. ”
Áldott anya azt mondta: „Lásd, mit okoz a bűn. Az emberiség bűnének következményei vannak. Az egész országot, és az embereket érinti. Ez az aszály bűnnek felel meg. A természet olyan száraz és szomjas, akárcsak az emberiség lelkei ,szárazak és szomjasok, mert nincs Isten az életükben. ”
„A fiam várja, hogy az emberek felé forduljanak és könyörületet kérjenek. Hajlandó megbocsátani, de szinte senki sem könyörög kegyelméért. Hajlandó változtatni a dolgokon jobbra, de az emberek soha nem fognak tanulni a hibáikból, fel kell ismerniük, hogy Isten ellen vétkeznek. ”
Boldogságos Anyánk nagyon aggódik gyermekei iránt. Azt mondta: „Hamarosan alig marad víz, és az embereknek aggódniuk kell. Ehelyett más érdekli őket, folytatják vásárlásaikat és anyagi dolgok keresését. A fiam arra vár, hogy az emberek megbánják a súlyos bűneiket. Azt várja, hogy az emberek mondják:
Uram, mi nagy bűnt követtünk el ellened,
Kérem, irgalmazz nekünk és
Bocsásd meg bűneinket ,
Bocsáss meg nekünk, hogy engedetlennek vagyunk. ”
„Ezután megnyitja a mennyet, és bőséges vizet önt erre a szárazföldre. Fiam, Jézus azt akarja, hogy az Ausztrál nemzet hozzá menjen és bűnbánat tartson. Csak Isten adhat teljes életet. ”
Jézus ezt mondta: „Ne veszítsd el kedved, ne ess kétségbe, ne add fel. Van remény, hogy jobbra változtatom a dolgokat. ”
Áldott anya azt mondta: „Mivel a bevándorlók oly sok különböző vallást hoztak ebbe az országba, az emberek elhagyták a kereszténységet. Gyerekeim ne hagyják el az imát, különösen a rózsafüzért és az Isteni irgalmasság imáját. Ima közben a fiam megérinti a nem hívők lelkét. ”
Uram, irgalmazz Ausztráliának.
Pusztító zivatarok söpörtek végig Ausztrália délkeleti részein. Két szupercella is érintette a vidéket, az egyik nem messze Sydney-től húzott el. Canberrában golflabda nagyságú jegek tördeltek ágakat, tettek tönkre autókat. Queensland államban 20 000 háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül, néhány vasútvonalat is le kellett zárni. Sydney, Melbourne és Brisbane is áldozatul esett a viharoknak.
http://www.ma.hu/vilagvege/339823/Ujabb_csapast_kapott_Ausztralia_jegeso_verte_szet_a_fovarost__video
Milyen a hajad most?

A gyengédség és az erő csak nemes emberek életében összeegyeztethető. Minden más esetben egyik a másiknak kioltója. A gyengédség – az apostol szerint és szerintem is – leginkább a csecsemőjét dajkáló édesanyáknál figyelhető meg abban, ahogyan gyermekükhöz nyúlnak, amikor magukhoz veszik őket azért, hogy megetessék, tisztába tegyék, megfürdessék. Féltik gyermekeiket azért is, mert olyan törékenyek néhány hetes korukban, de még inkább azért, mert szeretik őket. A gyermekük iránt érzett szeretet teszi őket gyengéddé. Ugyanakkor igaz az édesanyákra az is, hogy gyengédségük mellett nagyon erősek is. Sokat dolgoznak, fáradoznak családjukért. Meg is van ezért a szerető gyermekeik előtt a tekintélyük. Pál erre az anya-gyermek kapcsolatra mutat rá, amikor az apostoloknak a gyülekezet tagjaihoz való viszonyáról beszél. Krisztus elhívott apostolaiként nem éltek a tekintélyükkel, hanem inkább szelíden léptek fel a gyülekezet dolgainak rendezése során. Ez a mai szolgálattevők számára is követendő példa, hiszen szelídséggel többet el lehet érni, mint keménykedéssel. Könnyebben hajlik a szív a jóra, ha érzi, hogy féltő szeretet irányul felé. A mennyei Atyánkra, szerető Istenünkre ez a „dajkálgatás” jellemző. Jézus Krisztusban is ez a lelkület volt jelen (Lk 13,34). Bennünk is ez legyen, nem lesz akkor baj a tekintéllyel és a gyengédséggel sem!
Soha ne hagyd hogy a sátán, bármilyen, objektívnek és jónak tűnő szándék mögé rejtve üzenetét, akadályozzon, vagy visszatartson téged a munkában. Ne feledd, ha egyszer elkezdtél ilyesmit csinálni, akkor felelős vagy azokért, akik általad leltek az Úrra, és nem csak munkálkodnod kell értük, hanem mint ismeretlen barátaidért, imádkozni is, nap mint nap a Jó Istenhez.
Áldjon és vezéreljen téged az Úr mindörökké!
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!
Vlagyimir Szolovjov: Az Antikrisztus története
„[…] Minden eldöntetett. Ki száll szembe a Mindenhatóval? Titkárok, írjátok! Az egyetemes keresztény zsinat, miután az égből alászálló tűz lesújtott az isteni fenség esztelen ellenségére, Róma és az egész földkerekség fenséges császárát egyhangúlag elismerte teljhatalmú vezérének és urának.”
Hirtelen hangos, éles hang csattan föl a templomban: „Contradicitur!” II. Péter pápa állt fel, és bíborvörös arccal, dühtől remegve emelte pásztorbotját a császár felé. „A mi egyetlen Urunk Jézus Krisztus, az élő Isten Fia. Hogy te ki vagy, hallhattad. Ki innét, testvérgyilkos Káin! Ki veled innét, Sátán edénye! A krisztusi hatalomnál fogva én, Isten szolgáinak szolgája, örökre kitaszítalak téged, förtelmes pokolfajzat, Isten kertjéből, és átadlak szülődnek, a Sátánnak! Anathéma, anathéma, anathéma!”
Chesterton – a 20. század elején – a tőle megszokott iróniával ezt így fogalmazta meg: „Az ariánusokkal és albingensekkel, a humanista szkeptikusokkal, Voltaire-rel és Darwin-nal a hit legalább ötször jutott ebek harmincadjára. Mindazonáltal mindig az eb volt az, ami meghalt.”
P. Markus Pfluger: Az Antikrisztus (Folytatásokban megjelent a Szent Margit Lap 51., 52., 54-58., 60-65. és 67. számaiban)
„A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall” (Mt 13,
Adjunk hálát Istennek azért a kimondhatatlan jótéteményéért, hogy katolikusok lehetünk!
Látva a mai világunkat egyre nagyobb ütemben elöntő újpogányságot, Isten tökéletes semmibevevését, önkéntelenül is felmerül az emberben a kérdés: Vajon mennyivel lehettek gonoszabbak az emberek a vízözön előtt, hogy őket Isten elpusztította? Mennyivel lehetett nagyobb „az emberek gonoszsága a földön”, mennyivel inkább „irányulhatott szívük állandóan a rosszra”, hogy „megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében”; és úgy döntött, hogy „eltörli a föld színéről az embert, akit a földön teremtett: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbánta, hogy teremtette őket.” (Ter 6,5-7) – Magyarul, mit tehettek az akkori emberek, hogy az a világ még a mienkénél is gonoszabb volt? Minek kellene ma még megtörténnie, hogy Isten megelégelje, és miként ezt Noé idejében tette, „eltörölné a föld színéről az embert”?
Aki azonban idáig eljut a gondolkodásban, annak az is eszébe jut, hogy mit mondott Isten Noénak a vízözön után: „Aztán így szólt Isten Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak: "Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van… Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet."” (Ter 9,8-11) – Vagyis Isten csak azt ígérte meg Noénak, hogy bármi történjék is a jövőben, vízözön által többé nem pusztítja el a földet. Ha tehát a Biblia szavait szószerint értelmezzük, akkor látjuk, hogy Isten azt nem ígérte meg, hogy más módon, más „áradattal”, például nagy természeti katasztrófával, vagy barbárok pusztító seregével sem fogja soha többé megtorolni az emberek gonoszságait, például úgy, ahogy később később Szodomával és Gomorrával tette (lásd: Ter 18,20-19,29).
A Szentírás arról is pontosan beszámol, hogy Jézus mit mondott tanítványainak Noéról és a vízözönről: „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,37-39) – Jézus tehát világosan megmondta, hogy az újraeljövetele előtt élő emberek ugyanolyan istentelenek lesznek, mint a vízözön előtti emberek voltak. Mint ahogy arra is világosan utalt, hogy újraeljövetelekor alig fog hitet találni a földön (lásd Lk 18,8).
A Biblia azt is részletesen leírja, hogy Noé 100 évig építette családja tagjaival a bárkát, vagyis éppen elég sokáig ahhoz, hogy látva őket és munkálkodásukat, rajtuk kívül mások is észre térhessenek. A vízözönt mégis csak ők nyolcan élték túl, Noé és három fia feleségeikkel. A Biblia egyetlen szóval sem említi, hogy bárki is csatlakozott volna hozzájuk, vagyis, hogy a bárka építése alatt bárki is letért volna gonosz útjáról. A katolikus prédikációkban sokkal inkább arról hallunk, hogy az emberek kigúnyolták Noét és családja tagjait a bárka építéséért. Vagyis rajtuk kívül se Isten döntése előtt, se a bárka építése alatt nem akadt senki, akinek az akkori világ gonoszsága annyira fájt volna, hogy megtérjen Istenhez.
Tehát amit tudunk, az a következő: A végidőkben járunk, emberi erőből képtelenség a mostani romlottság iszonyú áradatát visszafordítani, de még megállítani sem. Hogy ez a végidő meddig tart, azt ugyan nem tudjuk, de azt a jelek alapján jogosan feltételezhetjük, hogy a „visszaszámlálás” már elkezdődött. Az emberiség történelmében még soha nem volt olyan kor, amelyre annyira illettek volna Urunk Jézus Krisztus fent idézett szavai, mint a mostanira: Az emberek semmi mást nem csinálnak, mint esznek, isznak, mulatnak, a kimerülésig, jobban mondva az őrületig hajszolják az élvezeteket, a szórakozásokat: Ráadásul – amire eddig még soha nem volt példa – a világon mindenütt ez történik, ily módon ez a szuper-hedonizmus nem csak egyes területeket, országokat, hanem mára már az egész földgolyót elárasztotta. A világ legkülönbözőbb, egymástól legmesszebb levő vidékein ugyanúgy és ugyanazért élnek az emberek: A lehető legnagyobb anyagi előnyökért, a legtöbb szórakozásért. Az a tény, hogy ma mindenütt, mindenki ugyanazoknak az anyagi dolgoknak és vágyaknak a rabja, miközben ugyanúgy elfordul minden értelmes, szellemi értéktől, de elsősorban Istentől, és mindenestül tagadja a természetfelettit, sőt ennek még a lehetőségét is, és csakis a mának, az eviláginak él, megdönthetetlenül bizonyítja, hogy a hazugság atyja, e világ fejedelme uralkodásának tetőpontján van: az egész földet a maga uralma alá hajtotta.
A legmegdöbbentőbb ebben az, hogy még az is, aki mindezeknek tudatában van, sőt ezen állapotokat az Istentől való elfordulás logikus, kikerülhetetlen következményének tartja (lásd a honlapra nemrég feltett írást: „Senki sem jó, csak az Isten”), a feltárulkozó valóság elképesztő durvaságán, aljasságán mégis megdöbben, szinte kővé dermed, amikor a saját szemével látja a mai mindennapi életet. Aki most, Karácsony szent ünnepe előtti hetekben kimegy az utcára, az eszeveszett, mintegy démonoktól felkorbácsolt, űzött vadembereket lát mindenütt. Aki csak egy kicsit is megőrzött emberségéből, e látványtól, ha korábban nem is gondolta volna rá, rögvest Jézus Urunk fent idézett szavai jutnak az eszébe: „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,37-39)
Az ószövetségi próféták jövendölései, Urunk Jézus Krisztusnak a végidőkről mondott szavai (lásd Mt 24), és a Szent János apostol Jelenések Könyvében leírt történésekről a bibliamagyarázók azt mondják, hogy e jövendölések mind a közeli, mind a távoli jövőre, azaz mind a zsidók árulására, illetve Jeruzsálem pusztulására, mind Jézus újraeljövetelére egyaránt vonatkoznak. Mindezek után nem logikátlan az a feltételezés, hogy a mai iszonyú mértékű elpogányosodás, a barbarizmusnak technikailag a réginél jóval fejlettebb és rombolóbb formája lesz az, ami a világot nemsokára elpusztítja, ugyanolyan alaposan, mint tette ezt mintegy 6 ezer évvel ezelőtt a vízözön. Hogy a katolikusok erre már korábban is gondoltak, nem meglepő, a meglepő az, hogy korunkban naponta jelennek meg új könyvek, tanulmányok erről a jelenségről, erről a világot egyre jobban fenyegető jövőről. A különbség csak az, hogy míg a nem-katolikus gondolkodók ezt a pusztulást csupán a mai emberiség ostobaságának logikus következményének tartják, addig a katolikusok tudják, hogy ez Isten büntetése, amit a mai emberiség, élén a zsinati szektával, ezerszeresen megérdemelt.
A katolikus vallás nem csak az egyetlen igaz vallás, de egyúttal a legnehezebb is. Katolikusnak lenni ugyanis azt jelenti, hogy soha, egy pillanatra nem szabad megállni a lelki fejlődésben, vagyis annak akarásában, hogy jobbak, Istennek tetszőbbek legyünk. Egy katolikus, ha megáll, már vissza is csúszott, mert az Istenhez vezető úton nincsenek megállók, nincsenek pihenőhelyek, ezen csak előre lehet haladni, vagy visszafelé lehet csúszni.
Egy további kihívása a katolicizmusnak, hogy egyfelől azt követeli, hogy állapotbeli kötelességünknek egyre jobban és határozottabban tegyünk eleget, másfelől viszont megtiltja, hogy olyasmiért ügyködjünk, ami nem a mi hatáskörünkbe tartozik. Ez utóbbit teljes egészében rá kell bíznunk Istenre, az Ő ítéletére és igazságszolgáltatására. Vagyis az első esetben erőnket megfeszítve állandóan jobbá kell válnunk, míg a másodikban úgymond passzívan kell végignéznünk a számunkra többnyire felfoghatatlan eseményeket, anélkül, hogy közbe akarnánk avatkozni (lásd ezzel kapcsolatban a következő imát).
Ugyanígy: egyfelől nem szabad felháborodnunk mások hibáin, bűnein, szemtelenségein, aljasságain, sőt, azokat nyugodtan, egyre szenvtelenebbül kell elviselnünk, másfelől viszont kínosan vigyáznunk kell arra, hogy a mindennap átélt, elszenvedett kellemetlenségek, embertársainktól átélt atrocitások minket ne utánzásra, hanem ellenkezőleg, egyre nagyobb buzgóságra sarkalljanak, hogy mi ne váljunk durvák embertársaink és érzéketlenné a világ bajai iránt. Vagyis ne adjuk vissza azt a rosszat, amit mások követnek el ellenünk, nap mint nap, egyre gyakrabban, egyre több helyen, egyre általánosabban, sőt, lehetőségeinkhez képest mindenütt segítsünk, ahol ezt kérik tőlünk, vagy ahol ezt megtehetjük.
A katolikus vallás az egyetlen vallás, ami képessé teszi az embert, hogy 1) megértse a körülöttünk levő világot, a körülöttünk folyó eseményeket; 2) erőt adjon minden baj, minden keserűség elviselésére; 3) és ami a legfontosabb, képessé tegye az embert arra, hogy megváltozzon, hogy a bajokon saját maga „megmunkálásával” próbáljon meg felülkerekedni. Persze, ez egy katolikusnak sem könnyű, de neki vallása legalább megadja erre a lehetőséget, az eszközöket! Semmilyen más vallás híveinek nem állnak a rendelkezésére ilyesfajta eszközök, pláne nem a pogányoknak! Ezért hullik ma darabokra a világ, hullanak darabokra a családok, a közösségek, ezért betegednek meg a gyermekek és öregek, ezért lesz az élet minden helyzetben elviselhetetlenné. A katolikus vallás az egyetlen, ami állandóan erőfeszítéseket követel híveitől, ami állandóan azt követeli, hogy emelkedjünk fel mindennapi gondjainkon, és tekintetünket Istenre és a természetfelettire vessük!
Adjunk hálát Istennek azért a kimondhatatlan jótéteményéért, hogy katolikusok lehetünk!
(a szövegben már említetteken felül különösen ajánlott bibliai versek: Iz 6,9-13; 29,9-12; Zsolt 68(9),22-28)
http://katolikus-honlap.hu/1901/ozonviz2.htm
Megfigyelés alatt (2011)
Hello! Giovanni pizzafutár?
Nem, ez a Google pizzaszolgálat.
Sajnálom, akkor valószínűleg rossz számot hívtam ...?
Nem, a Google megvette a számot.
Oké, szeretnék ...
Szeretné a szokásosat? A szokásosat? Honnan tudják?
Az elmúlt tizenkét hívás nyilvántartása szerint vastag tésztájú pizzát rendelt sajttal és kolbásszal.
Oké, pont ezt akarom!
Javasolhatnám, hogy ricottás, paprikás és szárított paradicsomos pizzát rendeljen?
Nem, utálom a zöldségeket!
De magas a koleszterinszintje.
Ezt meg honnan tudja?
Az egészségügyi profiljából.
Megvannak az elmúlt hét év vérvizsgálatainak eredményei.
Oké, de nem akarom ezt a pizzát.
Szedem a gyógyszeremet.
Nem szedte rendszeresen a gyógyszert.
Négy hónappal ezelőtt vásárolt 30 tablettát az interneten egy gyógyszertárban.
Egy másik gyógyszertárban is vásároltam.
De ezt nem vonták le a hitelkártyájáról.
Készpénzzel fizettem.
Bankszámlája szerint nem vett fel ehhez elegendő készpénzt.
Van más pénzforrásom is.
Ez nem tűnik ki az utolsó adóbevallásából, tehát akkor be nem jelentett jövedelemről van szó.
Az ördög vigye el magát! Elég volt! Teljesen elegem van a Google, a Facebook, a Twitter, a WhatsApp és hasonlókból. Elköltözöm egy szigetre, ahol se internet, se telefon nincs és ahol senki nem kémkedhet utánam. Grrrrr
Megértem Önt, de először meg kell újítania az útlevelét. Öt évvel ezelőtt lejárt ...
