Kereső

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

Belépés

Akik ugyan katolikusnak vallják magukat, de a katolikus dogmákat mégis

Szent Pál galatákhoz címzett levelében ezt írja: „De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen!” (Gal 1,8-9), azaz ki legyen közösítve!
     Egyszerűen kifejezve, az eretnekség nem más, mint eltérés attól, amit az Anyaszentegyház évszázadokon keresztül őrzött és továbbadott, és a hívek előtt feltárt. Ez tényleg nem olyan nehezen felfogható meghatározás!



nekünk soha nem kell eldöntenünk, hogy mi az eretnekséget megvalló valódi szándéka, hogy „valójában mit is gondol”, hogy mi a belső intenciója. Nekünk egyedül csak arra kell figyelnünk, hogy mik a gyümölcsei annak, amit mond, és hogy konokul kitart-e annak ismétlésében vagy sem. Ez a katolikus tanítás szerint teljesen elegendő annak eldöntésére, hogy az illető eretnek-e vagy sem.
 

Akik ugyan katolikusnak vallják magukat, de a katolikus dogmákat mégis hozzászólásai

Szólj hozzá

0.014 mp