Thaiföldön megnyíltak a sírok eltűntek a koporsók. Jézus válasza... "
Mi az első feltámadás? Mi a második feltámadás?
Kérdés: Mi az első feltámadás? Mi a második feltámadás?
Válasz: A Dániel 12:2 összefoglalja az emberiségre váró két, merőben más sorsot. „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra." Mindenki fel fog támadni a halottak közül, de nem mindenkinek lesz egyforma sorsa. Az Újszövetség részletesebben rávilágít az igazak és gonoszok feltámadására.
A Jelenések 20:4-6 említést tesz az első feltámadásra, és az ebben résztvevőket áldottnak és szentnek nevezi. A második halálnak (ami a tűz tava, Jelenések 20:14), nincs hatalma felettük. Az első feltámadás tehát minden hívő feltámadására utal. Ez egybecseng Jézusnak az igazak feltámadásáról (Lukács 14:14) és az életre való feltámadásról (János 5:29) szóló tanításával.
Az első feltámadásra különböző fázisokban kerül sor. Maga Jézus Krisztus (az „első zsenge", 1Korinthus 15:20) kövezte ki az utat mindazok számára, akik hisznek benne. Az első feltámadás fogalmába beletartozik a jeruzsálemi szentek feltámadása (Máté 27:52-53), amelyre már sor került. Még hátra van a Krisztusban elhunytak feltámadása, amely az Úr visszajövetelekor következik be (1Thesszalonika 4:16), és a vértanúkéra a Nyomorúság végén (Jelenések 20:4).
A Jelenések 20:12-13 úgy utal a második feltámadás alanyaira mint gonoszokra, akiket Isten a nagy fehér trón ítéletekor fog elítélni, mielőtt a tűz tavába vettetnének. A második feltámadás tehát minden hitetlen feltámadása, és ez a második feltámadás összefügg a második halállal. Ez megegyezik Jézusnak a kárhozat feltámadásáról szóló tanításával (János 5:29, Károli).
Úgy tűnik, hogy az első és második feltámadás között sor kerül az ezeréves királyságra. Az utolsó igazak feltámadnak, hogy Krisztussal uralkodjanak ezer esztendeig (Jelenések 20:4), de a „többi halott [azaz, a gonoszok] nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő" (Jelenések 20:5).
Minő ujjongás övezi majd az első feltámadást! Minő gyötrelem a másodikat! Minő felelősségünk van, hogy hirdessük az evangéliumot! „...mentsétek meg őket kiragadva a tűzből" (Júdás 23).
Assisi Szent Ferenc jövendölése, amely most teljesedik be!
Miután röviddel halála előtt összehívta testvéreit, óvta őket az eljövendő szorongattatások miatt, miközben ezeket mondta:„Viselkedjetek bátran, testvérek, legyetek erősek és bízzatok az Úrban. A szorongattatás és a szomorúság nagy idői közelegnek (szó szerint: sietnek, hogy eljöjjenek), melyekben világi és szellemi zűrzavar és veszélyek harapódznak el, sokak szeretete kihűl és a Gonosz rosszasága minden mértéket meghalad.
A démonok hatalma a szokásosnál erősebben lesz elengedve, a mi és a többi szerzetesrend szeplőtelen tisztasága annyira el lesz torzítva, hogy a keresztények között csak nagyon kevesen fognak az igazi pápának és a római Egyháznak őszinte szívvel és tökéletes szeretettel engedelmeskedni: Valaki, akit azon szorongattatás csúcspontján nem az egyházjog szerint választottak pápának, azon fog igyekezni, hogy rafinált módon (szó szerint: eszességgel) sokakba a tévedés halálos mérgét (szó szerint: a halált) csöpögtesse.
Szabályzatunkat és életmódunkat abban az időben néhányan a legélesebb módon támadják meg. Mérhetetlen kísértések fognak betörni. Akik akkor igaznak bizonyulnak, az élet koronáját kapják meg. De jaj azoknak, akik reményüket egyedül a szerzetesi életbe fektetve langyosak lesznek, és a kísértéseknek nem állnak állhatatosan ellen, melyek a kiválasztottak próbatételeként engedtetnek meg.
Azok, akik izzó lélekkel az igazság iránti szeretetből és buzgalomból ragaszkodnak a vallásossághoz, mint engedetlenek és szakadárok üldöztetéseket és jogtalanságokat fognak elszenvedni. Mert üldözőik a gonosz lelkektől űzetve azt fogják állítani, hogy az engedelmesség nagy tette (szó szerint: nagy engedelmesség) Istennel szemben, ennyire megromlott embereket megölni és a földről eltörölni.
De akkor az Úr a szorongatottak menedéke lesz, és meg fogja menteni azokat, akik Benne bíztak. És ezek, hogy Urukhoz hasonlóak legyenek, bizakodva fognak viselkedni, és a halál által az örök életet elnyerve, úgy fognak dönteni, hogy inkább Istennek engedelmeskednek, mint az embereknek; és mivel a hazugságba és a hűtlenségbe nem akarnak beleegyezni, a haláltól semmi módon nem fognak félni.
Abban az időben néhány prédikátor az igazságot agyonhallgatja (szó szerint: hallgatással betakarja), mások eltapossák és letagadják. Azok életvitelének szentsége, akik csak külsőleg vallják meg, nevetségessé válik, ami miatt az Úr Jézus Krisztus nekik nem méltó pásztorokat, hanem pusztítót fog küldeni.”«
Egyes veszélyeztetett csoportok a modern családmodellekben
Az elkényeztetett, narcisztikus gyermek
A modern gyermeknevelési elvek egyik vadhajtása, a gyermek elfogadásának kritika nélküli érvényesítése hátterében az a téves beállítódás rejlik, amelyet így fogalmazhatunk meg: "ha egy személyt feltétel nélkül elfogadok (szeretek), akkor minden konkrét megnyilvánulását is el kell fogadnom". Pedig a feltétel nélküli elfogadás a személynek szól, nem pedig egyes konkrét megnyilvánulásainak. E magatartás következménye a nárcisztikus, önimádó személyiség. A gyermek azt tapasztalja, hogy a szülő minden megnyilvánulását helyesli, minden igényét kielégíti. Ha nem sikerül a gyermek kedvében járnia, bűntudata van. Különösen kedvez a narcisztikus gyermek nevelésének az egyke-helyzet, amikor a szülő minden igyekezetét imádott (majomszeretett) egyetlenére pazarolhatja. A gyermek azt tanulja meg, hogy minden őérte van, minden az ő szükségletei szerint igazodik, a világ azért van, hogy őt szolgálja. Az ilyen gyermek, felnőtt korára, kikerülve az életbe, súlyos veszélynek van kitéve, hiszen a világ nem az általa tanult és megismert törvényszerűségek szerint működik.
A dolgozó nők
Különösen veszélyeztetettek a családanyák. A mai társadalomban, szemben a férfiakkal, rájuk többes szerepelvárás nehezedik: családanya-, feleség- és hivatás-szerep. Természetesen nem arról van szó, hogy a "nő maradjon a főzőkanál mellett". Nyilvánvaló azonban, ha a női munkavállalás amiatt történik, mert anyagilag a család nem tudja nélkülözni, akkor súlyos diszfunkcióról van szó. A társadalom önfenntartása alapvető érdek. Ha egy társadalom az önfenntartását biztosító nőknek a munkavállalást nem lehetőségként, hanem kényszerként kínálja fel, öngyilkos módon viselkedik - olyan ez, mintha a tojásain ülő madarat párja nem táplálná többé, mondván, keresse meg saját maga az ennivalót. Nem véletlen, hogy a gyermekeikkel GYES miatt otthon lévő anyák mentális veszélyeztetettsége kiugróan magas: hivatásbeli tevékenységük kényszerűen szünetel, a nyomást azonban változatlanul érzik magukon.
Amennyiben a családanya-mivoltot a társadalom a foglalkozási hivatásokkal egyenrangúnak ismeri el (mind anyagiakban, mind erkölcsileg), legalább lehetőség nyílik arra, hogy azok, akik vállalják, teljes életet élhessenek anyaként is.
Az idősek
A családok szétesésének egyik legsúlyosabb következménye, hogy az idős kor értékeinek, mintaadó szerepének felmutatására, megismerésére és elsajátítására nincs lehetőség. Idős korban sokan vetnek véget életüknek. Ebben az öregek elmagányosodása, szerepük leértékelődése igen fontos tényező.
A családok működési zavaraira utal azok megtartó erejének drámai csökkenése. A mai családok nem képesek öregjeiket, betegeiket, sok esetben még gyermekeiket sem felvállalni, gondozni. A családból való kihullás vagy kitaszíttatás fenyegeti ezeket a rétegeket. Közismert, hogy az intézetbe, kórházba kerülő idős személy halálozási esélye sokkal nagyobb, mint a családban maradóé.
A társadalom nagyon drágán fizeti meg, hogy a családokat nem támogatja megtartó erejük növelésében. A szociális otthonok, bölcsődék, elmeintézetek, börtönök fenntartása inhumánusabb és sokkal többe kerül, mint az, ha a családok képesek lennének integrálni gyengéiket és elesettjeiket.
A gyermekek
Legnagyobb veszélyben mégis a gyermekek vannak. Biológiai és szocializációs feladatait teljesíteni nem, vagy csak hiányosan képes családokból lelkileg sérült személyek kerülnek ki.
Minden jogi, gazdasági intézkedésnek figyelembe kellene vennie, hogy a gyermek (és mindannyiunk) érdeke a családban való létfeltételek biztosítása.
Szűzanya a tetoválásról. A tíz szarvról.
"Halott miatt ne ejtsetek sebet testeteken, és ne vagdossátok be magatokat. Én vagyok az Úr."
A diadal a mi két szívünké!
Anyai Szívem szomorú, hogy ezt kell mondanom, és szemem véres könnyeket hullat annak láttán, ami elém fog tárulni, amikor az Atya keze lesújt rátok, és mennydörögve ezt kiáltja: "Elég volt! Most már elég!", és tűzviharban fog ítéletet tartani... A mi két átszúrt Szívünk még mindig ünnepélyesen figyelmeztet benneteket, hogy változtassátok meg szíveteket és fordítsátok Isten felé. Egyedül Istenben élhet az ember, mert ď a ti mindennapi Kenyeretek, Italotok és Lélegzetetek. Tudja meg a mi két Szívünk minden lakója, hogy most már hamarosan diadalt arat a mi két Szívünk, amelyek eggyé váltak, és beteljesül
sok minden, amit megjövendöltünk. Jézus Szentséges Szíve és az én Szeplőtelen Szívem megáld benneteket. Legyetek egyek! ![]()
(VR19960409)
Mert hogyan vennének erőt a pokol kapui az Egyházon?
Részletek a „Szent Péter és Pál apostolok nyolcadához” című cikkből
Mi a határfal, ami Jézus Krisztus birodalma és Sátán birodalma között áll? A határfal az isteni igazság. Mert, ha az Egyházba akár csak egyetlen egy tévtan, egyetlen egy eretnekség behatolna, és ezt nyilvánosan, tanítóhivatali kötelezettséggel tanítanák, akkor ezzel a pokol kapui legyőznék az Egyházat. Mert egyetlen egy tévtan lerombolja az isteni hitet – és ezzel természetesen a természetfeletti Egyházat!” – „Ezért Krisztus e szavait – „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” – csak így lehet értelmezni: Isten a nagy hitehagyás idején megengedi, hogy a katolikusoknak pápa nélkül kelljen élniük. Hiszen egy eretneket pápának elismerni mindenképpen azt jelentené, hogy a pokol kapui legyőzték az Egyházat. Mert annál alaposabban nem lehet az Egyházat lerombolni, mint egy eretnek „tanítóhivatal” által, ami egyébként is önellentmondás. Egy eretneket szikla-embernek elismerni, pont ez lenne a legnagyobb mértékű képtelenség.”]
De melyik kinyilatkoztatás beszél az ember-csinálta-egyház sorsáról?
János apostol Jelenések könyve beszél a nagy városról, Babilonról, és az ember-csinálta-egyházról, mint arról a nagy kéjnőről, aki a vadállaton (az Antikrisztuson) lovagol [Jel 17,3-4: „Ott láttam egy asszonyt, skarlátvörös vadállaton ült, amely tele volt káromló nevekkel, … Az asszony bíborba és skarlátba öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve. Kezében; undoksággal és tisztátalan kéjjel telt aranyserleg. Homlokára egy titokzatos név volt írva: "A nagy Babilon, a föld utálatra méltó kicsapongóinak anyja"”]. Megtérésről vagy helyreállításról Szent János egy szót sem szól, hanem csak pusztulásról és teljes megsemmisítésről. Ez lesz a büntetés Róma hitehagyásáért és a sötét pogányságba való visszaeséséért. Az Üdvözítő a hozzá hűségeseknek előre megmondta, hogy kis nyáj lesznek (Lk 12,32: „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát.”), hogy pásztor nélküli szétszéledt nyáj lesznek (Mk 14,27; Mt 26,31: „Írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai”; Jn 16,32: „Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok”), és mindezek után arra inti őket, hogy vonuljanak ki idejében Babilonból (Jel 18,4: „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bűneikben, és benneteket is érjenek csapásaik!”).
Nekünk tehát ne legyen semmiféle közösségünk azzal az aposztata és újpogány Rómával, mely halálra van ítélve, amit a Jelenések könyve részletesen leír, és ami teljes és visszavonhatatlan lesz.

