Ezért nem képes csatlakozni a lelkitársam...
Ter 1,27: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” –
Az a nő, aki nadrágot hord, valójában, lelke mélyén Isten parancsai alól akar felszabadulni, ösztönösen ezeket tagadja meg, hiszen születésétől kezdve él benne a női ösztön, ami ellentmond annak, hogy úgy nézzen ki, mint a férfi, úgy öltözködjön, ahogy a fiúk – ezt az ösztönös viselkedést még megrontatlan kislányoknál mindig tapasztalni lehet.
MTörv 22,5: „A nők ne hordjanak férfiruhát, s a férfiak se női ruhát. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében.”
A háromnapos sötétség
Segítség Szent János apostol Jelenések könyvének a jobb megértéséhez
A háromnapos sötétség és a nagy uralkodó alatti békeidő
Boldog Anna-Maria Taigi (1769-1837) jövendölései
Taigi Annamária Istentől természetfeletti tulajdonságokat kapott. Mindig maga előtt látott egy „napot”, „tűzgömböt”, melybe betekintve nem csak a jövőt, de az emberek belsejét is látta. Mivel a pápák részéről nagy bizalmat élvezett, és mert jövendölései sorra beteljesedtek, a még hátralevőket is komolyan lehet venni. Boldoggá avatási aktáiban Msgr. Natali eskü alatt tett vallomásai alapján a következő jövendöléseit lehet olvasni:
„Isten szolgálója [azaz Annamária] azt mondta nekem, hogy a gonoszság fog győzedelmeskedni. Sokan, akiket jónak tartanak, le fogják vetni álarcukat. Isten fel akarja fedni a gazt, tudja, mit kell vele tennie. A körülmények úgy fognak alakulni, hogy az ember nem lesz képes többé befolyásolni őket. A teljhatalmú Isten azonban mindent el fog rendezni.” Beszélt egy csapásról is, mely nem az emberek által sújtja a világot, hanem amit közvetlenül maga Isten fog a földre mérni. „Isten ima és áldozat által megenyhíti a földi csapást, de a mennyeit nem. Ez borzasztó, rémületes és általános lesz. Az Úr bekövetkeztének időpontját senkinek, a neki mégoly drága léleknek sem nyilvánította ki. Egészen váratlanul jön el a vég.”
Annamária csodálatos „napjában” millió és millió embert látott, akik háború következtében pusztulnak el. Más milliókat viszont egy ismeretlen halálnem ragad el. A háborúk, forradalmak és más csapások látomása egy borzalmas képpel zárult: megpillantotta az Úr kezét, amint mozgásba hozta az eget, ijesztő meteorok zuhantak a földre, s milliók halálát okozták. A világra váró ítéletet a következőképpen írta le:
„Az egész világra sűrű sötétség borul, mely három nap és három éjjel fog tartani. Az áthatolhatatlan sötétségben lehetetlen lesz bármit is látni. Közben a levegő megfertőződik, a ragály, nem kizárólag, de főleg a vallás ellenségeit fogja elragadni. Mindaddig, amíg a sötétség tart, képtelenség lesz világot gyújtani. Csak a szentelt gyertya lobban lángra s ad némi fényt. Aki a sötétség alatt kíváncsiságból kinyitja az ablakot, hogy kinézzen, vagy kilép a házból, ott helyben holtan fog összerogyni. Ebben a három napban maradjanak az emberek inkább házaikban, imádkozzák a rózsafüzért, és kérjék Isten irgalmát.” (lásd Iz 26,20: „Menj be kamrádba, én népem, s zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid időre, míg el nem múlik a harag.”)
Ezután azt látta, hogy egész nemzetek térnek vissza a katolikus Egyházba, sok pogány, török, zsidó tér meg, akik buzgóságukkal megszégyenítik a keresztényeket. Amikor az Úr az emberiséget már megtisztította, és a lelkeket az új ültetésre előkészítette, a megtisztított Egyház öröme és diadala leírhatatlanul nagy lesz.
Annamária 1818-ban részesült először ebben a látomásban, később többször is megjelent előtte a lángok által körülnyaldosott föld, a riasztó sötétség, látta, hogy hatalmas épületek omlanak össze, mintha ég és föld a halállal küszködne, majd a csapásokat általános megújulás követi. Mindez akkor fog bekövetkezni, amikor az Egyház már-már elvesztette minden lehetőségét, hogy szembeszálljon az üldöztetésekkel. A csapások nyomán feltárulnak a „szív titkos gondolatai”, A „győztesek azok lesznek – mondta az Úr –, akiknek megadom az alázatosság lelkületét”. A tisztulás azonban nem fog hosszú ideig tartani. Az idő Isten kezében van, és tetszése szerint lerövidítheti.
Más alkalommal Anna nagy erdőt látott, és benne öt fát. Az Úr azt mondta neki, hogy ezeknek a fáknak a gyökerei betegek, és megfertőzik az összes többi növényt is. Mielőtt az Egyház győzelme bekövetkezne, ki kell irtani a nagy idők öt nagy eretnekségét. Msgr. Salotti magyarázata szerint ez az öt fa: a nacionalizmus, a liberalizmus, a szabadkőművesség, a modernizmus és a szocializmus. [A magyar fordítás Klemm Nándor: Boldog Taigi Annamária című könyvéből való.]
Elisabeth Canori-Mora († 1825), aki Taigi Annamáriához hasonlóan Rómában élő férjezett asszony volt, szintén voltak látomásai. A háromnapos sötétségről ezt jövendölte: „Isten a sötétség hatalmát fogja arra használni, hogy a szektásokat és istenteleneket, akik az Anyaszentegyházat alapjaiban akarják megrendíteni és megsemmisíteni, kiirtsa. Ezek a nyomorultak vakmerő gonoszságukban azt hiszik, hogy Istent letaszíthatják trónjáról; de Ő csak nevet alattomosságukon, és hatalmas karjának egyetlen jelével megbünteti az istenkáromlókat és istenteleneket. … Isten meg fogja engedni, hogy ezek a képmutatók a démonok kegyetlensége által megbűnhődjenek, és tragikus véget érjenek, mert szabad akaratukból adták át magukat a pokoli hatalmaknak, akikkel együtt a katolikus Egyház ellen szövetkeztek. … [E sorok olvastán kinek ne Malachi Martin elbeszélése és a zsinati szekta tagjai jutnának eszébe? Hiszen e jövendölésben a gonoszok nem az Egyház nyílt ellenségeiként szerepelnek, hanem képmutatóként, vagyis látszólag az egyház tagjaiként!]
Ezt követően az egész föld felett csillogó világosság terült el Isten emberekkel való kibékülésének jeleként. Az Egyház ismét megújul, még a szerzetesrendek is. Ily módon teljesedett be egyetlen pillanat alatt a katolikus Egyház nagyszerű diadala.”
Egy másik látnoknő, aki az eljövendő háromnapos sötétséget látta, a francia szűz, Marie Julie Jahenny a Blain (Loire-Inferieur) melletti La Fraudais-ból. Spirago professzor így számol be róla: „Marie Julie 1850. február 12-én született. 1873-ban megkapta Krisztus sebhelyeit, és töviskoszorújának és bal vállának a sebeit is, melyeket Krisztus a kereszt hordozásakor szerzett. Mellén egy nagy kereszt volt felirattal, mely csodálatos módon a húsába volt rajzolva, mely csakúgy, mint a sebhelyek minden pénteken véreztek. Attól a naptól kezdve, hogy megkapta Jézus stigmáit se nem aludt, se nem evett-ivott többet semmit.
Julie Jahenny 1891. március 4-én a következőkről számolt be: „Háromnapos sötétség fog a természetben megjelenni, három éjjel és két nap szakadatlanul éjszaka lesz. Ezen rémisztő sötétség alatt egyedül a megszentelt gyertyák adnak fényt. Egyetlen egy gyertya elég lesz az egész három napra. De az istentelenek és istenkáromlók házaiban a gonosz szellemek a legborzalmasabb és legundorítóbb alakokban fognak megjelenni: a levegőkből a legborzalmasabb istenkáromlásokat lehet majd hallani. A villámlások behatolnak a lakásokba, de a megszentelt gyertyát nem fogják kioltani; se a szél, se a vihar, se a földrengés nem fogja őket kioltani. Az égen vörös felhők jelennek meg, mennydörgések robaja fogja a földet megrázni. Baljóslatú villámlások villannak át az utcákon, olyan időben, amikor egyébként soha nem szokott villámlani. A föld alapjaiban fog megrendülni. A tenger tajtékzó hullámokat fog a szárazföldre sodorni. … A föld felmérhetetlenül nagy temetővé fog változni. A föld felszínét az istentelenek és az igazak hullái fogják borítani. Akkor eljön a nagy éhség. Minden elpusztul és az emberiség kétharmada meghal. E krízis szinte egészen váratlanul tör ki. A büntetés az egész földet sújtani fogja.”
A háromnapos egyiptomi sötétség Mózes 2. könyvében
Egyesek úgy gondolják, hogy a háromnapos sötétség, mint istenítélet meglehetősen furcsa, és igencsak hihetetlen. Spirago professzor emiatt emlékeztetett az egyiptomi csapásokra, melyek a fáraót arra kényszerítették, hogy megengedje, hogy a zsidók elhagyják Egyiptomot. 2 Móz 10,21-23: „Azután az Úr így szólt Mózeshez: "Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és olyan sötétség borítja el az egész országot, hogy meg lehet tapogatni." Mózes erre kinyújtotta kezét az ég felé, és három napig sűrű sötétség szállt egész Egyiptomra. Senki sem láthatta a másikat, és három napig senki sem mozdulhatott a helyéről. Izrael fiainak területén azonban világos volt.”
Loch és Reisch Biblia-kommentárjukban felhívják a figyelmet arra, hogy ezt a leírást a Bölcsesség Könyve részletesebben is kifejti: Bölcs 17,2-6: „Azt hitték ugyanis az elvetemültek, hogy elnyomhatják a szent népet, de aztán a sötétség fogságában és az éjszaka bilincseiben kellett ténferegniük, bezárva házaikba, számkivetve az örök gondviselés színe elől. … Még az őket befogadó zugban sem szabadulhattak a félelemtől, hanem ijesztő zajok zúgtak körülöttük, és félelmetes alakok jelentek meg nekik sötét ábrázattal. Semmiféle tűznek nem volt ereje, hogy világosságot támasszon … Csak egy magától kigyulladt, ijesztő tűz világított nekik.” – Bölcs 18,1: „Szentjeidnek [azaz a választott népnek, Izraelnek] azonban ragyogó világosság támadt.”
Loch és Reischl mindehhez a következőket fűzik hozzá: „Az egyiptomiak szerették a maguk "szellemi" sötétségét, ezért jött rájuk "valódi" sötétség, miközben ugyanezen idő alatt a szent népre a nap fénye sugárzott. A háromnapos sötétség alatt az egyiptomiakat fénynyalábok, robajok és félelmetes alakok, mélyből jövő kísértetek (démonok) rémisztgették. Ezért ebből arra lehet következtetni, hogy az eljövendő háromnapos sötétség alatt ugyanez történik, démonok és tüzes lángok gerjesztenek majd félelmet.”
A hársfa dala
Német nyelvterületen közismert az a jövendölés, mely „A hársfa dala” [„Lied der Linde von Staffelstein (im oberen Rheintal im Franken)] nevet viseli. A dal szövegét 1850-ben a Staffelstein-i temetőbe vezető szurdok mentén álló ezeréves hársfa odvas törzsében fedezték fel. Szerzője ismeretlen. A vers 33 négysoros strófából áll, és a német birodalom történetéről szól. Ebben is olvasni a háromnapos sötétségről [több más, a világra váró katasztrófáról szóló jövendölés mellett]. A 16-20. strófa prózai fordításban így hangzik [a szöveg annyira elképesztő, és napjaink történésének tükrében annyira találó, hogy érdemes lenne magyarra fordítani az egészet, de én az interneten nem találtam magyar fordítást]:
„Tél jön, három napos sötétség. Villám és mennydörgés és a föld meghasadása [feltételezem: földrengés], imádkozz otthon, ne hagyd el a házat! Az ablakból se nézd a borzalmat! – Egész idő alatt egyetlen gyertya ad neked fényt, amennyiben lángra lobban. Mérgező levegő nyomul be a poréjszakából, fekete járvány, a legrosszabb emberharc. – Minden földi lényt ugyanaz fenyegeti, de a jók boldog halált halnak. Sok hűséges csodálatos módon mentes marad a légzési görcstől és a pestis veszélyétől. – Egy nagy várost az iszap nyel el, egy másik a tűzzel küszködik, az összes városban halálos némaság uralkodik, a bécsi Stephans-téren kapor nő. – Ha a világ összes lakóját számlálod, úgy találod, hogy egyharmada hiányzik, aki még megmaradt, nézz meg minden országot, azoknak fele elvesztette az eszét.”
Pater Pio 1950. február 7-én mondott intelmei a háromnapos sötétséggel kapcsolatban
Az Úr ezt nyilatkoztatta ki neki: „Vigyázzatok az állatokra ezekben a napokban. Én vagyok az állatok és az embereknek is a teremtője és védelmezője. Néhány jelet adok nektek előtte, hogy ekkor több eledelt gyűjthessetek össze. A kiválasztottak tulajdonát meg fogom védeni, az állataikat is. Senkit ne engedjetek az udvarra, aki kimegy, hogy az állatokat megetesse, az meg fog halni! Gondosan sötétítsétek be az ablakokat. Választottaimnak nem kell látniuk haragomat. Bízzatok bennem, és akkor én leszek az oltalmatok. Tűz hurrikánjai fognak kitörni a felhőkből és az egész földön elterjednek! Viharok, zivatarok, villámok és földrengés tombol a földön két napig. Véget nem érő tűzeső fog hullani! Egy nagyon hideg éjszakán fog elkezdődni. Mindez bizonyíték arra, hogy Isten a teremtés Ura. Azoknak, akik bíznak bennem és elhiszik szavaimat, nincs mitől félniük, mert nem hagyom őket cserben, azokat sem, akik üzenetemet elterjesztik.
Hogy fel legyetek készülve ezekre a csapásokra, a következő jeleket és útmutatásokat adom nektek. Az éjszaka nagyon hideg lesz. A szél süvíteni fog. Kis idő múlva villámlások lesznek hallhatók. Csukjatok be minden ajtót és ablakot. A házon kívül senkivel se beszéljetek. Térdeljetek le a feszület elé, bánjátok meg bűneiteket és könyörögjetek a Szűz Anyához oltalomért. Ne nézzetek ki a földrengés alatt, mert Isten haragja szent!
Azok, akik nem fogadják meg ezeket a tanácsokat, szempillantás alatt meghalnak. A szél a mérges gázokat az egész földre elviszi. Akik szenvednek és ártatlanul halnak meg, azok vértanúk lesznek, és velem fognak bevonulni a mennyei birodalomba. Sátán győzedelmeskedni fog! De három éjszaka után a földrengés és a tűz abbamarad. A következő napon a nap újra kisüt, angyalok fognak a mennyből alászállni, és a béke szellemét a földön elterjeszteni. Azokat, akik e szörnyűséges megpróbáltatást túlélték, mérhetetlen hála fogja hatalmába keríteni.”
folytatása hamarosan következik
http://szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/1719-magankinyilatkoztatasok-a-harom-napos-soetetsegrl
Nem árt tudni...
Közvetlenül és állandóan Urunkra, Jézus Krisztusra, és az Ő Egyházának csaknem kétezer éves tévedhetetlen tanítására figyeljünk. Ha így teszünk arra is rájövünk, hogy ahelyett, hogy Krisztus Egyházának szomorú, kétségbeejtő állapota felett érzett saját fájdalmunkkal foglalkoznánk, Őt kell vigasztalnunk, Őt, akit ma ugyanúgy hagynak el „apostolai és tanítványai”, mint elfogatásakor és keresztrefeszítésekor, azzal a különbséggel, hogy ma még egy „János apostol” sem áll ott. Mert ma a „hivatalosok” közül senki, egyáltalán senki nem áll a kereszt lábánál! Ezért imádkozzuk akár napjában többször is ezt az engesztelő imát, ami ma nem csak a kifejezett káromlásokért, hanem elsősorban az úgynevezett katolikusok oldaláról Urunk istenségét érő szentségtörésekért engesztel.
Áldott legyen az Isten.
Áldott legyen az Ő szent neve.
Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember.
Áldott legyen Jézus neve.
Áldott legyen az Ő szentséges Szíve.
Áldott legyen az Ő drágalátos Vére.
Áldott legyen Jézus a Legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek.
Áldott legyen Krisztus fölséges Anyja, a Boldogságos Szűz Mária.
Áldott legyen az ő szent és szeplőtelen fogantatása.
Áldott legyen Mária, a Szűz és Anya neve.
Áldott legyen az ő dicsőséges mennybevétele.
Áldott legyen Szent József, az ő legtisztább jegyese.
Áldott legyen Isten az Ő angyalaiban és az Ő szentjeiben, Ámen.
Ha a püspökök feje, a római püspök kiesik, akkor az Egyházban lelki-természetfeletti módon Krisztus, az Úr és Üdvözítő lép elő, mialatt saját önkinyilatkoztatására emlékezteti a híveket: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6)
De ezt is tanította: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)
Álom (5 éve)
de nem mindegy hogyan áll, és mit mutat az arca.
Ha izzik, szikrázik le súlyt mint a villám,
akkor kérdőre von minden, hátul maradt társát.
De ha kardja, földbe szúrva pihen és imára szólít lelke,
akkor arca szelíd hisz szárnyal fel a mennybe.
Így használd a kardod, csak így lesz fegyver,
Ha eső nem lesz, akkor mégis mi lesz
22445 ez a burgonya terméssor összesítője, mennyi leszen a termés, ha csepereg az eső, aztán következik a fullasztó meleg, vagy az örült szél. Egyre több figyelmeztetéssel, tényleg éhínség lesz, ha nem lesz májusi eső, mely a hordóimat meg nem tölti. Az aknában még van csapadék, de valami miatt nem telik meg, fentről láttam már valami olyat ami nem nagyon tetszett, de ha tőzeget tennék a sorok közé, akkor talán jobb lenne a termésátlag, de majd meglátjuk, mivel akiben megbízók, annak meg még július óta nincsen készen a teherautója.
s akkor még itt van ez 2018. április 17-éről: https://www.sciencealert.com/giant-football-field-size-asteroid-surprise-flyby-earth
Győzelemről énekeljen Krisztus feltámadott! Valóban Feltámadott!
|
Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat, |
Egykor értünk testet öltött, kisgyermekként jött közénk, |
|
Zúgjon hát a hálaének, szálljon völgyön, tengeren, |
István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod, |
Az engesztelők imája
Uram! Adj nekem erőt, hogy duplán szerethessek mindazok helyett, akik Téged nem szeretnek eléggé; hogy duplán hűséges legyek Hozzád mindazok helyett, akik megszegték a Hozzád való hűséget; hogy szívesen hordozzam Utánad azokért is a keresztet, akik eldobták azt. Ámen.
Tűzifa alapismeretek (a földgáz szennyezőbb)
A keményfák számítanak minőségi tűzifának. A jó minőségű tűzifa az 10% nedvességtartalom mellett értendő. A 10%-os nedvességtartalom úgy érhető el, ha időben vásárolunk tűzifát és fedett, szellős helyen tároljuk. így őszre-télre eléri a 10-15% nedvességtartalmat.
Minél szárazabb a fa, annál nagyobb a tűzifa fűtőértéke. A tűzifa fűtőértékét még nagyban befolyásolja a fa fajtája. Néhány jellemző fafaj fűtőértéke (száraz fára értendő):
– Csertölgy 16.8 MJ/kg
– Gyetyán 15.8 MJ/kg
– Bükk 15.62 MJ/kg
– Tölgy 15.10 MJ/kg
– Akác 14.9 MJ/kg
Ahogy 10%-onként emelkedik a tűzifa nedvességtartalma, úgy a kalóriaértéke körülbelül 2MJ/kg-mal csökken. A frissen vágott fa nedvességtartalma 45-50%, ami körülbelül 1 évnyi megfelelő tárolás esetén csökkenhet le 10-20%-os nedvességtartalomra (Ez fafajtától is függ.).
A fentiekből következik, hogy érdemes a tűzifa vásárláskor a térfogatot figyelembe venni a súly helyett. Amire még érdemes figyelni, hogy legkésőbb nyáron vegyük meg az éves tűzifa készletet és fedett, de nem teljesen zárt helyen tároljuk, hogy szellőzhessen. A legjobb megoldás, ha a már legalább egy éve megvásárolt fával tüzelnünk. Amennyiben mégis későn sikerül csak beszereznünk a tűzifa készletünket, akkor érdemes egy-két napi hasogatott fát a kályha tetejére rakni, hogy mire a kályhába kerül, nagyjából kiszáradjon.
A szárazságon kívül még két fontos tényezőt érdemes figyelembe venni tűzifa vásárlásakor:
– feldolgozottságot és
– a tűzifa fajtáját
Néhány fafajta tulajdonságai:
– TÖLGY: magas fűtőértékű, érdemes nyáron bekészíteni, hogy legyen elég ideje kiszáradni
– CSER: magas fűtőértékű, hasonló a tölgy tulajdonságaihoz, érdemes nyáron bekészíteni, hogy legyen elég ideje kiszáradni (a leghosszabb száradási igényű), nagyon könnyen befülled
– BÜKK: magas fűtőértékű, érdemes nyáron bekészíteni, hogy legyen elég ideje kiszáradni, fülledésre érzékeny, ezért fontos felhasogatni
– GYERTYÁN: magas fűtőértékű, érdemes nyáron bekészíteni, hogy legyen elég ideje kiszáradni, fülledésre érzékeny, ezért fontos felhasogatni
– AKÁC: magas fűtőértékű, érdemes nyáron bekészíteni, hogy legyen elég ideje kiszáradni, fülledésre nem érzékeny, nyersen is jól ég
A fa tüzelőanyagként történő energetikai használata mellett számos érv szól:
– megújuló energiahordozó,
– gyakorlatilag kén kibocsátása nélkül ég
– regionális szinten elérhető
– használata csökkenti a fosszilis nyersanyagoktól való függőséget
– új bevételi forrást jelent a mező- és erdőgazdaságnak.

