A második eljövetelem előtt, azzal kezdődik, hogy látják magukat
a második eljövetelem előtt, az Én tisztogatásom meg fogja érinteni minden ember lelkiismeretét, azzal kezdődik, hogy látják magukat. Ez nehéz pillanat lesz mindenki számára , de szükséges, hogy valóban lássátok magatokat, színlelés nélkül. Ebben a pillanatban, mely örökkévalóságnak tűnik, és anélkül, hogy átmennétek az öröklétbe, képes lesztek leellenőrizni, mi van lelketek mélyén.. Minden, amit az ember titokként őriz magában, akkor megjelenik a lelkiismeretében.
Szeretteim, népem: Eljövök hamarosan, ez lesz az én második eljövetelem a hűségesek számára. Eljövök azok számára, akik harcolnak, hogy továbbra is mellettem maradjanak. Eljövök az engedelmesek, az egyszerűek és alázatosaknak, és azok számára, akik elesnek, de felkelnek, azok számára, akik a nyomorúság közepette sem elveszítik el a hitüket. Eljövök azok számára, akik megtanulták meglátni, az életkörülmények miatt, hogy az Én akaratom mindig érvényesül, és hogy én útjaim nem az emberek útjai. Eljövök az én egyházamba. Eljövök azok számára, akiket megtisztítottam. Eljövök azok számára, akik hajlandóak teljesíteni az akaratomat és minden pillanatban a szolgálatomra állnak. Eljövök azok számára, akik igent mondanak nekem. Eljövök azok számára, akik bűnbánatot tartottak, azok számára, akik elfordultak a világ dolgaitól és akik a világ áramlatával szemben úsznak. Eljövök azok számára, akik anélkül, hogy zavarba esnének meg vallják hitüket minden pillanatban.
