Kereső

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

Belépés

Akik ugyan katolikusnak vallják magukat, de a katolikus dogmákat mégis

Szent Pál galatákhoz címzett levelében ezt írja: „De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen!” (Gal 1,8-9), azaz ki legyen közösítve!
     Egyszerűen kifejezve, az eretnekség nem más, mint eltérés attól, amit az Anyaszentegyház évszázadokon keresztül őrzött és továbbadott, és a hívek előtt feltárt. Ez tényleg nem olyan nehezen felfogható meghatározás!



nekünk soha nem kell eldöntenünk, hogy mi az eretnekséget megvalló valódi szándéka, hogy „valójában mit is gondol”, hogy mi a belső intenciója. Nekünk egyedül csak arra kell figyelnünk, hogy mik a gyümölcsei annak, amit mond, és hogy konokul kitart-e annak ismétlésében vagy sem. Ez a katolikus tanítás szerint teljesen elegendő annak eldöntésére, hogy az illető eretnek-e vagy sem.
 

2020 végéig egész Európában be akarják vezetni az 5G mobilhálózatot.

Előzmények: http://lowoa.csapata.hu/cikkek/fold-globalis-mikrohullamu-sutoje-a-menekules-legkisebb-lehetosege-n-67271/

Az új mobiltelefon-technológiák az utolsó két évtizedben rohamosan fejlődtek, és a mobil hírközlés jelentős gazdasági tényezővé vált. 2020 végéig egész Európában be akarják vezetni az 5G mobilhálózatot. Mivel az 5G technológia az elektromágneses sugárzás mikrohullámú tartományában működik és a beton, az üveg, az eső vagy a fák is gátolják ezt a sugárzást, így új távközlő rendszerekre van szükség.





Az üvegszálas kábel- a mobilkommunikációs sugárzás egészséges alternatívája

Üvegszálas kábelekkel nagy adatátviteli sebesség érhető el. Az internetszolgáltatók 1000 Mbps* sebességig kínálnak kommunikációs kapcsolatokat ügyfeleiknek. De a lehetsőségek ennél még sokkal nagyobbak: egy száloptikás főkábel akár 8 800 000 – 19 200 000 Mbps adatot képes továbbítani. Mivel az üvegszálas hálózatban nem jön létre elektromos vagy mágneses mező, így ez teljesen ártalmatlan az emberekre. További előnyei: nagy biztonságot nyújt a lehallgatás ellen és lehetővé teszi az adatok nagyobb távolságokon, átviteli veszteségek nélkül való továbbítását. Az üvegszálas hálózat kiépítésében Dél-Korea 78,5 %-al, Svédország pedig 64,3%-al vezet. Ezzel szemben Németország a 2,6%-os kiépítettségével nagyon le van maradva. Nem csoda, ugyanis a pénzügyi támogatásnak eddig mindössze csak az 5% -át hívták le. Az üvegszálas kábel jövőbiztos technológiának számít ugyan, mivel egyetlen átviteli közegnél sem áll nagyobb sávszélesség-tartalék rendelkezésre. Mégis az egészségre káros, sugárzó mobiltelefontechnológiába fektetnek be. *(M = mega = 1.000.000)

.

Quellen/Links: https://de.wikipedia.org/wiki/Glasfasernetz
https://www.glasfaser-internet.info/vorteile.html
https://de.statista.com/infografik/3553/anteil-von-glasfaseranschluessenin-ausgewaehlten-aendern/



5G: Halott fák és méhek a mobilsugárzás miatt

A Kla.TV-nek küldött képek tucatjai mutatják, hogy fáinkat már az 5G bevezetése előtt is pusztította a mobilsugárzás. A Sunrise, Svájc második legnagyobb távközlési vállalata, a következő álhíreket terjeszti három millió ügyfelének: „Ha az 5G technológia teljesen kibontakozik, akkor bolygónk oltalmazó erejévé fog válni.” A legmegdöbbentőbb dolog ebben az adásban: egy felperzselt fa Gatesheadben egy 5G adó mellett. Méhek, amelyek a kamera előtt élettelenül a földre hullanak - közvetlenül két 5G-s antenna között. Hamarosan ez lesz valamennyi fánk és a méheink sorsa? Ezért lájkold, terjeszd, osszd meg ezt az adást! A Sunrise email hírlevelet küldött hárommillió ügyfelének a következő témában: "Hogyan segíthet az 5G környezetünknek". Íme néhány részlet belőle: "Az 5G lehetővé teszi, amit a klímaaktivisták kívánnak. Mert ez a technológia, amikor kibontakoztatja az összes lehetősé- gét, bolygónk védőerejévé válik. [...] 5G: a jövő klímasegítsége. Hogyan segít az új technológia a klímaproblémák megoldásában. A jövő intelligens farmján nem fognak vakon permetezni, hanem célirányosan ápolni." A Kla.TV-hez küldött képek tucatjai mutatják, hogy a mobilsugárzás már ma is pusztítja a természetet és a fákat. Nézze csak, hogy a fáink, mindenütt a világon, már évekkel az 5G bevezetése előtt is pusztultak a mobilsugárzástól.! Figyelje a következő képeken látható nyilakat, és élesítse látását a fákon okozott mobílsugárzási károk következményein. Ez egy maroknyi reprezentatív példa az 5G bevezetése ELŐTT. De hogyan néz ez ki egy 5G-s adó közelében? Az 5G lesz bolygónk védő ereje, ahogy a Sunrise ígéri? Gateshead, egy város Anglia északkeleti részén, bepillantást nyújthat a jövőbe. Gateshead-ben 5G adókat telepítettek az utcai lámpákba. Nézze meg, hogy hogy pusztulnak el a fák Gatesheadben az 5G-s utcai lámpák közelében. „Nos, itt van egy fa, egy rossz állapotban lévő fa, a kérge hullik, s mindez a bal oldalon. Lássuk csak a fa bal oldalát, s a jobb oldalt, ez rendben van. Most nézze meg a fa jobb oldalát, nézze meg a leveleket, nézze meg a zöld leveleket. Igen, ez szép. Nézze meg a bal oldalt - halott. Tudja miért? Mert ez közvetlenül mellette van. Nézze ezt meg! Látott már ilyet életében? Itt van egy lámpa, az adóval a tetején - nos ez hogy van, ezt magyarázza meg! A fa jobb oldalán, amely nem közvetlenül az adó mellett van, hanem a másik irányba nőtt, minden rendben van, nézze ezt meg. Ez megrázó, nézze meg mindezt: a kéreg teljes egészében leesik, halott, teljesen halott,mindez a bal oldalon. Látja, milyen közel van a lámpához? Ezek az 5G-s adók halálosak. Ha ezt teszi egy fával, gondolja meg, mit tesz ez az egészségünkkel?” További fák Gateshead - ben az 5G utcai lámpák mellett. De ez még nem minden. Kaliforniában (USA) egy járókelő vette fel, hogy a méhek élettelenül hullanak a földre két 5G-s antenna között. Nézze csak meg! Sierra Madre, Kalifornia. "Érdekes, hogy itt van fent ez a berendezés, és még azt sem tudják, hogy biztonságos-e az emberek számára. De azt elmondhatom, hogy a környezet számára semmiképpen sem biztonságos, mert itt mindenhol pusztítja a méheket, és ki tudja, még mi mást. Már megint egy. Ha átmegyünk ide, akkor itt van két adótorony. Közöttük, amint ide átjössz, mindenütt sok elhullott méhet látsz! Halott méhek vannak mindenhol a földön - nagyon sok. Van egy másik torony, kb. 12 méterre az elsőtől. Gyakran itt járunk, és korábban soha nem tünt fel – majd egyszer csak elkezdtem észrevenni az elpusztult méheket, és nem tudtam, miért halnak meg. Aztán többet hallottam a Wi-Fi-ről és az 5G-ről. Nézzék meg ezeket a méheket! És ez a két adótorony között van. Ez itt valójában egy másik torony - itt van ez, amelyen sokkal több adó van, és ha tovább felnagyítom, itt van egy másik. Kb. 12 méter távolságra vannak egymástól. Aztán lefelé fordulunk - nézze – élettelen méhek hevernek, szó szerint mindenhol a földön! És ez a két torony között van. Ezzel a videóval próbálom dokumentálni, mit tesz ez a méhekkel, és hogy mi mindent tehet ez velünk és gyermekeinkkel, és minden mással. Épp most esik egy másik méh is a földre!” Növényeink és állatvilágunk minden tudós és laikus számára nyilvánvaló pusztulása láttán csak hamis hírkampányról és szándékos dezinformációról beszélhetünk a Sunrise részéről! Ha a fák elpusztulnak a mobilsugárzás miatt, és a méhek az 5G-s antennáknál élettelenül hullanak a földre, hogyan hat a sugárzás az emberekre? Hogy vannak az emberek Gateshead-ben a lakásokban az 5G-s utcai lámpák előtt és mögött? Vajon jól érzik-e magukat az emberek ezekben a lakásokban? Egy svájci tanulmány szerint a megkérdezettek körülbelül öt százaléka állítja, hogy érzékeny az elektromágneses sugárzásra. Mindamellett társadalmunkban az elektroérzékeny embere- ket elmebetegnek minősítik, s még ráadásul az orvosok is idegnyugtató gyógyszerekkel kezelik őket. Dr. Ing. Erwin Thoma lenyűgöző módon mutatta meg az AZK 15. kongresszusán azt a tényt, hogy az atomszerkezet tekintetében az ember és egy fa majdnem azonosan műköködik: „Tehát ha valaki azt mondja nekem: "Te egy fafej vagy", az nem egy sértés. Akkor azt kell válaszolnom neki: ez természetesen egy fafej, de hála Istennek ... A különbség valójában csak az, hogy néhány, néhány, nagyon kicsi atom másképp helyezkedik el. Szeretném egy hatásos példával illusztrálni, hogy mennyire kapcsolódunk, milyen elválaszthatatlanul kapcsolódunk a természethez, a teremtéshez. Elmondtam, hogy ez a csodás anyag, amelytől az erdő és az egész fejlődik és egyáltalán létezik, az a klorofill, a zöld színtest. A mikroszkóp alatt lehet látni egy klorofill molekula szerkezetét, ami gyönyörű. Talán leginkább egy hókristályhoz hasonlít. Csodálatos geometriai szerkezet: szén-hidrogén, szén-hidrogén, geometriailag elrendezve. Relatív mélyen bent van egy gyűrű nitrogénatomokból, és pontosan középen, furcsa módon, egyetlen magnéziumpont, egy atom. Ez a magnézium a teljes tömeghez viszonyítva annyira kevés, mint egy szem só egy asztalon. Ez a tömeg jelentéktelen. Ez nagyon csekély. Ennek ellenére a közepén található. Tehát kell,hogy valamilyen jelentősége legyen. [...] Ha eltávolítom a magnéziumot a közepéről, és helyettesítem egy vasatommal, akkor semmit sem változik az általános szerkezet tömege. Ez olyan csekély, hogy nem játszik szerepet, nem releváns. De amint a vas helyettesíti a magnéziumot, az egész szerkezet vörössé válik, és ez már nem klorofill, hanem hemoglobin, a vérünk. Ennyire hasonlóak vagyunk, ilyen szoros rokonságban állunk a fákkal.” Következtetés: Az ember és a természet pusztul a mobilsugárzásától, míg a hatalmas mobil cégek, mint például a Sunrise milliárdos nyereséget zsebelnek be és félrevezető álhíreket hitetnek el ügyfeleik millióival. Ennek meg kell változnia! Terjessze ezt az üzenetet emailben és az összes Ön által használt közösségi média csatornán. Ezzel kapcsolatban vegye figyelembe, hogy a mobilsugárzás által károsított fákra vonatkozó bizonyítékok egyre ritkábbak lesznek. Nem ok nélkül vágnak ki mindenütt fákat az új 5G-s adótornyok közelében. A német Környezetvédelmi és Természetvédelmi Egyesület, röviden BUND, szó szerint egy "hisztériáról“ beszél a fák tömeges kivágása kapcsán. (www.kla.tv/14247) Van további felvétele mobilsugárzás által károsított fákról? Örülünk email küldeményének a kontakt@klagemauer.tv címre, vagy a weboldalunkon a „Panasz benyújtása” alatt (németül: „Klage einreichen“). Az összes Kla.TV 5G-s videó megtalálható a www.kla.tv/5G-Mobilfunk weboldalon. Az az egyetlen jutalmunk,ha terjeszti adásainkat. Ezért lájkold, terjesszd, oszd meg!

von es.

Quellen/Links: https://www.sunrise.ch/content/dam/sunrise/residential/spotlight/2019/20190709_Swiss%20IT%20Magazin_Strahlenschutz%20in%20der%20Unterhose.pdf
https://www.sunrise.ch/content/sunrise/de/spotlight/2019/06/5g-fuer-die-umwelt.html?cid=sun_DM96891&bid=553499368
https://www.sunrise.ch/content/sunrise/de/spotlight/2019/06/ressourcen-schonen-dank-5g.html?cid=sun_DM96891&bid=553499368

https://www.bamberger-onlinezeitung.de/2012/06/28/zunahme-schwerer-baumschaden-im-strahlungsfeld-von-mobilfunksendeanlagen-2/
https://www.zeitpunkt.ch/fileadmin/download/ZP_93/93_32-38_Elektrosmog.pdf
https://www.20min.ch/panorama/news/story/-Elektrosensible-werden-wie-Verrueckte-behandelt--26055036
https://www.youtube.com/watch?time_continue=28&v=R1Q8YsVCVtE
https://www.vigiliae.org/gateshead-5g-test-results-the-whowhy-and-how/

https://www.youtube.com/watch?v=X5IhKHGDKhM&feature=youtu.be
https://www.legitim.ch/post/kalifornien-passant-filmt-wie-leblose-bienen-zwischen-zwei-5g-antennen-auf-den-boden-klatschen

 

2019. július

A szlovén-osztrák határ közelében lévő Mozirj környékén annyi jég esett, hogy úgy kellett lapátolni, mint a havat télen, írja az Időkép. A tájat fehérbe borító jégszemek mérete nem volt több mint három centiméter, de rengeteg leesett belőlük.

Egyes helyeken 20-30 centiméter vastag jégtakaró alakult ki. Az ország más területein is viharok tomboltak szerdán, Celje környékén például szupercella csapott le, Škrbina közelében pedig jég pusztított.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy lengyel autós kamerája rögzítette az olasz A1-es autópályán pusztító jégesőt június végén. Először csak szép lassan esik az eső, aztán elszabadul a pokol. Állítólag több mint 2500 jármű esett áldozatul a lezúduló jégnek.

 

 

Csütörtök virradóra pedig legalább hét ember – köztük hat turista – vesztette életét a Görögország északi részére lesújtó heves jégesők, szélviharok és esőzések következtében.

 

A helyi rendőrség szerint a viharok szerdán este söpörtek végig az ország északi részén található – turisták körében közkedvelt – Halkidiki-félszigeten. Egy cseh házaspár akkor vesztette életét, amikor lakókocsijukat a heves széllökések magukkal rántották. Egy orosz férfinak és a fiának az életét egy kidőlt fa oltotta ki Néa Potídea városában. Egy román nőt és egy nyolcéves gyereket pedig a vihar következtében leszakadt tetőelemek ütöttek agyon Néa Plagiában egy étteremben.

 

Az ítéletidő hetedik halálos áldozata egy helyi halász volt, akit szerda este óta eltűntként tartottak nyilván. A 62 éves férfi nem sokkal a vihar előtt szállt vízre csónakjával, este azonban nem tért vissza. A férfi holttestére csütörtökön találtak rá, a Halkidiki-félszigettől mintegy 7 tengeri mérföldre.

 

 

Csütörtöki jelentések szerint az ítéletidőben több mint 100 ember sérült meg, közülük néhányan súlyos sérüléseket szenvedtek. Egy kormányzati szóvivő tájékoztatása szerint csütörtökön 23 embert kezeltek kórházban, közülük egy személy állapota válságos. A görög katasztrófavédelem vezetője arról beszélt: tudták, hogy heves vihar fog érkezni, voltak figyelmeztetések is, de azt nem lehetett tudni, hogy a vihar hol fog lecsapni. Szemtanúk és helyi lakosok is arról számoltak be, hogy ehhez foghatót még sosem éltek át.

 

 


Forrás: MTI, Youtube

 

Hamispróféta az ortodoxoknak ajándékozta Szent Péter csontjait

Ez év június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, csakúgy, mint az elmúlt években, a Szent Péter bazilikában megtartott Bergoglio által celebrált misén a konstantinápolyi ökumenikus patriarchátus magasrangú delegációja is jelen volt. A görög-keleti egyház képviselői ekkor még nem sejtették, hogy e napon még ennél is közelebb fognak kerülni Szent Péterhez.
A mise után Bergoglio arra kérte Hiob püspököt, Telmessos érsekét, I. Bartholomäus ökumenikus pátriárka hivatalos képviselőjét és a római katolikus és ortodox egyházak közötti teológiai párbeszéd nemzetközi bizottságának társelnökét, hogy menjen le vele a kriptába Szent Péter sírjához.
A sírnál elmondott közös imájuk után Bergoglio e szavakkal szólította fel Hiobot, hogy kövesse: „Még egy ajándékom van a konstantinápolyi egyház számára.” Ezt követően a két férfi felment a harmadik emeletre, az üresen álló apostoli palotába. Itt Bergoglio a meglepett (?) vendéget bevezette az üres kápolnába, amit Montini modernizált, és ahol ő és utódai minden reggel bemutatták a miséjüket [azt nem írja Hesemann, hogy a korábbi pápák is itt misézték-e, de a szövegből az olvasható ki, hogy igen, hiszen csak olyasmit lehet modernizálni, ami már megvan, tehát régen is kellett itt kápolnának lennie, csak nem a Montini által bevezetett NOM-osnak, hanem az igazi katolikusnak].

Miután beléptek, Bergoglio lehajolt és egy fiókból kivett egy bronz ereklyetartót, melynek oldalán egy kulcs lógott. Ezt a kulcsot megforgatta, majd óvatosan felemelte az ereklyetartó tetejét. Az ereklyetartóban szépen elrendezve kilenc csontdarabka feküdt. Az ereklyetartón levő felirat elárulta, hogy e csontdarabkák a Szent Péter bazilika legfontosabb relikviájának darabjai: „Szent Péter apostol földi maradványaiból, melyeket a Vatikáni Bazilikában találtak.”
Bergoglio a következőket mondta meglepett vendégének: „Tudja, Montininek az volt a kívánsága, hogy pár darabot azokból a Péter-relikviákból, melyekre éppen azidőben bukkantak a Péter bazilika alatt, magánkápolnájában tarthasson. Tegnap az esti imámban jutott az eszembe: Én nem élek már az Apostoli Palotában, én soha nem használom ezt a kápolnát, én nem mutatok be itt misét, és nekünk megvannak Péter relikviái a bazilikában. Akkor jobb, ha ezeket a relikviákat Konstantinápolyban őrzik. Ezek az én ajándékaim a konstantinápolyi egyháznak. Kérem, fogja ezt az ereklyetartót, és adja fivéremnek, I. Bartholomäus pátriárkának. Ez az ajándék nem tőlem származik, hanem Isten ajándéka.”

A csontdarabkák tényleg a 20. század leglátványosabb archeológiai felfedezéséből származnak. Mikor 1939-ben, az akkor elhunyt XI. Pius sírját ásták a vatikáni grottákban, a munkások egy üregre bukkantak a felszín alatt, amiről kiderítették, hogy a római időkből származó sírkamra, egy egész nekropolisz, ókori temető része, ami egykor a Via Aurelia mentén terült el, és ami csak akkor került befödésre, amikor Nagy Konstantin Szent Péter sírja felett megépíttette az első bazilikát.
XII. Pius utasította a régészeket, hogy vizsgálják meg ezeket az egymáshoz csatlakozó sírkamrákat, találnak-e adatokat bennük Szent Péter sírjára. A munkálatok szigorú titoktartás mellett folytak. Miközben Európában folyt a II. világháború, és Róma hónapokig német megszállás alá került, a munkások egyik sírt a másik után szabadították ki a törmelék alól. Eleinte csak pogány sírokra bukkantak, de minél közelebb kerültek a bazilika pápai oltárához, annál gyakrabban találtak utalásokat keresztény elhunytakra. Végül pontosan azon a helyen, melyet Konstantin márvánnyal vetetett körül és Péter-sírjaként tiszteltetett, a régészek egy sír-udvarra és egy kultusz-fülkére bukkantak. Az udvar alatt több első és második évszázadból származó sír feküdt. A szemközti oldalon az udvart egy fal zárta le, mely graffitikkel volt telemázolva: Krisztushoz és Péterhez szóló könyörgésekkel. A falban egy üreg volt, amit márványlemezek fedtek be, és amelyen egy vésett felirat-töredék elárulta: „Petros eni”, azaz „Péter itt van!”
Hogy a munkások az üregben csontokat is találtak, melyeket gondosan egy faládába helyeztek, az csak a háború után derült ki, amikor a csontokat megvizsgálásra átadták Dr. Magherita Guarducci epigrafika-szakértőnek. A 135 csontocska vizsgálata kiderítette, hogy azok egyetlen embertől származnak, aki az első században élt, robosztus termetű, 60-70 év körüli férfi volt. A csontokat annak idején egy földes-sírból vették ki és a legnagyobb tisztelet jeleként arannyal átszőtt purpuranyagba burkolták. A régészek minden emberi testrészből találtak csontokat, csak a lábakból nem, ami megfelel a hagyománynak, miszerint Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre; A brutális római katonák nyilván nem fáradtak azzal, hogy a szögeket kihúzzák a lábakból, hanem egy kardcsapással levágták a lábfejeket.
A Péter-relikviák megtalálását Montini hozta nyilvánosságra 1968. június 26-án. Ezidőtől fogva a relikviák 19 átlátszó plexiüveg-tartóban nyugszanak a graffiti-fal üregében, pontosan ott, ahol Péter sírja előtt az örökmécses lóg. A vatikáni ásatásokra befizetett zarándokok megnézhetik őket.
Csak a kilenc csontdarab, melyeket Montini választott ki magánkápolnája részére, és amelyek számára külön bronz ereklyetartót csináltatott, maradt mindezidáig a külvilág és a zarándokok előtt rejtve. Mindössze egyetlen alkalommal, 2013. november 24-én [tehát már Bergoglio regnálása idején], a „hit évének” lezárása alkalmából állították ki a nyitott ereklyetartót a Szent Péter téren, hogy a hívek leróhassák előtte tiszteletüket. Erre, mint most kiderült, ez volt az utolsó alkalom a római kereszténység számára….

Hiob érsek később így nyilatkozott az esetről: „Szent Péter apostol relikviáit mindig Rómában tisztelték, a hívek ezért zarándokoltak Rómába. Az ortodox egyház soha nem kérte őket, hiszen soha nem tartoztak a konstantinápolyi egyházhoz. Ezúttal nem arról van szó, hogy egy relikviát eredeti helyére adnak vissza. Ezúttal a relikviákat ajándékként kaptuk. Ez a prófétai gesztus egy újabb nagy lépés a konkrét egységhez vezető úton.”
A relikviák elszállításában Andrea Palmieri a keresztények egysége pápai tanács tagja segédkezett, aki Kurt Koch bíborost helyettesítette, aki jelen volt azok átadásánál [milyen gyors és ügyes a vatikáni adminisztráció: este imádkozik Bergoglio és kitalál valamit, és másnap délben – egy főünnepen – már mindenki és minden rendelkezésére áll, akikre és amikre előtte való késő este kitalált terve végrehajtásához szüksége van, micsoda véletlen!].
Konstantinápoly pátriárkája – Szent András apostol utóda – már másnap, június 30-án átvette a küldeményt. Ezután a relikviákat, az ortodox egyház isteni liturgiájának ünneplése után megmutatta híveinek. A jövőben Szent Péter apostol relikviáit az ökumenikus pátriárka székhelyén, a Konstantinápoly/Isztanbul Sisli városrésze melletti Feriköy templomban őrzik.

(forrás: www.kath.net – 2019. július 3.)

A summorum-pontificum.de blog Hesemann írását követően azonnal kommentálta az eseményt. Legjellemzőbb részként Bergoglio magyarázatát emelte ki:
„Tegnap esti imámban [NEKEM] jutott az eszembe: ÉN nem élek már az Apostoli Palotában, ÉN soha nem használom ezt a kápolnát, ÉN nem mutatok be itt misét és nekünk megvannak Péter relikviái a bazilikában. Akkor jobb, ha ezeket a relikviákat Konstantinápolyban őrzik. Ezek az ÉN ajándékaim a konstantinápolyi egyháznak. Kérem, fogja ezt az ereklyetartót, és adja fivéremnek, I. Bartholomäus pátriárkának.”
E szavakon még a hozzátett utolsó mondat sem segít, ellenkezőleg, csak még rosszabbá teszi őket: „Ez az ajándék nem TŐLEM származik, hanem Isten ajándéka.” Bergoglio itt összetéveszt valamit, amit senkinek sem szabad összetévesztenie, azaz összetéveszti magát Istennel.

Bergoglionak ez az önkényes cselekedete nem csak stílusában zsarnokibb és nagyképűbb, mint a reneszánsz potentátoké volt, hanem jelentőségében és anyagában is sokkal mélyebbre nyúlik. Az emberben azt a benyomást kelti, hogy Bergogliot megvetés, sőt talán gyűlölet tölti el az Egyház egész, csaknem kétezer éven át megtartott formája iránt. …. Úgy tűnik, Bergoglio magát Istentől küldött prófétának tartja, akinek az a feladata, hogy mindazt helyrehozza, ami az Egyház első megalapításakor félresikeredett.

KILENC relikvia hűtlen kezelésével, elsikkasztásával – nem lett volna EGY darab is pont elég egy olyan gesztushoz, ami magának egy Medicinek a hiúságát is kielégítette volna – Bergoglio éppen azt értékteleníti el, amit ő nagylelkű ajándéknak állít be. Hogyan szolgáljon tiszteletére és díszére a konstantinápolyi pátriárkának az, amire NEKI nincs szüksége, amiről könnyű szívvel Ő le tud mondani? Mennyit ér még Péter, ha Róma így elherdálja? Ráadásul Konstantinápoly és patriarchátusa ma már csak egy fikció, egy korábbi időkre való emlékezés. Politikailag és adminisztratív az agresszív iszlám városának szorításában, mind hatalmában, mind híveinek számában kelet legjelentéktelenebb nemzeti egyháza. … A keresztény relikviák elrablása, megbecstelenítése és megsemmisítése pedig ezer éves hagyománnyal bír az iszlámban.

(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2019. július 3.)


[A fordító megjegyzése: 1) Nem valószínű, hogy Bergoglio egy pillanat alatt találta ki ezt az egész ajándékozást, nagyon is meg- és elrendezett aktus egy olyan folyamatban, nevezetesen a római egyház lezüllesztésében, melyet elődei kezdtek el. 2) A tény, hogy Bergoglio pont a szakadár keletieknek adta Szent Péter relikviáit, egy újabb ördögi ötlet és tett tőle és társaitól. 3) A mostani hozzászólók megint egyszer megfeledkeznek arról, hogy Bergoglio csak azt folytatja, mégha túlbuzgón is, amit elődei elkezdtek: Montini a tiara, a pápai gyűrűje elajándékozásával, a lepantói török zászló visszaadásával, Ratzinger a Szent András relikvia elajándékozásával. 4) A legtragikusabb az, hogy a hozzászólók mindezek ellenére pápának tartják Bergogliot és elődeit!]

http://katolikus-honlap.hu/1901/peterrelikvia.htm

Porrá lett, vagy sem, a World Trade Center?

Hová tűnt a World Trade Center? – Dr. Egely György, Jakab István…

A hideg futkározott a hátamon, miközben hallgattam ezt a videót.
Mert ez vagy a legszörnyűbb összeesküvés elmélet, amit valaha is hallottam, vagy, ha csak a fele is igaz; olyan hadászati technológia főpróbája, melyhez képest az atom, vagy a hidrogénbomba gyerekjátéknak bizonyulnak, – s melynek bevetéséhez olyan mérhetetlen gonoszság kell, amihez eddig soha semmi nem volt fogható.
Ez az emberi faj teljes megsemmisítését jelenti.

Garbolczy János / Szabad Riport

– Dr. Egely György és Jakab István –

Létezhet egy olyan hidegfúziós harci technológia, mely percek alatt porrá hamvaszthatja a teljes orosz nehézpáncélos haderőt… – és akkor még nem beszéltünk az un. ‘hipertéri technológiáról’, mely elől sehová sem lehet elbújni…

Szélhámosság, állami terrorizmus, a tisztességes és az aljas emberek összecsapása, vagy egy földönkívüli, hatalmas technológia mutatta meg az erejét, olyan, amihez az ember még nem ér fel.

Dr. Egely György: “Ha hagyjuk, hogy bármit megtegyenek velünk, akkor meg is teszik!”

“Az államgépezet mindenütt szabadjára engedte a bankokat, azt csinálnak, amit akarnak… Magyarországon is, az Egyesült Államokban is. Ugyanígy viselkedik természetesen a gyógyszeripar, az élelmiszeripar és természetesen a hadiipar. Minden erkölcsi norma megszűnt…
És innentől kezdve lehet csinálni ilyen szavazási komédiákat, – de a kereszténység, mint olyan, intézményesen megszűnt. Mert a ‘Ne ölj, ne lopj’ parancsolatnak, innentől kezdve vége…” (Egely)

A World Trade Center megsemmisítéséről szóló hivatalos közlésekkel kapcsolatban nagyon sok minden nem stimmel. Olyan felvételek, elemzések látnak folyamatosan napvilágot, amelyek teljesen más fizikai valóságot rajzolnak ki, mint a hivatalos verzió. Az internet mellett ma már a legkisebb ügyet sem lehet befagyasztani, – nemhogy egy ekkora horderejűt -, és egy kitalált hazugsággal átverni, elhallgattatni a népet. Az emberek azonnal idegesek lesznek, ha érzik, hogy valami nem stimmel, amikor kiderül, hogy a saját kialakult és tudattalanul kőbe vésett álláspontjuk mégsem egészen úgy van, ahogy azt elhitték, ahogy azt gondolták. Amikor az ember évekig dédelget egy történetet magában, elsőre ugyan minden sejtjével ellenáll, ha valaki attól eltérőt állít, de manapság addig már senki sem nyugszik, amíg a romok alól, vagy akár a levegőben szálló porból, ki nem olvassuk a teljes igazságot! – Dr. Egely György és Jakab István beszélgetése.

Viva Natura Tv, Szabad Riport

 

Farizeus lelkületű-e a Gloria. tv?

Igen, mert eltűri olyanok kilétét, akik még a szentekben is kételkednek, Vegyük észre Isten csodáit, amivel elhalmoz bennünket!

A Borromeo Szent Károly ellen elkövetett merénylet, illetve az ezt követő csoda kiválóan alkalmas arra, hogy bemutassa mostani korunk jellegzetességeit:
1. 450 évvel ezelőtt senki nem akadt még, aki egy nyilvánvaló csodában kételkedett volna, azt szemfényvesztésnek, a jelenlevők hipnotikus állapotának, vagy ehhez hasonló materiálisan megmagyarázható dolognak tartotta volna. Ugyanúgy, ahogy a pestis kitörését és más elemi katasztrófákat sem a „klíma-változásnak”, a véletlennek, vagy ilyesminek, hanem szigorúan Isten haragjának és büntetésének tartották, amiért vezekelni, és könyörögni és megtérni kell.
2. Isten nem önmagáért tesz csodákat, hanem mindig azzal a céllal, hogy azok elősegítsék az emberek megtérését. Ezért csak addig hitelesítette kiszemelt küldötteinek szavait e természetfeletti eseményekkel, ameddig ennek megvolt az értelme: Vagyis amíg az emberek képesek voltak arra, hogy a) felismerjék a csodákat; b) hatásukra megtérjenek, új életet kezdjenek, Isten felé forduljanak.
3. Az a tény, hogy Isten már évtizedek óta nem tesz csodát, azt bizonyítja, hogy tudja, hogy már a csodák sem segítenének rajtunk. Ne felejtsük el: A Lourdes-i jelenés (1858) után alig egy évvel (1859) jelent meg „A fajok eredete” című Isten-tagadó, velejéig ostoba mű, ami alapjaiban tagadta mindazt, ami Lourdes-ban történt! És ahelyett, hogy az Egyház határozottan visszautasította volna mindazt, ami ebben a bomlasztó irományban állt, hallgatásával, majd később hathatós támogatásával maga is eggyé vált azzal a tömeggel, mely Darwin könyvének megjelenése után lelkesen ünnepelte „Isten halálát”, de legalábbis fölöslegessé válását!
1917-ben Isten talán a valaha volt legnagyobb csodát tette miérettünk: 70 ezer ember szemeláttára a Napot állította meg! És azon kívül, hogy Portugália évtizedekig megmenekült a körülötte dúló véres harcoktól, milyen más pozitív eredménye volt e nagy isteni tettnek a világ számára? 1945-ben az amerikai katonák órákon keresztül álltak sorba a németországi Konnersreuthban, hogy láthassák a stigmatizált Neumann Teréz sebeinek minden pénteken visszatérő csodálatos felfakadását, hogy ezáltal a háború borzalmai ellenére is élve maradjon hitük a jóságos, igaz Istenben! És alig 16 évvel később Neumann Teréz Bea bíborossal a közelgő zsinatért munkálkodott!

Két potenciálisan élhető bolygót is találtak egy közeli csillag körül

A keddi bejelentésen a csillagászok azt mondták, még vizsgálják, hogy a két Földhöz hasonló bolygó valóban lakható-e, és hogy megtalálható-e rajtuk az élet valamilyen formában.

 

A bejelentés szerint Teegarden csillaga körül, melyet 2003-ban észleltek először, két sziklás bolygó kering – olvasható a National Geographic cikkében.

 

A csillagot a NASA asztrofizikusa, Bonnard Teegarden fedezte föl, amikor olyan közeli vörös törpék után kutatott, amelyek eddig elkerülték a felderítést.

 

Teegarden csillaga egy M típusú vörös törpe,
amely valószínűleg legalább nyolcmilliárd éves, vagyis kétszer több, mint a Nap, tömege pedig a Nap tömegének kilenc százaléka.

 

Ez az ultra hűvös M színkép típusú vörös törpe energiája nagy részét az infravörös tartományban sugározza, csak úgy, mint a Trappist–1, amely körül hét földszerű exobolygó kering.

 

A Teegarden csillag távolsága azonban csak egyharmad a Trappist–1-hez képest,

 

mindössze 12 fényévre található a Naprendszertől.
A körülötte keringő két bolygó (Teegarden B és C) tömegében és méretében hasonló a Földhöz, és mind a kettő olyan pályán kering, amely lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz jelenlétét a felszínen.

 

A két bolygó és a csillag vélhetően hasonló korúak, ami elegendő időt jelent ahhoz, hogy az élet megjelenjen rajtuk.

 

Teegarden csillagát három éve vizsgálják, és több, mint kétszáz mérés igazolta a körülötte keringő két kisebb bolygó jelenlétét. A megfigyeléseket az is segíti, hogy a csillag jelenleg nyugodt állapotban van, és nem észlehetők a felszínén kitörések.

 

A Teegarden B keringési ideje 4,9 földi nap, míg a Teegarden C ideje 11,4 nap.

 

Ignasi Ribas, a Katalóniai Űrkutatási Intézet szakértője azt nyilatkozta az Astronomy & Astrophysics tudományos lapnak, hogy a Teegarden mindkét bolygója potenciálisan lakható, és meg fogják vizsgálni, hogy valóban alkalmasak-e életre, és vajon találhatók-e életre utaló jelek rajtuk.

 

A biztos kijelentésekhez azonban még további megfigyelésre van szükség. Lehetséges például, hogy a számítások ellenére a két bolygó keringési ideje gyorsabb, ami gátolhatja a lakhatóságot.

Forrás: www.hirado.hu

 

Publikálták a dokumentumot: Az amazonasi szinódus eltörli a cölibátust

A Vatikán június 17-én publikálta az Instrumentum laboris munkadokumentumot, ami az amazonasi régióról szól (október 6-27).

A papír olyan papok felszentelését akarja, akik "idősek, preferálhatóan bennszülöttek" és "tisztelik őket, valamint saját, stabil családjuk van" (Amoris Laetitiának megfelelően)?

Ahelyett, hogy eucharisztia nélkül hagynák a "közösségeket", inkább "megváltoztatják az ezt ünneplők kiválasztásának kritériumát".

A női lelkészségről nem tisztán írnak; azt írják, hogy "hivatalos" szerepet kéne adni a nőknek az egyházban, beleértve a döntéshozást a teológiában, katekizmusban, liturgiában és oktatásban.

A dokumentum pozitívan és negatívan beszél a pünkösdizmusról, viszont a bennszülött pogány vallásról csak pozitívan ír.

Azt akarja, hogy elismerjék a pogány mítoszokat, hagyományokat, szimbólumokat és rituálékat "gazdagság forrásként a keresztény élmény számára".

A püspöki konferencia azt kérni, hogy alkalmazkodjanak a szentmisével a pogány kultúrákhoz zene, tánc, nyelveken való ima és ruhák segítségével.

Csak a katolikus "kultúrát és hagyományt" törölték el.


https://gloria.tv/article/WDUkXu6veJoN4DQYPcTSs43sn


 

Szent Brigitta: Az a pápa, aki feladja a cölibátust, a pokolra kerül.

A Szűzanya elmagyarázta Svéd Szent Brigittának, hogy ha egy pápa megengedi a papoknak a nősülést, akkor a pokolra fog kerülni. Ezt mondta a látnoknak:

"Most elmagyarázom neked, mi Isten akarata ezzel kapcsolatban ...

Tudnod kell ezt is: ha egy pápa megengedi a papoknak, hogy testi házasságot kössenek, Isten olyan súlyos büntetéssel fogja sújtani spirituális úton, mint amilyen súlyos igazságos testi büntetést szab ki a törvény az olyan emberre, aki olyan súlyos bűnt követett el, hogy azt érdemli, hogy kivájják a szemét, levágják a nyelvét, az ajkait, orrát és a fülét, amputálják a kezét és a lábát, az egész testéből folyjon el az összes vére úgy, hogy a teste kihűljön, és végezetül a kivérzett holttestét dobják a kutyák és más vadállatok elé. Ehhez hasonló dolog történik spirituálisan azzal a pápával, aki szembe megy a fent említett rendelkezéssel és Isten akaratával, és megengedi a papoknak, hogy házasságot kössenek.

Emiatt az ilyen pápától Isten teljesen elveszi a spirituális látás és hallás képességét, a spirituális szavakat és tetteket. Spirituális bölcsessége teljesen kihűl; és végezetül a halála utána a lelkét a pokolba vetik örök szenvedésre, oly módon, hogy a démonok eledele lesz örökké, vég nélkül."


forrás: gloria.tv

 

0.007 mp