A kétfajta gyümölcs
43 „A jó fa nem terem rossz gyümölcsöt. Ugyanígy rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt. 44 Minden fát a gyümölcséről lehet felismerni. Tövises bokrok nem teremnek fügét, és a tüskés bozót sem terem szőlőt. 45 A jó ember jó dolgokat gyűjt össze a szívében, és azokból hozza elő mindazt a jót, amit mond és tesz. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból hozza elő mindazt a gonoszságot, amit mond és tesz. Mert a száj azt mondja ki, ami a szívet megtölti.”” (Lukács 6,43-45)
ami korunkban a legmegdöbbentőbb, és ami a legélesebben tárja fel, hogy a Sátán stratégiája tökéletesen sikerült: megjelent az a generáció, amelyik már egyetlen gondolatot sem veszteget el az élet valóban komoly kérdéseire. Ráadásul, ezeket nem valami emberileg felfogható szórakoztató dolgokra cserélte fel, hanem egy nem létező, azaz virtuális világra, aminek teljesen rabjává vált. Persze ezen változáshoz elengedhetetlenül szükség volt az egyház hozzájárulására, amit XVI. Gergely pápa óta nemcsak megkaptak, de még a Rómából érkező saját ideáikkal felül is múltak: csak a legvészterhesebbeket említve: IX. Pius nem ítélte el az evolúciót, XII. Pius megengedte az evolúciós elmélet oktatását (Humani generis enciklika, 1950, DH 3896), és a saját maga által létrehozott intézetben kidolgoztatta és ő maga propagálta az ősbumm elméletet.]
– Azt, hogy az evolúció és az ember célja nem két különböző párhuzamos síkon fut, bizonyítja a fenti levél. Aki nem fogadja el a kezdet céltudatosságát és megtervezettségét, az ennek következményeként nem törekszik az örökkévaló cél felé sem.
Az evolucionizmus az embert olyan erős elutasító helyzetbe hozhatja az evangéliummal szemben, hogy ezt jelenti ki magáról: „már régen nem tudnak meggyőzni”. Mégis, ne felejtsük: „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1 ,37).
Egy evolucionista ilyen egyértelmű kijelentései lényeges betekintést engednek az evolucionisták gondolatvilágába:
– Az evolucionizmus egy olyan eszmerendszeren alapszik, amelyben definíciószerűen nem létezhet Teremtő. Az „isteni építőmester” céltudatos tervezése idegen ettől a modelltől, és ezért elvetik.
– Az olyan sajnálatos kifejezésekkel, mint „az evolúció természettudományos tény” és az „élet játéka bebizonyítható”, csupán a valóságos folyamatok leheletvékony megértése áll szemben, tekintettel az igen fontos területeken mutatkozó leírhatatlan ismerethiányra illetve tudatlanságra (pl. az agy működése; mi az élet egyáltalán; a növekedés jelensége; az érzékszervek működési módja; a sejten belüli információs folyamatok). Minél inkább megismerjük komplexitásukban az élő szervezetek részjelenségeit, ezek annál zseniálisabbnak látszanak. Aki ezek gondolati okait az anyagban keresi, az a természettudományos megismerhetőség határait messze túllépi.
– Az evolucionizmushoz való kötődés egészen addig vezethet, hogy követői még a paradicsomot is készek feláldozni érte. Az elvakultság azt jelenti, hogy nem marad a tudomány területére korlátozva, hanem hatással van az ember örökkévaló létkérdéseire is. Milyen rettenetes, ha az ember már nem figyel az egy szükséges dologra. (Lk 10,42: „Pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”).
Dr. Werner Gitt LOGOSZ vagy KÁOSZ – Isten rendje vagy káosz
(Logos oder Chaos, 1985) című könyvéből
