Íme az Antikrisztus eljött

Bill Gates például a vagyonát a járvány okozta válság alatt is több mint húsz százalékkal növelte tudta és hát természetesen tovább gazdagodott a koronavírus ideje alatt Márk Zuckerberg is, aki március eleje óta 28 egész 4 milliárd dollárral lett gazdagabb így a Bloomberg listáján dobogós helyen áll összesen 105 milliárd dollárral. Miért fontos ez? Hát azért mert a világ leggazdagabb emberei most éppen nagy bevásárlásra készülődnek a világ minden országában és ez Magyarországon is pontosan így történik. Egyenlőre egyébként ezek a csúcs gazdag emberek akár Magyarországon akár a nemzetközi piacokon kivárnak. Azt várják hogy minél olcsóbban hozzá tudjanak jutni azokhoz a cégekhez, vagy akár most például szállodákhoz amelyekhez korábban nem tudtak hozzájutni tehát mint a hiénák vagy éppen mint a dögkeselyűk várják azt, hogy az a koronavírust ez a pandémia tönkre tegye a cégeket és ezeket a cégeket aztán aprópénzért vagy akár ugye most szállodákat fel tudjanak majd vásárolni.
Ennek az egész folyamatnak van most már egy fő ideológusai is úgy hívják hogy Klaus Schwab, aki a világgazdasági fórum első embere ő tehát nem akárki hiszen a világgazdasági fórum alapítója és ügyvezető elnöke aki mindenről nemrégiben könyvet jelentetett meg Great reset, magyarul a nagy visszaállítás címmel. Annak az ideológiának a bibliája amely a koronavírus utáni új világrendről szól. Mindenekelőtt nézzük meg akkor közelebbről hogy egészen pontosan ki is ez a Klaus Schwab az új világrend fő ideológusa .
Németországban született 82 évvel ezelőtt. 2004-ben Izraeltől Dan David díjat kapott, ezen kívül többek között a Genovai egyetem valamint az izraeli Ben-Gurion Egyetem tiszteletbeli professzora rengeteg egyéb titulusa mellett Schwab tagja a Peres Center for 10 nevű szervezetnek amelyet Simon Peres izraeli miniszterelnök majd államelnök alapított. Ezenkívül az ENSZ fejlesztés tervezési bizottságának alelnöke illetve a sokáig titokban ülésező a világ vezető pénz emberei politikusai által alkotott bilderberg csoport tagja volt.
Akkor most nézzük meg hogy pontosan mit is ír Klaus Schwab az új világrendet jelentő művében, a Great reset-ben vagy nagy visszaállítás című művében ő azt írja hogy a covid-19 válság az emberek életének minden oldalát érinti a világ minden sarkában de nem feltétlenül a tragédia az egyetlen öröksége éppen ellenkezőleg a járvány ritka lehetőségeket kínál a világ újra gondolás ára csak meg hogy a saját szavaival Klaus Schwab. Hogyan is mondja el ezt nekünk:
- A Covid19 esetek, bemutatják nekünk, hogy a régi rendszerek nem integrálhatóak be többé a 21. században. A társadalmi kohézió, a méltányosság és a befogadó képesség alapvető hiánya lelepleződött. Röviden, egy nagy Great reset-re van szükségünk.
- Dönthetünk úgy, hogy passzívak maradunk, ami a nacionalista rasszista irányzatok trendek felerősödéséhez vezet. Polarizáció, nacionalizmus, rasszizmus és végül megnövekedett társadalmai nyugtalanság és konfliktusok.
- – De van egy másik választásunk. Építhetünk egy új társadalmi szerződést kiemelten bevonva a következő generációt.
De szükséges e egy újfajta marxista kapitalizmus, hogy túléljük a 4. ipari forradalmat? Amelyben már az embereknek, sem magántulajdona, sem magán élete nincs. Viszont cserébe ígér egy földi menyországot?
Ha igy van, akkor íme az Antikrisztus eljött.
