Kereső

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

Belépés

WiFi4EU

Újabb 1780 európai, és köztük 142 magyarországi település létesíthet ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolati pontokat a WiFi4EU elnevezésű, európai uniós finanszírozási program keretében

A brüsszeli testület múlt héten hirdette ki a WiFi4EU programjának harmadik – idén szeptemberében közzétett – pályázati felhívásának eredményét, ebben a körben a több mint 11 ezer pályázó település közül 1780-at választottak ki.

A kiválasztott települések önkormányzatai wifi-pontokat hozhatnak létre a közösségi élet olyan színterein, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat, például múzeumokban, parkokban vagy egyéb köztereken.

Magyarországon Abaújszántótól Zsámbokig összesen 142 település nyerte el az egyenként 15 ezer euró (körülbelül ötmillió forint) értékű WiFi4EU-utalványokat.

A települések szerződést köthetnek azokkal a cégekkel, amelyek a közterületeken telepíteni fogják a wifi-pontot, majd beválthatják a kapott utalványt.

Minden wifi-pontnak legalább 3 éven át kell üzemelnie, ingyenesen és reklámmentesen.

Az Európai Bizottság 2020 végéig egy további felhívást fog közzétenni azon településeknek, amelyek eddig nem nyertek – közölte az MTI.

A WiFi4EU honlapján közzétett angol nyelvű közlemény szerint egyébként az összes pályázható utalványt kiosztották. Összesen 30 országból (az EU 28 tagállamából, valamint Norvégiából és Izlandról) jelentkeztek a voucherekért. Hét ország – Spanyolország, Olaszország, Németország, Franciaország, Románia, Ausztria és Magyarország – az egy tagállam számára biztosítható teljes kerettel élni tudott.

Íme a győztes magyar települések listája:

  1. Hetes
  2. Tornyospálca
  3. Tápiószőlős
  4. Gárdony
  5. Csabdi
  6. Kisszállás
  7. Drágszél
  8. Kisjakabfalva
  9. Újkígyós
  10. Sellye
  11. Székesfehérvár
  12. Öttömös
  13. Véménd
  14. Bölcske
  15. Dunatetétlen
  16. Daruszentmiklós
  17. Nagybánhegyes
  18. Medgyesegyháza
  19. Jásd
  20. Jászszentlászló
  21. Aszód
  22. Kakasd
  23. Dunakeszi
  24. Pápa
  25. Fülöpszállás
  26. Sződliget
  27. Nagytőke
  28. Kissikátor
  29. Hangony
  30. Apostag
  31. Csongrád
  32. Zagyvarékas
  33. Siófok
  34. Forráskút
  35. Villány
  36. Csór
  37. Csólyospálos
  38. Mezőzombor
  39. Szentpéterfölde
  40. Nagypall
  41. Tamási
  42. Budapest IX. kerület, Ferencváros
  43. Kaskantyú
  44. Szabadszállás
  45. Kétsoprony
  46. Felsőnána
  47. Kamut
  48. Napkor
  49. Abaújszántó
  50. Zamárdi
  51. Vép
  52. Dusnok
  53. Cegléd
  54. Kisdorog
  55. Simontornya
  56. Szentes
  57. Beled
  58. Hidas
  59. Sándorfalva
  60. Ebes
  61. Pusztamérges
  62. Fertőszéplak
  63. Kéty
  64. Zákányszék
  65. Csanádpalota
  66. Nagyberény
  67. Szigetújfalu
  68. Telekes
  69. Kunszentmárton
  70. Tapolca
  71. Legyesbénye
  72. Balatonmáriafürdő
  73. Lánycsók
  74. Csesztreg
  75. Kömpöc
  76. Tolna
  77. Békéscsaba
  78. Baté
  79. Grábóc
  80. Monostorpályi
  81. Gyomaendrőd
  82. Karcag
  83. Vácrátót
  84. Nagymányok
  85. Bélmegyer
  86. Derecske
  87. Üröm
  88. Pálmonostora
  89. Borsosberény
  90. Harkány
  91. Bekecs
  92. Szigethalom
  93. Erdőkürt
  94. Kereki
  95. Töttös
  96. Táborfalva
  97. Mezőtúr
  98. Jászárokszállás
  99. Ócsa
  100. Ágasegyháza
  101. Bonyhád
  102. Baja
  103. Zsámbok
  104. Visonta
  105. Csorvás
  106. Marócsa
  107. Őcsény
  108. Solt
  109. Csikóstőttős
  110. Alsóörs
  111. Belecska
  112. Várvölgy
  113. Sajókeresztúr
  114. Esztergom
  115. Ábrahámhegy
  116. Budapest 02. ker.
  117. Mosonudvar
  118. Prügy
  119. Felsőpáhok
  120. Magyarbóly
  121. Gesztely
  122. Baranyahídvég
  123. Fazekasboda
  124. Hortobágy
  125. Répceszemere
  126. Hort
  127. Keszü
  128. Újhartyán
  129. Kisbér
  130. Acsalag
  131. Tiszadada
  132. Hajdúszoboszló
  133. Okorág
  134. Illocska
  135. Szerencs
  136. Balatonboglár
  137. Kislippó
  138. Kárász
  139. Tiszalök
  140. Komló
  141. Úny
  142. Gérce

A többi ország győztes városa ide kattintva érhető el.



 

Újabb 3400 európai, köztük 63 magyarországi település létesíthet ingyenes WiFi, azaz vezeték nélküli internetkapcsolati pontokat a WiFi4EU (Free Wi-Fi for Europeans – Ingyenes wifit az európaiaknak) elnevezésű európai uniós finanszírozási program keretében – jelentette be szerdán az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság kihirdette a második – idén áprilisi – pályázati felhívás eredményét, ebben a körben a több mint 10 ezer pályázó település közül 3400-at választottak ki.

A kiválasztott települések önkormányzatai wifi-pontokat hozhatnak létre a közösségi élet olyan színterein, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat, például múzeumokban, parkokban vagy egyéb köztereken.

Magyarországon Alsónémeditől Veresegyházig 63 település nyerte el az egyenként 15 ezer euró (körülbelül ötmillió forint) értékű WiFi4EU-utalványokat.

A települések szerződést köthetnek azokkal a cégekkel, amelyek a közterületeken telepíteni fogják a wifi-pontot, majd beválthatják a kapott utalványt.

Minden wifi-pontnak legalább 3 éven át kell üzemelnie, ingyenesen és reklámmentesen.

Az Európai Bizottság 2020 végéig további két felhívást fog közzétenni azon településeknek, amelyek az első két körben nem nyertek. A következő pályázat meghirdetésére még idén sor kerül.(MTI)

  1. Alsónémedi (Pest-Gyál)
  2. Balatonendréd (Somogy-Siófok)
  3. Ballószög (Bács-Kiskun-Kecskemét)
  4. Békésszentandrás (Békés-Szarvas)
  5. Bodrogkeresztúr (Borsod-Abaúj-Zemplén)
  6. Budapest 12. kerület, Hegyvidék
  7. Budapest 17. kerület, Rákosmente
  8. Bugacpusztaháza (Bács-Kiskun-Kiskunfélegyháza)
  9. Bugyi (Pest-Dabas)
  10. Csolnok (Komárom-Esztergom-Esztergom)
  11. Csömör (Pest-Gödöllő)
  12. Csővár (Pest-Aszód)
  13. Domaszék (Csongrád-Szeged)
  14. Dombóvár (Tolna-Dombóvár)
  15. Fót (Pest-Dunakeszi)
  16. Füzesabony (Heves_Füzesabony)
  17. Gönyű (Győr-Moson-Sopron-Győr)
  18. Harta (Bács-Kiskun-Kalocsa)
  19. Hernád (Pest-Dabas2)
  20. Heves (Heves-Heves)
  21. Himesháza (Baranya-Mohács)
  22. Horpács (Nógrád-Rétság)
  23. Kisújszállás (Jász-Nagykun-Szolnok-Karcag)
  24. Kurd (Tolna-Dombóvár)
  25. Mezőberény (Békés-Békés)
  26. Mikepércs (Hajdú-Bihar-Derecske)
  27. Mogyoród (Pest-Gödöllő2)
  28. Nadap (Fejér-Gárdony)
  29. Nagycserkesz (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyáza)
  30. Nagykovácsi (Pest-Budakeszi)
  31. Nyíradony (Hajdú-Bihar-Nyíradony)
  32. Nyírtét (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Kemecse)
  33. Ormándlak (Zala-Zalaegerszeg)
  34. Pap (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Kisvárda)
  35. Pécs (Baranya-Pécs)
  36. Pilisszentiván (Pest-Pilisvörösvár)
  37. Salköveskút (Vas-Szombathely)
  38. Sántos (Somogy-Kaposvár)
  39. Sényő (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyáza2)
  40. Siójut (Somogy-Siófok2)
  41. Söpte (Vas-Szombathely2)
  42. Sorkikápolna (Vas-Szombathely3)
  43. Sorokpolány (Vas-Szombathely4)
  44. Sülysáp (Pest-Nagykáta)
  45. Szajk (Baranya-Bóly)
  46. Szarvas (Békés-Szarvas2)
  47. Szeged (Csoingrád-Szeged2)
  48. Székely (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Kemecse2)
  49. Szekszárd (Tolna-Szekszárd)
  50. Szendehely (Nógrád-Rétság2)
  51. Taktaharkány (Borsod-Abaúj-Zemplén-Szerencs)
  52. Taktaszada (Borsod-Abaúj-Zemplén-Szerencs2)
  53. Tápiószentmárton (Pest-Nagykáta2)
  54. Tiszaug (Bács-Kiskun-Tiszakécske)
  55. Tököl (Pest-Szigetszentmiklós)
  56. Tömörd (Vas-Kőszeg)
  57. Tüskevár (Veszprém-Devecser)
  58. Újfehértó (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyháza3)
  59. Üllő (Pest-Vecsés)
  60. Vasasszonyfa (Vas-Szombathely5)
  61. Vassurány (Vas-Szombathely6)
  62. Vasszilvágy (Vas-Szombathely7)
  63. Veresegyház (Pest-Gödöllő2)

Tartaléklistára került további 15 település:

  1. Alsószentiván (Fejér-Sárbogárd)
  2. Alsózsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén-Miskolc)
  3. Badacsonytomaj (Veszprém-Tapolca)
  4. Bocskaikert (Hajdú-Bihar-Hajdúhadház)
  5. Bonyhád (Tolna-Bonyhád)
  6. Csanádapáca (Békés-Orosháza)
  7. Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén-Miskolc2)
  8. Győr (Győr-Moson-Sopron-Győr2)
  9. Kozármisleny (Baranya-Pécs2)
  10. Mád (Borsod-Abaúj-Zemplén-Szerencs3)
  11. Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyháza3)
  12. Piliscsév (Komárom-Esztergom-Esztergom2)
  13. Siklós (Baranya-Siklós)
  14. Szentendre (Pest-Szentendre)
  15. Vásárosnamény (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Vásárosnamény)

A többi ország győzteseit tartalmazó lista itt található.



http://www.goosfraba.info/Wifiterkep_Magyarorszag.html


 

Balatonkenese, Gödöllő, Soltvadkert, Zalalövő: Íme a települések, amelyek ingyenes wifit nyertek az EU-tól

Magyarországon Abától Zalalövőig összesen 91 település nyert egyenként 15 ezer euró (kb. 4,85 millió forint) értékű WiFi4EU-utalványokat az Európai Bizottság pályázatán a pénteken kihirdetett első eredményhirdetés alapján. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztott települések (önkormányzatok vagy önkormányzati társulások) wifipontokat hozhatnak létre a városházákon, közkönyvtárakban, múzeumokban, parkokban, tereken és a közösségi élet egyéb olyan színterein, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat.

A több mint 13 ezer pályázó közül az Európai Bizottság 2800 települést választott ki és részesít WiFi4EU-utalványban. Mind a 2800 wifipont legalább 3 éven át működni fog. A kiválasztott települések szerződést köthetnek azokkal a cégekkel, melyek közterületeiken telepíteni fogják a wifipontot, majd beválthatják a kapott utalványt.

Az alábbiakban abc-sorrendben közzétesszük annak a 91 magyar településnek a listáját (az MTI tudósítása tegnap helytelenül 106 településről szólt), amelyek az első fordulóban nyertek, a második majd jövő február körül nyílik meg. Budapesten 3 kerületben is születtek nyertesek, így valójában 94 nyertes pályázatról beszélünk, de ezek összesen 91 településhez tartoznak:

  • Aba (Fejér-Székesfehérvár)
  • Abasár(Heves-Gyöngyös)
  • Ádánd (Somogy-Siófok)
  • Baksa (Baranya-Sellye)
  • Balástya (Csongrád-Szeged)
  • Balatonberény (Somogy-Marcali)
  • Balatonkenese (Veszprém-Balatonalmádi)
  • Bátya (Bács-Kiskun-Kalocsa)
  • Beremend (Baranya-Siklós)
  • Biatorbágy (Pest-Budakeszi)
  • Bodajk (Fejér-Mór)
  • Bogádmindszent (Baranya-Sellye2)
  • Bóly (Baranya-Bóly)
  • Borsodbóta (Borsod-Abaúj-Zemplén-Ózd)
  • Bősárkány (Győr-Moson-Sopron-Csorna)
  • Budafok-Tétény
  • Budapest 03. ker.
  • Budapest 04. ker.
  • Budapest 22. ker.
  • Bugac (Bács-Kiskun-Kiskunfélegyháza)
  • Csabacsűd (Békés-Szarvas)
  • Csengele (Csongrád-Kistelek)
  • Deszk (Csongrád-Szeged2)
  • Dunapataj (Bács-Kiskun-Kalocsa)
  • Gádoros (Békés-Orosháza)
  • Galgaguta (Nógrád-Balassagyarmat)
  • Gátér (Bács-Kiskun-Kiskunfélegyháza2)
  • Gödöllő (Pest-Gödöllő)
  • Gyanógeregye (Vas-Szombathely)
  • Gyöngyös (Heves-Gyöngyös2)
  • Győrszemere (Győr-Moson-Sopron-Tét)
  • Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar-Hajdűböszörmény)
  • Herencsény (Nógrád-Balassagyarmat2)
  • Jármi (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Mátészalka)
  • Kálmánháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Kálmánháza)
  • Kalocsa (Bács-Kiskun-Kalocsa2)
  • Kaposfő (Somogy-Kaposvár)
  • Kardoskút (Somogy-Kaposvár2)
  • Kazincbarcika (Borsod-Abaúj-Zemplén-Kazincbarcika)
  • Kelebia (Bács-Kiskun-Kiskunhalas)
  • Kerekegyháza (Bács-Kiskun-Kecskemét)
  • Kiskunlacháza (Pest-Ráckeve)
  • Kistarcsa (Pest-Gödöllő2)
  • Kistelek (Csongrád-Kistelek)
  • Komoró (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Záhony)
  • Kulcs (Fejér-Dunaújváros)
  • Ladánybene (Bács-Kiskun-Kecskemét2)
  • Létavértes (Hajdú-Bihar-Derecske)
  • Lovászpatona (Veszprém-Pápa)
  • Magyarkeszi (Tolna-Tamási)
  • Marcali (Somogy-Marcali2)
  • Méhkerék (Békés-Sarkad)
  • Mórahalom (Csongrád-Mórahalom)
  • Mosonszentmiklós (Győr-Moson-Sopron-Győr)
  • Mosonszolnok (Győr-Moson-Sopron-Mosonmagyaróvár)
  • Nagyatád (Somogy-Nagyatád)
  • Nagyszénás (Békés-Orosháza2)
  • Nemeskolta (Vas-Szombathely2)
  • Nyárlőrinc (Bács-Kiskun-Kecskemét3)
  • Nyim (Somogy-Siófok2)
  • Óbuda-Békásmegyer
  • Öskü (Veszprém-Várpalota)
  • Palkonya (Baranya-Siklós2)
  • Pannonhalma (Győr-Moson-Sopron-Pannonhalma)
  • Pázmánd (Fejér-Gárdony)
  • Piliscsaba (Pest-Pilisvörösvár)
  • Pilisszántó (Pest-Pilisvörösvár2)
  • Pocsaj (Hajdú-Bihar-Derecske2)
  • Pomáz (Pest-Szentendre)
  • Rakamaz (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyháza)
  • Sárvár (Vas-Sárvár)
  • Soltvadkert (Bács-Kiskun-Kiskörös)
  • Sopronkövesd (Győr-Moson-Sopron-Sopronkövesd)
  • Sorkifalud (Vas-Szombathely3)
  • Szászberek (Jász-Nagykun-Szolnok-Szolnok)
  • Szécsénke (Nógrád-Balassagyarmat3)
  • Szorgalmatos (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Tiszavasvári)
  • Tahitótfalu (Pest-Szentendre2)
  • Tápiószele (Pest-Nagykáta)
  • Tatabánya (Komárom-Esztergom-Tatabánya)
  • Téglás (Hajdú-Bihar-Hajdúhadház)
  • Tiszanagyfalu (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Nyíregyháza2)
  • Tiszaújváros (Borsod-Abaúj-Zemplén-Tiszaújváros)
  • Tiszavasvári (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Tiszavasvári2)
  • Újlengyel (Pest-Dabas)
  • Újpest
  • Vál (Fejér-Martonvásár)
  • Vállaj (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Mátészalka2)
  • Vasvár (Vas-Vasvár)
  • Villánykövesd (Baranya-Siklós3)
  • Záhony (Szabolcs-Szatmár-Bereg-Záhony2)
  • Zalakaros (Zala-Nagykanizsa)
  • Zalakomár (Zala-Nagykanizsa2)
  • Zalalövő (Zala-Zalaegerszeg)




A Wifi Falu programba bekapcsolt települések

A teljes lista (a nevekre kattintva a Wikipedia megfelelő szócikkei érhetők el):

Abaújdevecser
Abaújkér
Abaújszolnok
Alsóregmec
Alsóvadász
Aranyosapáti
Ároktő
Baktakék
Bánréve
Beret
Beszterec
Bodrogkisfalud
Bódvaszilas
Boldva
Borsodnádasd
Bükkszentkereszt
Csegöld
Encs
Erdőhorváti
Érpatak
Felsődobsza
Felsőgagy
Forró
Fügöd
Füzérkajata
Gacsály
Girincs
Gömörszőlős
Gulács
Györgytarló
Győrtelek
Halmaj
Hejőbába
Hejőszalonta
Hernádkércs
Hernádszentandrás
Hét
Hetefejércse
Hidvégardó
Hodász
Hollóháza
Homrogd
Ináncs
Jánd
Kálmánháza
Kázsmárk
Kék
Kelemér
Kemecse
Kiskinizs
Komjáti
Kondó
Kölcse
Lak
Léh
Levelek
Máriapócs
Méra
Mikóháza
Nagydobos
Nagyhalász
Nagykinizs
Négyes
Novajidrány
Nyésta
Nyírcsászári
Nyírlövő
Nyírvasvári
Pálháza
Pap
Paszab
Perkupa
Porcsalma
Pusztafalu
Rásonysápberencs
Rétközberencs
Sajóhídvég
Sáta
Selyeb
Szegi
Szegilong
Szemere
Szendrő
Szentistván
Szentistvánbaksa
Szin
Szomolya
Taktabáj
Taktaharkány
Tarpa
Terem
Tolcsva
Tomor
Tornaszentandrás
Tornyospálca
Trizs
Tunyogmatolcs
Tyukod
Újfehértó
Uppony
Vilyvitány
Vizsoly


 

Van-e fölötte még valaki?

S mennyi igaz belőle?

Az Egyház, aminek a fény helyének kéne lennie, a sötétség fészke lett.

"Az Egyház, aminek a fény helyének kéne lennie, a sötétség fészke lett."

"Közeledik az este a nap már lemenőben."

"Nem akarok nyugtalanító és megtévesztő szavakkal senkit háborgatni. Nem keresek sikert vagy népszerűséget. Ez a könyv a lelkem kiáltása! Ez Isten és testvéreim iránti szeretet kiáltása."
(Robert Sarah bíboros)

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember


http://www.lafedequotidiana.it/card-sarah-la-chiesa-un-luogo-luce-diventata-un-covo-tenebre/?fbclid=IwAR2CYsqNxIHQ36WNrLQ7R27S1g3AXBIlQOqqMev8ODBWCmUpGx1l1Armzmk


 

Egyházam kettészakad. Lesz egy hivatalos Egyház, ahol Én nem leszek többé. És lesz egy földalatti Egyház, ahol a rejtekben Engem imádtok a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Engem, Akit keresztre feszítettek a ti üdvösségetekért. Titeket is üldözni fognak Értem. Nagyon sok vértanúm lesz. Erre készüljetek. Már most így imádkozzatok: „Jézusom, elfogadom a halált értem átszegzett Kezedből úgy, ahogy azt nekem szántad, és az idejét akkor, amikor Te akarod.” Ha teljes szívetekből elmondjátok ezt az imát, nagy békét adok a lelketekbe. A szíveteket megtöltöm Irántam való szeretettel. Vértanúságotok könnyű lesz és édes, mert a szeretet szárnyain vágyódtok Hozzám, üdvözítő Királyotokhoz. Én pedig teljesítem vágyatokat. Halálotok pillanata égi születésnapotok lesz. Letörlök szemetekről minden könnyet. Örökké ujjongó örömmel fogtok dicsőíteni és imádni Engem. Vég nélkül hálát adtok hatalmas művemért és mindazért a kegyelmemért, amely által üdvözítelek benneteket. Ezt lássátok! A jövőre, örök boldogságotokra szegezzétek tekinteteket! Ne az ideig való szenvedést tekintsétek! Az hamar elmúlik, de érte járó jutalmam örökké tart.

Hatalmas Kincs vagyok. Az egész világmindenség semminek bizonyul ahhoz a nagy ajándékhoz, hogy köztetek maradtam drága Szent Testemmel és Véremmel a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. (MJ)

 

Világvége hangulatom van...

Urunk, üss sziklaszívünkre, vagy szólj kőszívünkhöz, és fakassz életadó vizet belőle! ÁmenIstenem! Segíts ne számolgatni, hanem mindig készen lenni. Akkor is, ha idén lesz világvége, akkor is, ha emberileg sok idő van még addig. Ámen

Az emberi pusztításnak “köszönhetően” – 2020-ra kihalnak a fecskék Mag

Az általános emberi pusztítással együtt a fecskék is kivesznek a környezetünkből: nem kizárt például, hogy jövőre akár teljesen eltűnhet a fecske Magyarországról. Ez nemcsak szomorú, de veszélyes is lesz.

Egyre többen vannak, akik leverik a fészkeket, mert zavarja őket az ürülék, vagy csak a csicsergés.

A fecske nemcsak meséinkben és a kultúra már produktumaiban fordul elő gyakran, de nem mellesleg az egyik leghasznosabb madár is, miután kizárólag repülő rovarokkal táplálkozik. Naponta akár 800 darab, szezononként több tonnányi rovart képes levadászni, közte az állatokat és az embert is kínzó-veszélyeztető rovarokat: szúnyogokat és más vészívókat, böglyöt, bagócsot, legyeket.

A fecskék száma az utóbbi bő évtizedben a felére csökkent, már az évi 150-200 ezret sem éri el; a molnárfecskék egyedszáma 65, a füsti fecskéké 44, a partifecskéké pedig 30%-kal zuhant – közölte nemrég a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A fogyás üteméből következik, hogy ha nem áll be fordulat, a fecskeállomány teljesen eltűnhet a Kárpát-medencéből 2020-ra.

Pedig ők jelenthetnek biológiai védelmet a rovarok által terjesztetett betegségekkel szemben is.

Minden egyes fecske, amíg Magyarországon van, minimum 1 kilogramm rovart eszik meg – mondta el Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője, hozzátéve,

ha egy-két millió fecske hiányzik hazánkból, egy-két millió kilogramm rovar marad a nyakunkon.

A fecskék által fogyasztott rovarok közé tartozik szinte az összes mezőgazdasági kártevő, illetve azok a szúnyogfajok, köztük az újabb betelepülők, amelyek akár halálos betegséget is terjeszthetnek – fűzte hozzá, figyelmeztetve arra, hogy a fecskeállomány eltűnésével Magyarország természetes biológiai védekezési potenciálja csökken a klímaváltozás körülményei közepette.

A legfontosabb állománycsökkentő tényező a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítás, -pusztítás, illetve az agrárkemizálás.

„A második helyen áll a klímaváltozás, és Magyarországon teljesen megdöbbentő módon a harmadik helyen belép a lakosság fecskék iránti toleranciájának csökkenése” mondta Orbán Zoltán.

„A figyelmeztetéseink és a törvények ellenére évről évre egyre nagyobb mennyiségben verik le a fészkeket, szinte mindig a költési időszak közepén. Ekkor elpusztul a tojás, a fióka és gyakran a kotló madár is” – mondta a természetvédő, hozzátéve, hogy

a tömeges elkövetések hátterében szinte mindig az önkormányzatok állnak.

A fecskefészkeket általában azért verik le, mert azt mondják, hogy a fecskeürülék veszélyt jelent, ugyanakkor az semmivel nem jelent nagyobb veszélyt mint bármilyen más ürülék.

A fecskeürülék potyogása egy nagyon egyszerű eszközzel, a fészek alá felhelyezett, körülbelül kéttenyérnyi fém, fa vagy műanyag lappal, úgynevezett fecskepelenkával megakadályozható.

Elmondta, hogy sokszor csupán azért verik le a fészkeket, mert a madarak csicseregnek, ami zavarja az embereket.

Azzal nem számolnak, hogy ha eltűnnek a fecskék, akkor a rovarok ellen be kell vetni a kémiai idegmérgeket, amelyek minden rovart elpusztítanak, többek között a beporzó rovarokat is, és a vízbázison, a táplálékon keresztül az emberi szervezetbe is bejutnak és minket is megmérgeznek

– figyelmeztetett a természetvédő, aki szerint a fecskék védelmében a lakosság toleranciájának növelése mellett fontos lenne, hogy változtassanak a szúnyogirtás szabályain is, a jelenleg 4-5-6 százalékos biológiai szúnyogírást 100 százalékra kellene növelni.

„Próbáljunk meg együtt élni a fecskékkel!” – kérte a lakosságot Orbán Zoltán, emellett felhívta a figyelmet arra is, ha bárki azt tapasztalja, hogy a fecskefészkekben kárt tesznek, akkor okostelefonon rögzítse azt és jelezze az illetékes megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztályának.

MTI, Agrárágazat.hu, – Szabad Riport/Arató Péter

Egyre nagyobb botrányok, s akiknek be kellene számolni, nem teszik

A címben minden benne van, sajnos ezt oly kevesek képesek látni, mivel a mézes-mázosnak hisznek, s nem a saját szemüknek. Azt már felesleges megemlítenem, hogy utána is lehetne nézni az interneten, csakhát egyszerűbb a világgal haladni, mint megtekinteni, hogy mégis mi okozza ezt a pusztulást. Sajnos egyre jobban látszik, sehol nem lesz nyugta az embernek, ha a világgal szemben akar haladni. Mondhatjátok, de a rendeknél, álmodtok tekintsétek meg egyházmegyétek rendjeiből távozókat, mondjuk 10-20 év szolgálat után, mégis ki okozza. Ki van a háttérben, akiről senki szinte nem gondolja, hogy be van szervezve. Lehetne mondani neveket, de ők is csak áldozatok, mert nem imádkoztunk értük, hogy ne történjen az meg, ami már megtörtént vele miattunk. Nem kell újjal mutogatni, hogy ez, meg az milyen, mert kevesen látják amit látniuk kellene, s sajnos már a démonok is emberi alakot öltenek magukra, s ez egyre rosszabb lesz..., mert a hitehagyás is egyre nagyobb. Tegnap kaptam a pogánnyá válásról egy összesítést, a hozzátartozó képet egyik portál sem volt hajlandó megjelentetni, tehát már annál is nagyobb a baj, mint gondolnánk. S rajtunk múlik, hogyan reagálunk rájuk, mivel az örökéletünk a tét.

22. Üzenetek alapján bejegyzés: Halálotok után három út áll előttetek:

A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk az Istentől kapott nagyszerű Ajándék. Azt semmilyen erőszakos módon nem lehet elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.

 

1. a mennyország mindazok számára, akik szentül éltek a földön, vagyis evangéliumi életszentségben, ami azt jelenti, hogy tettekre váltottátok tanításomat.

2. tisztítótűz. Ide azok mennek, akik megbánták bűneiket, de jóvátenni már nem tudták, ezért a köteles adósságot a tisztítótűz jótékony lángjaiban kell letörleszteniük.

3. pokol. Ide azok mennek, akik életük végéig sem bánták meg bűneiket, gonosz, vétkes cselekedeteikkel a sátánt szolgálták, gyűlöltek és megvetettek Engem és törvényeimet. Az ilyenek fogják Tőlem hallani: Távozzatok,

Az utolsó időkben nehéz helytállni

3.1 Értsd meg, hogy az utolsó időkben nehéz lesz helytállni. 2 Az emberek ugyanis énközpontúak lesznek, akik csak magukat és a pénzt szeretik; dicsekvők lesznek és büszkék, akik gonosz dolgokat mondanak másokról; szüleiknek nem engedelmeskednek; hálátlanok és istentelenek. 3 Hiányozni fog belőlük a mások iránti szeretet, nem akarnak majd megbocsátani, szívesen mondanak rosszat másokról, mértéktelenek és féktelenek lesznek, akik gyűlölik a jót. 4 Elárulják majd a barátaikat, gondolkodás nélkül vakmerően cselekszenek, büszkék lesznek, és nem Istent szeretik, hanem inkább az élvezeteket hajszolják. 5 Eközben megtartják ugyan a vallásosság külső látszatát, de a valódi istenfélelem erejét elutasítják. Maradj távol az ilyen emberektől, Timóteus!

6 Közülük valók azok is, akik ravaszul beférkőznek egyes családok bizalmába, hogy behálózzanak olyan asszonyokat, akik gyenge akaratúak, tele vannak bűnökkel és mindenféle kívánságokkal, 7 s akik mindig igyekeznek új tanításokat hallani, mégsem ismerik meg az igazságot soha.

8 Emlékezz Jannészre és Jambrészre[a], akik Mózes ellenfelei voltak! Ugyanígy van ezekkel a zavaros gondolkodású emberekkel is, akiknek a hite nem állta ki a próbát, mert ellenkeznek az igazsággal. 9 De ők is kudarcot fognak vallani, mint Jannész és Jambrész: felsülnek a nyilvánosság előtt!”

(Tim 2 3,1-9)

0.006 mp