Egyes veszélyeztetett csoportok a modern családmodellekben
Az elkényeztetett, narcisztikus gyermek
A modern gyermeknevelési elvek egyik vadhajtása, a gyermek elfogadásának kritika nélküli érvényesítése hátterében az a téves beállítódás rejlik, amelyet így fogalmazhatunk meg: "ha egy személyt feltétel nélkül elfogadok (szeretek), akkor minden konkrét megnyilvánulását is el kell fogadnom". Pedig a feltétel nélküli elfogadás a személynek szól, nem pedig egyes konkrét megnyilvánulásainak. E magatartás következménye a nárcisztikus, önimádó személyiség. A gyermek azt tapasztalja, hogy a szülő minden megnyilvánulását helyesli, minden igényét kielégíti. Ha nem sikerül a gyermek kedvében járnia, bűntudata van. Különösen kedvez a narcisztikus gyermek nevelésének az egyke-helyzet, amikor a szülő minden igyekezetét imádott (majomszeretett) egyetlenére pazarolhatja. A gyermek azt tanulja meg, hogy minden őérte van, minden az ő szükségletei szerint igazodik, a világ azért van, hogy őt szolgálja. Az ilyen gyermek, felnőtt korára, kikerülve az életbe, súlyos veszélynek van kitéve, hiszen a világ nem az általa tanult és megismert törvényszerűségek szerint működik.
A dolgozó nők
Különösen veszélyeztetettek a családanyák. A mai társadalomban, szemben a férfiakkal, rájuk többes szerepelvárás nehezedik: családanya-, feleség- és hivatás-szerep. Természetesen nem arról van szó, hogy a "nő maradjon a főzőkanál mellett". Nyilvánvaló azonban, ha a női munkavállalás amiatt történik, mert anyagilag a család nem tudja nélkülözni, akkor súlyos diszfunkcióról van szó. A társadalom önfenntartása alapvető érdek. Ha egy társadalom az önfenntartását biztosító nőknek a munkavállalást nem lehetőségként, hanem kényszerként kínálja fel, öngyilkos módon viselkedik - olyan ez, mintha a tojásain ülő madarat párja nem táplálná többé, mondván, keresse meg saját maga az ennivalót. Nem véletlen, hogy a gyermekeikkel GYES miatt otthon lévő anyák mentális veszélyeztetettsége kiugróan magas: hivatásbeli tevékenységük kényszerűen szünetel, a nyomást azonban változatlanul érzik magukon.
Amennyiben a családanya-mivoltot a társadalom a foglalkozási hivatásokkal egyenrangúnak ismeri el (mind anyagiakban, mind erkölcsileg), legalább lehetőség nyílik arra, hogy azok, akik vállalják, teljes életet élhessenek anyaként is.
Az idősek
A családok szétesésének egyik legsúlyosabb következménye, hogy az idős kor értékeinek, mintaadó szerepének felmutatására, megismerésére és elsajátítására nincs lehetőség. Idős korban sokan vetnek véget életüknek. Ebben az öregek elmagányosodása, szerepük leértékelődése igen fontos tényező.
A családok működési zavaraira utal azok megtartó erejének drámai csökkenése. A mai családok nem képesek öregjeiket, betegeiket, sok esetben még gyermekeiket sem felvállalni, gondozni. A családból való kihullás vagy kitaszíttatás fenyegeti ezeket a rétegeket. Közismert, hogy az intézetbe, kórházba kerülő idős személy halálozási esélye sokkal nagyobb, mint a családban maradóé.
A társadalom nagyon drágán fizeti meg, hogy a családokat nem támogatja megtartó erejük növelésében. A szociális otthonok, bölcsődék, elmeintézetek, börtönök fenntartása inhumánusabb és sokkal többe kerül, mint az, ha a családok képesek lennének integrálni gyengéiket és elesettjeiket.
A gyermekek
Legnagyobb veszélyben mégis a gyermekek vannak. Biológiai és szocializációs feladatait teljesíteni nem, vagy csak hiányosan képes családokból lelkileg sérült személyek kerülnek ki.
Minden jogi, gazdasági intézkedésnek figyelembe kellene vennie, hogy a gyermek (és mindannyiunk) érdeke a családban való létfeltételek biztosítása.
