Kereső

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

Belépés

Találós kérdés:

Mit kellene még tennie, hogy végre belássák az emberek, hogy hamispróféta nem lehet Krisztus földi helytartója, és szektája nem lehet Krisztus Egyháza? Na mégis mit? Szerintem, az eddigiek bebizonyították, hogy bármit... az emberek annyira megvakultak, megsüketültek, azaz elvesztették hitüket, hogy teljesen mindegy nekik, hogy valami jó vagy rossz, igaz vagy hamis.
katolikus-honlap.hu/1901/balvanyimadas.htm

XVI. Gergely pápa alatt megszületett a szabadkőműveseknek az a terve

XVI. Gergely pápa alatt megszületett a szabadkőműveseknek az a terve, mely az Egyház tönkretételét tűzte ki célul, és azt is, hogy XVI. Gergely pápa értesült erről a tervről, amit nyilvánosságra is hozatott. Tehát a szabadkőművesek már XVI. Gergely pápásága idejében Mazzini vezetése alatt azon dolgoztak, hogy Olaszország egyesítésének leple alatt megszüntessék a Pápai Államot, és vele a katolikus Egyházat, és Rómát a keresztényellenes hatalom központjává tegyék

amelyet Szuverén Máltai Lovagrend címen jegyeznek.


 

2013. májusában jelent meg e honlapon az a cikk – „Ami az Egyházban történik, az nem összefüggéstelen jelenségek sora, hanem egy terv része” –, mely először foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy e terv ismeretében vajon az elmúlt 175 év egyházi vezetői miért nem tettek semmit e terv meghiúsításának az érdekében? Minden hadvezér arra törekszik, mert ez jelenti számára a győzelem legnagyobb esélyét, hogy a csata előtt megismerhesse ellenfele hadi tervét, és ha ez sikerül neki, akkor arra, hogy e terv végrehajtását meghiúsítsa. Az Egyház vezetői tehát szinte megszületésének időpontjától pontosan, részleteiben ismerték a szabadkőművesek aljas tervét, és nemhogy felkészültek volna az abban részletesen vázolt támadásra, nemhogy igyekeztek volna meghiúsítani azt, nem tettek ellene semmit, sőt, túlnyomó többségük nem is foglalkozott vele, vagy így vagy úgy még elő is segítette e terv végrehajtását!
     A bíborosok XVI. Gergely halála után, 1846-ban legliberálisabb társukat választották pápává, azt a Mastai Ferretti grófot, akiről az a hír járta, hogy Chilében, amikor pápai küldöttként ott tartózkodott, szabadkőműves lett, és aki azzal kezdte pápaságát, hogy XVI. Gergely pápának a forradalmárok ellen hozott minden büntető és óvintézkedését megsemmisítette. „Pápává koronáztatása után azonnal amnesztiát adott a pápai állam összes politikai foglyának.” (Katolikus Lexikon) IX. Pius maga is az olaszországi egység megalapításának nagy híve volt, és csak akkor józanodott ki ezen álmából, amikor miniszterelnöke, Rossi megölésével a carbonarik világossá tették számára, hogy ezt az egységet nem az ő és a Pápai Állam, hanem saját maguk vezetésével akarják létrehozni. (Ha jól belegondolunk, IX. Pius is azt tette, amit már évtizedek óta a zsinati szekta vezérei, most éppen Bergoglio tesz: támogatják egy egységes állam létrehozását abban a reményben, hogy abban is övék lesz a főhatalom – 1846-ban az olasz államban, most az egységes világállamban.)

Egy példa az elmúlt 175 év bénult vagy (netán szándékos?) semmittevésére: Az 1920-ban szentté avatott Fájdalmas Szűzről nevezett Szent Gábor hitvallónak (született Francesco Possenti) (1838-1862) legidősebb, a pápai hadseregben szolgáló bátyja azért lett öngyilkos, mert tiszttársai nem engedték, hogy kilépjen a szabadkőműves páholyból, ahova mélyen hívő katolikus családból való származása ellenére ő is belépett, csakúgy, mint a pápai hadsereg legtöbb katonatisztje!
     »Amit az apa legidősebb fiától hallott, mélyen megrendítette. Fia bevallotta, hogy belépett egy szabadkőműves páholyba, melynek ezrede tisztikarának már számos tisztje tagja volt; de, mondta, csak hazafias célokat követnek, és senki nem akadályozza, hogy keresztényi kötelességeinek eleget tegyen. – Amit mondasz, jobban megráz, mint gondolnád, válaszolta az apa fájdalmas hangon. Nem tudod, hogy a szabadkőművesség valódi céljait a hazaszeretet álarca, sőt a jámborság mögé rejti? Hidd el, rettenetes hibát követtél el, amit nagyon kérlek, hogy tegyél jóvá. Szakíts meg azonnal minden kapcsolatot a páhollyal, könyörgök neked meghalt anyád emlékére. – Ez nem lesz könnyű, válaszolta Lorenzo. Majd vonakodva bevallotta, hogy már egy idő óta ő sem érzi magát jól a szabadkőművesek között, hogy már benne is komoly kételyek támadtak velük kapcsolatban, de szinte lehetetlen kilépni közülük: Mindenkivel végeznek, akit árulónak tartanak, mondta komoran. Életem egy fabatkát sem ér, ha tagságomat felbontom. – Helyeztesd át magad egy másik ezredbe, ebben a segítségedre tudok lenni, bíztatta apja. – Ez sem használna, e társaság karja messzire elér. – Ígérd meg legalább, hogy amint lehetséges, kilépsz közülük. – Igen, apám, megígérem.
     E beszélgetést követően két hónappal Possenti úr megrázó hírt kapott, mely így szólt: Fia, Lorenzo, baleset következtében elhunyt. – Mivel nem hitt a beszámolónak, azonnal útra kelt, és még éppen időben érkezett, hogy fia temetésén részt vehessen. Megdöbbenve látta, hogy fiát pap nélkül szenteletlen földbe temették. Sokáig tartott, amíg az egész igazságot megtudta. Lorenzo hiába kérte, hogy kiléphessen a páholyból. Nem csak ezt nem engedték meg neki, de még arra is kényszeríteni akarták, hogy a szabadkőművességhez való hűségét egy gonosztett elkövetésével bizonyítsa be: kövessen el orgyilkosságot egy pápai tisztviselő ellen. Lorenzo felháborodottan utasította vissza a megbízatást, de mivel nem látott kiutat kétségbeejtő helyzetéből, pisztolyát saját maga ellen fordította.« (Wilhelm Hünermann: Gabriel Possenti élete)
     Ez az eset 1853 végén történt, IX. Pius pápasága alatt.



.................


 

Egy éve olvasható a honlapon „A szabadkőművesség és az erkölcs felbomlása” című cikk, mely ugyanerről a folyamatról szól, az erkölcs oldaláról nézve. Ebből való a következő részlet:
     »A Hammond által idézett szabadkőműves lap megjelenése előtt fél évszázaddal a szabadkőművesek stratégiája már ugyanígy hangzott. XVI. Gergely pápa (1831-1846) pontifikátusa alatt az Egyházi Állam rendőrsége lefoglalta a carbonari titkos társaság tagjainak levelezését és egyéb dokumentumait. Ezekben az állt, hogy a hatalom megszerzéséhez először az emberek erkölcsét kell aláásni és megrohasztani. A pápa kívánságára néhány dokumentumot nyilvánosságra hoztak, hogy az emberek betekintést nyerhessenek e titkos társaságok ideáiba és terveibe: „Úgy döntöttünk, hogy nem akarunk többé keresztényeket; kerüljük tehát el, hogy vértanúkat hozzunk létre: ehelyett terjesszük el a nép körében a bűnöket. A legfontosabb, hogy a férfit izoláljuk el a családjától, és oltsuk belé egy szabad, kötelezettségektől és családtól mentes élet utáni vágyat.”«

Végezetül még egy megjegyzés: a cikk legelején idézett írás szerzője többször leírta már az itt is olvasható vágyát: könyörögjünk azért Istenhez, hogy „ajándékozzon nekünk újra egy pápát”. Ezen a honlapon többször volt már szó arról, hogy mekkora hiba Isten mindenhatósága elé korlátokat állítani. Vagyis biztosak lehetünk abban, hogy Isten, ha úgy akarná, a „sziklából” is tudna igazi pápát teremteni a számunkra, meg egy egész püspöki kart. De azért nem valószínű, hogy ilyenfajta csodával fogja „rendbehozni” a világot. Egy érvényes pápához érvényesen szentelt pápaválasztók, érvényesen szentelt püspökök és érvényesen szentelt papok kellenek. Logikusabbnak tűnik, hogy Isten azt fogja tenni, amit már kinyilatkoztatott: ahelyett, hogy a sziklákból egy többszáz tagú egyházi hierarchiát fakasztana, inkább a Biblia számos helyén – kezdve az ószövetségi próféták könyveitől egészen Szent János Jelenések könyvéig – megjövendölt megoldást fogja választani.




http://katolikus-honlap.hu/1901/kisded.htm

 

Az újpogányság azonban megveti az értelmet és minden becsvágyát arra f

»Az újpogányság azonban megveti az értelmet és minden becsvágyát arra fordítja, hogy a szépet elpusztítsa. Diszharmonikus zenét, visszataszító építményeket, kaotikus képeket kínál, és kigúnyolja a gondolkodás logikáját, olyannyira, hogy a „logikus” szót csúfolódásra használja. – A régi pogányság lényegét tekintve olyan természetű volt, hogy amint az idő megérett rá, könnyedén alá tudta magát vetni az Egyház tekintélyének. Volt szeme a látásra és füle a hallásra, ahogy eljött ennek az ideje. Az újpogányság azonban érzékszerveit nem csak becsukja, hanem hagyja, hogy azok elsatnyuljanak, olyannyira, hogy kivédhetetlenül olyan állapot felé rohan, melyben se fülek a hallásra, se szemek a látásra nem lesznek többé. A régi pogányságnak egyre élesebbé vált az elméje, a felfogása és a hallása. Az új olyan állapotba süllyed lefelé, melyben a társadalom még az élet természetes örömei és a földi élet igazságaival szemben is vak és süket. És képtelenné válik arra, hogy megértse, mi is történik körülötte és miről is van szó.«

Az új pogányság mára teljes mértékben uralja a volt keresztény világot, a régről pogány világot pedig még jobban elpogányosította. A kivétel, azaz a még-keresztények, olyan csekély számban léteznek, hogy számukat statisztikailag ki sem lehet fejezni. Ilyen körülmények között hosszú éveken keresztül állandóan ugyanazokkal a tényekkel érvelni, mint teszik ezt a magukat katolikusnak nevező internetes szereplők, egyszerűen ostobaság, vagy ami ennél is rosszabb, súlyos kötelességmulasztás.

Már csak azért is, mert igenis létezik olyasmi, amivel segíteni lehet a katolikusnak megmaradni akaróknak: Elsősorban annak unos-untalan való ismételgetésével, hogy Urunk Jézus Krisztus a mai emberek, benne a magukat az Ő „papjainak” kiadó emberek bűneit is magára vette, amikor a Golgotán feláldozta magát. És mivel e bűnöket, azaz az újpogányságban élő modern mű-embereknek az emberiség történelmében eleddig nem létező, vagyis sajátságos bűneit is magára vette, ismerte is őket. Nem csak most a mennyben, de már ott a Golgotán, a kereszten is látta azt a határtalan árulást, amit a zsinati szekta vezetői és tagjai ma elkövetnek Ellene és Egyháza és hívei ellen.

(Hilaire Belloc: „Beszélgetés egy angyallal” című könyvéből )

Ember szabad akarata tette szükségszerűvé a megváltást, Jézus kínszenv

A. M. Weiß atya írja „A kereszténység szellemisége” című művében: „A bűn végtelen vétség. A bűn a mérhetetlen Isten tekintélye, becsülete és szentsége ellen fordul. … Minden bűn lényege és ismérve, hogy Isten fensége és ezzel az egész Általa meghatározott rend ellen lázad. Egyetlen bűn, még a leglényegtelenebb ember csupán saját személyét érintő legkisebb vétsége sem pusztán személyes ügy. Minden bűn nyilvános, sőt, közügy, mert az Isten által meghatározott általános rend ellen irányul, és Isten birodalma ellen elkövetett gaztett.”

Jézusnak azért kellett ilyen borzalmas módon szenvednie, miután magára vette az emberiség összes bűnét, hogy ezzel is kifejezze, ezzel is rámutasson a bűn végtelen súlyosságára. Hogy a testi szenvedésektől viszolygó emberiséggel világosan megértesse, hogy mit is tesz valójában, amikor bűnt követ el, amikor vétkezik Isten parancsai ellen!

2019. augusztus 4-ei üzenet alapján értelmezvén pusztulás a harag miat

Afrika: Dél-Afrikai Köztársaság

Amerika: Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Brazília, Chile, Costa Rica, Ecuador, Grönland, Kanada, Kolumbia, Mexikói Egyesül Államok egyes államai (Chihuahua, Coahuila, Mexikóváros, Quintana Roo), Uruguay

Ázsia: Ciprus, Izrael, Tajvan

Európa: Andorra, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Liechtenstein, Luxemburg, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia

Óceánia: Ausztrália, Új-Zéland

Újból lejjebb jött az ég, s a Szegedi figyelmeztetést kimagyarázták



Az Oltáriszentség (A Szentostya) Krisztus Teste és az Ő Valóságos Jelenléte. Ez nem lehet két különböző dolog. Mégis, ők el fogják ferdíteni ennek jelentését – mindaz, ami végül maradni fog, csupán egy darab kenyér lesz, mert amikor ők megszentségtelenítik az oltárokat és a Legszentebb Ostyát, Fiam Jelenléte megszűnik.

Minden egyes Szentséget a felismerhetetlenségig meg fognak változtatni. Annyira ravaszok lesznek Fiam ellenségei, hogy úgy fog tűnni, mintha a szent szertartásokon csak egy kicsit változtattak volna.

A Gyónás Szentségét el fogják törölni, mert a fenevad nem akarja azt, hogy a lelkek megmeneküljenek, mert ez Fiam győzelmét jelentené.

Gyermekek, nektek továbbra is kérnetek kell közbenjárásomat, hogy a jövőbeli események fájdalmait enyhíteni lehessen és az időt le lehessen rövidíteni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-minden-egyes-szentseget-a-felismerhetetlensegig-meg-fognak-valtoztatni/

Egész Európát be fogja borítani a keresztények vére.

2016. szeptember 9. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A keresztényüldözés már itt van a küszöbön. Egész Európát be fogja borítani a keresztények vére. Készüljetek, éljetek szüntelen készenlétben! Az óra itt van. Az Emberfia a bűnösök kezére kerül. Mint ahogy Én akkor, kétezer évvel ezelőtt fölmentem a Golgotára és a Keresztre, hogy megváltsalak benneteket Szent Vérem kiontása és kínszenvedésem árán, ugyanúgy most Egyházamnak föl kell mennie utánam a Golgotára és a Keresztre, hogy a saját vérében és könnyeiben tisztuljon meg, mert csak miután megtisztult, azután jöhet be dicsőségembe.

Gyermekeim! Éljetek halálra készen! Aki mindvégig kitart, üdvözül. Valljatok meg Engem ezelőtt a bűnös nemzedék előtt! Adjátok az életeteket Értem, akkor Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt és elnyeritek az örök boldogságot, az örök életet. Erre áldalak meg titeket Szívem csodálatos, emberi értelemmel fel nem fogható végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1Kor 14, 36: „Isten tanítása”

Tegnap kellett volna feltenni, csakhát valamikor lustálkodni is kell

Amikor másodszor eljövök a felhőkön, akkor vajon találok e hitet a földön? A zűrzavar és az események beteljedése során alig marad hívő ember a világban. A Sátán nemcsak az ember szívét támadja, hanem az értelmét is. Atyám legnagyobb ajándéka a lélek után az értelem, melyet az ember számára adott. Ám a hitnek meg kell előznie az észt, és nem pedig fordítva. Apostolaim hittek Bennem, mert láttak és hallottak Engem, míg ti csupán a hitetekre hagyatkozhattok. Gyermekeim, őrizzétek meg tisztán a hiteteket! Vannak, akik szívüket megnyitják az okkultizmus különböző formáira, ami mögött valójában démoni erők működnek. A világ és a média megfertőződött ezekkel az erőkkel, ezért ne csodálkozzatok azon, hogy az ember miért veszi már oly könnyedén a bűnt. Az emberekből elveszett az istenfélelem és már nem gondolnak bele abba, hogy az elkövetett bűnök nem maradnak következmények nélkül. Mindazok, akik valaha gyakorolták a New Age bármelyik ágazatát, azok hosszú idő után szabadulhatnak csak fel a démonok befolyása alól, akik erősen ragaszkodnak a lelkekhez. Gyermekeim, akiknek nincs hite, azok elvesznek a reménytelenségben. Csak azok élhetik túl a most elkövetkezendő ítéletidőt, akik a Szentháromság személyeibe és édesanyámba kapaszkodnak. A ti egyetlen menedéketek az Eucharisztia legyen, amely nemcsak az Egyházat élteti, hanem az egész világot is. Szentséges jelenlétem tart fenn mindent, mert Atyám értem teremtette a világot és az embert (Kol 1, 16-17). Ahol az emberek elutasítják ezt a szentséget, mint utolsó mentőövüket, ott nem marad kő kövön semmi. Az ördög ott tud igazán kibontakozni, ahol nem talál ellenfelet. Az Én szeretetem a legnagyobb fegyver a gonoszság megállítására. Jelenlétem által oltalmat és védelmet adok azoknak, akik Bennem bíznak.”

0.006 mp