Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!
hogy soha nem engeded el a kezem.
Köszönöm Neked az egész teremtett világot,
melyet mindannyiunk javára alkottál.
Hálát adok, hogy a világ ezernyi jelében felismerhetlek Téged.
Hála Neked, Uram, Egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért,
Aki elhozta és a szívünkbe írta az örömöt,
és Aki azt akarja, hogy megosszuk másokkal is boldogságunkat
a szeretet közösségében.
Hála Neked, Uram, hazánkért, és hála Anyaszentegyházunkért,
melynek tagja lehetek!
Segítsd meg hívő magyar népedet!
Hála Neked, Uram, az emberekért,
a jókedvűekért és a szomorú arcú testvérekért is,
hála azokért is, aki nem is tudják, hogy őket is szeretem,
és talán nem is sejtik, hogy most őértük is imádkozom.
Köszönök, Istenem, mindent, amit Tőled kaptam,
köszönöm a bánatot és a gyötrődést is,
mert ezek még jobban Hozzád kapcsolnak.
Uram, köszönöm ünnepeimet, s mindent, aminek örülhetünk,
de köszönöm, Uram, az egyszerű hétköznapokat is,
a jeleket, a hangokat, melyek irányítják életemet,
és amelyek végül is Hozzád vezetnek.
Szeretnék hálát adni a munkámért és a küldetésemért,
rám fordított figyelmedért
és végtelen nagy türelmedért is,
azért, hogy mindig vársz rám, s örökké szeretsz.
Kérlek, Uram, légy velem ezután is, fogd a kezem, vezess a jó úton,
adj bátorságot az élet terheihez, s adj vidám és nyílt szívet.
Amen."

Adjon Isten füvet, fát,
Teli pincét, kamarát.
Sok örömet e házba,
Boldogságot hazánkba!
Este harangszóra, gilingalangóla,
Azt hirdeti, itt az évnek, itt a fordulója.
Azért friss egészséget,
Bort, búzát, békességet.
Aggyon Isten bőven,
Az újesztendőben.
Bort, búzát és békességet, sötétségben fényességet!
Új esztendő újat hozzon,régi jótól meg ne fosszon.
Ki barát volt, az maradjon, ki elindult, az haladjon.
****
Új esztendő, vígságszerző most kezd újulni,
Újulása víg örömet most kezd hirdetni,
Újulása víg örömet most kezd hirdetni.
Hirdeti már a messiást, el fog az jönni,
Legyetek a nagy Istennek igaz hívei,
Legyetek a nagy Istennek igaz hívei.
Új napokkal, bor - búzával látogass minket,
Így szentelünk mi is neked víg esztendőket,
Így szentelünk mi is neked víg esztendőket.
Elmúlt tőlünk az ó idő, melyben bánkódtunk,
Bánat miatt siralomra gyakran jutottunk,
Bánat miatt siralomra gyakran jutottunk.
Jutott hozzánk az új idő, melyben vigadjunk,
Vigadással úr Jézusnak glóriát mondjunk,
Vigadással úr Jézusnak glóriát mondjunk.
“Felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.” (Fil 3,13-14)
ADJON ISTEN MINDEN JÓT,SZERETETET, BÉKÉT, ÖRÖMET, EGÉSZSÉGET ÉS AZ ÖRÖK ÜDVÖSSÉGET!
Az év utolsó estéjén oly sok mindenért szeretnék Uram neked hálát adni, ami kaptam tőled az egész év folyamán. Köszönöm, hogy nem engedted el kezem, mindig a jó úton vezettél. Köszönöm neked az egész teremtett világot, melyet mindannyiunk javára alkottál. Hálát adok, hogy a világ ezernyi jelében felismerlek téged.
Hála neked Uram az emberekért, a szomorú arcú testvérekért, a jókedvűekért, és azokért is, aki nem tudják, hogy őket is szeretem, és talán nem is sejtik, hogy most ő értük is imádkozom.
Hála neked Uram, mindenkiért! Hála egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért, aki elhozta, és a szívünkbe írta az örömöt, és a boldog nyugtalanságot, aki azt akarja, hogy megosszuk másokkal boldogságunkat, a szeretet közösségében.
Hála neked Uram magyar hazánkért, és hála Anyaszentegyházunkért, melynek tagja lehetek! Segítsd meg hívő magyar népedet! Köszönök Istenem mindent, amit Tőled kaptam, hiszem, hogy ez a teljesség minden: az irgalom, a szeretete, és az élet. Köszönöm a bánatot és a gyötrődést is, mert ez még jobban hozzád kapcsol.
Uram, köszönöm ünnepeimet, örömeimet. Köszönöm, hogy ma este is örülhetünk, énekelhetünk és táncolhatunk a te dicsőségedre. Uram köszönöm az egyszerű hétköznapokat. a szokásos jeleket, hangokat, melyek irányítják hétköznapjaimat, de amelyek végül is a te hangod, és hozzád vezetnek.
Köszönöm Uram, hogy mindig válaszolsz és megvigasztalsz. Szeretnék hálát adni egész évi munkámért és küldetésemért, rám fordított figyelmedért és végtelen nagy türelmedért, azért, hogy vársz rám, és örökké szeretsz.
Kérlek Uram, légy velem az újesztendő során is, fogd a kezem, vezess a jó úton, adj bátorságot az élet terheihez, adj vidám és nyílt szívet. Ámen.
