Akik azt mondják, még ebben a hónapban nem kapott csapást hazánk
Akkor lássuk a szigorú tényeket, rohadnak a zöldségek, rohadnak a vöröshagymák, ez nem csapás...? Volt mikor egy hete felszedtem két gyönyörű petrezselymet, vasárnapra már egyik elrohadt, de kapunk még durvábbat is, ha nem a lelki kincsekre figyelünk. Valahol hallottam, valamelyik üzenetben volt benne, hogy a Duna kiszárad, már csak 55 Dunaújvárosnál, s ha megnézzük az időjárási előrejelzést, akkor még kevesebb lesz a vízállás. Elgondolkodtató, hogy ezt mégis miért kapjuk, de még örüljünk neki 4500 bálványtemplom miatt még nem kaptuk meg a magunkét, de bizonyára annak is elérkezik majdan az ideje. Még nem vált vörössé a folyó, mint ahogyan már elég sok közel-keleti országban..., valószínűsítve az egyre nagyobb keresztényüldözés miatt...
Vasárnap Komáromnál, hétfőn Esztergomnál is negatív rekordot döntött a Duna vízállása, majd keddre Budapesten is elérte a valaha mért legalacsonyabb vízszintet a folyó.
Komáromnál az eddig mért legalacsonyabb vízszint 18 centiméter volt, ezt szárnyalta túl a vasárnapi 14, a hétfői 10, majd a kedd reggeli 2 cm-es érték. A rendkívül alacsony vízállás leginkább a hajósoknak okoz nehézséget: a nagyobb szállodahajók már nem futnak ki, Mohácsnál csütörtökön a kompforgalmat is korlátozták.
Esztergomnál is alig lehet ráismerni a folyóra, itt hétfő reggelre érte el az eddig mért legalacsonyabb, -2 cm-es vízállást a Duna, mely kedd reggelre tovább csökkent -10 centiméterre - derül ki az Országos Vízjelző Szolgálat honlapjáról.
Kedd délelőtt 10 órakor Budapestnél 49 cm volt a vízállás, ami 2 centiméterrel alacsonyabb, mint a valaha mért legkisebb vízszint 1947. november 6-án. Egy 71 éves rekord dőlt ma meg, és valószínűleg a most következő pár napban még újabb negatív vízállásrekordok születnek.
Ismét előbukkant az Ínség-szikla a Gellért-hegy lábánál, mely 93 centiméteres vízállásnál kezd látszani, valamint újra átjárható a Margit híd alatti alagút is (MTI).
A mai nap első felében a Budapest alatti szakaszon több helyen is megdőlt a valaha mért legkisebb vízszint.
Adonynál, Dunaújvárosban, Dunaföldváron, Pakson és Domboriban is új rekordok születtek a nap első felében. Az alacsony vízállás a hajózást is erősen érinti. A Duna magyarországi szakaszán több gázló nem éri el az ideális, 25 dm-es mélységet. A hydroinfo oldalon a hajósok 24 órában tájékozódhatnak az aktuális gázlóadatokról.
Az elmúlt időszak csapadékszegény időjárása miatt több helyen is megdőlt az eddigi legalacsonyabb vízállás rekordja legnagyobb folyónkon, a Dunán.
41 cm az új negatív rekord Budapesten
Budapestnél eddig 51 centiméter volt a valaha mért legalacsonyabb vízállás, amelyet 1947. november 6-án regisztráltak. Ezt szárnyalta túl a szerdán mért 41 cm-es érték - olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtóközleményében.
Paksnál több mint 30 centivel dőlt rekord
Komárom felett nem, de az alatt a Duna teljes magyarországi szakaszán megdőltek az alacsony vízállási rekordok. Több helyen 20-30 centivel mértek alacsonyabb vízszinteket, mint az eddig valaha mért legalacsonyabb vízállás, Paksnál például -89 cm az új rekord, mely 31 centivel kevesebb, mint az eddigi, 2011-es érték.

Az eddig mért legalacsonyabb vízállások a Dunán és új negatív rekordok (forrás: Országos Vízügyi Főigazgatóság)
A jövő hét közepén a Duna lefolyásképződés szempontjából jelentős részvízgyűjtőin (Inn, Traun, Óperenciás) jelentősebb mennyiségű (20-25 mm) csapadék várható. Ennek hatása a jövő hét vége felé érheti el a Duna magyarországi szakaszát, akkortól emelkedhetnek jelentősebben a vízszintek.
A Tiszán a rekordok megdőlésének kisebb a valószínűsége, de a Szamoson, a Sajón, és a Hernádon, az eddigi legalacsonyabb értékeket csak kismértékben felülmúló vízállásokat észlelnek.
Győrtől északra, Nagybajcsnál megdőlt az eddig mért legkisebb vízszint (LKV) -32 cm-rel.
Az elmúlt időszak csapadékszegény időjárásának következtében folyóinkon rendkívül alacsony vízszintek alakultak ki. Még az űrből is jól látszik a különbség a jelenlegi és a normál vízállás között. A múlt heti rekordokat mára újabbak írták felül, Komáromnál 14, Esztergomnál 9 cm-rel csökkent azóta a víz szintje, de Budapest és Adony is alulmúlta a múlt héten mért értékeket. A fővárosban ma reggel 38 cm volt a vízállás. A hullámvölgy alja jelenleg Nagymaros térségében tart, itt ma reggel -72 cm-t észleltek, ami 10 cm-rel múlja alul a múlt heti legalacsonyabb értéket - írja az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
S itt egy földrengésösszesítő
Athanasius Schneider: Dominus est
Végszó
A hitélet kétezer éves történetének és a keleti és nyugati egyetemes Egyház hagyományának hátterében, de mindenek előtt a patrisztikus örökség szerves fejlődésére való tekintettel, a következő végkövetkeztetéseket vonhatjuk le:
- Az eucharisztikus jámborság szerves fejlődése, mint az egyházatyák jámborságának gyümölcse minden egyházat keleten és nyugaton egyaránt arra vezette már az első évezredben, hogy az Oltáriszentséget közvetlenül a hívek szájába szolgáltassák ki. A második évezred elején nyugaton ehhez hozzátették a térdelés mélyen biblikus gesztusát. A különböző keleti liturgikus hagyományokban az Úr teste vételének pillanatát emelkedett szertartásokkal veszik körül és gyakran megkövetelik a hívektől, hogy előzetesen hajoljanak meg a földig.
- Az Egyház előírja az áldoztató tálca használatát, annak megakadályozására, hogy a Szentostya bármely darabkája a földre essen (v.ö. Missale Romanum, Institutio generalis, Nr. 118; Redemptionis sacramentum, Nr. 93) és kötelezi a püspököt, hogy áldoztatás után mosson kezet (v.ö. Caeremoniale episcoporum, Nr. 166). Ha viszont kézbe áldoztatnak, nem ritkán megtörténik, hogy az Ostyáról leválnak darabkák, amelyek a földre esnek vagy az áldozók tenyerén illetve ujjain maradnak.
- Amennyiben a szentáldozás pillanata a hívek számára a Megváltó isteni személyével való találkozást jelenti, ez természetszerűen megköveteli a külsőleg is látható szakrális jeleket, mint amilyen a térdelés. Húsvétvasárnap reggelén az asszonyok imádták a feltámadt Urat, oly módon, hogy földre borultak előtte (v.ö. Mt 28,9) és ezt tették az apostolok is (v.ö. Lk 24, 52), sőt talán Tamás apostol is, amikor felkiáltott „én Uram és én Istenem!” (Jn 20,28).
- Ha engedjük magunkat táplálni mint egy kisgyermek, amikor az Oltáriszentséget közvetlenül a szánkba fogadjuk, ez magánál a rítusnál fogva a legjobb módon kifejezi a befogadás jelleget és a Krisztus előtti gyermeki állapotunkat, aki minket táplál és lelkileg „szoptat”. A felnőtt ember ellenben saját kezével helyezi szájába az ételt.
- Az Egyház előírja, hogy a hívők a szentmise bemutatásakor az átváltoztatás pillanatában térdeljenek le. Nem lenne-e liturgikusan ugyanígy illő, ha a hívő a szentáldozás pillanatában, amikor az Úrhoz, a királyok Királyához testileg is a lehető legközelebb kerül, térdelve köszöntené, és ugyanígy fogadná?
- Az Úr Testének szájba és térdelve történő fogadása láthatóan tanúskodna az Egyház eucharisztikus misztériumba vetett hitéről, de ugyanakkor gyógyító és nevelő tényező lenne a modern kultúra számára, amelyben a térdelés és a lelki gyermekség teljesen idegen jelenségnek számítanak.
- Az a vágy, hogy Krisztus magasztos személye előtt a szentáldozás pillanatában is kifejezzük látható módon hódolatunkat és imádásunkat, kerüljön összhangba az Egyház kétezer éves hagyományának szellemével és példájával, amelyet oly szépen kifejez az első évezred egyházatyáinak mottója „cum amore ac timore!” (szeretettel és félelemmel), valamint Aquinói Szt. Tamás Lauda Sion, Salvatorem szekvenciájának sora „quantum potes, tantum aude!” (amint bírod, aként merjed!), mint a második évezred mottója.
Végül szeretnénk idézni Anna Stang megható imáját, aki egy Volga vidékéről származó német anya és nagyanya, és akit a sztálinista rezsim Kazahsztánba deportált. Ez a papi lélekkel megáldott asszony őrizte az Oltáriszentséget és a kommunista üldözés alatt elvitte a Kazahsztán végtelen sztyeppéin szétszórt híveknek. Eközben a következő szavakkal imádkozott:
„Ott, ahol szeretett Jézusom lakik, ahol a szentségházban trónol, ott fogok én is mindig térdelni. Ott fogok szüntelenül imádkozni. Jézusom, szeretlek Téged szívem mélyéből. Rejtőző szeretet, imádlak Téged. Elhagyatott szeretet, imádlak Téged. Megvetett szeretet, imádlak Téged. Lábbal tiport szeretet, imádlak Téged. Végtelen szeretet, Aki a kereszten meghaltál értünk, imádlak Téged. Szeretett Uram és Üdvözítőm, add, hogy teljesen szeretetté váljak, teljesen engesztelő áldozattá váljak a legméltóságosabb Oltáriszentséget ért sérelmekért, Szűz Máriának, legkegyesebb Édesanyádnak Szívében. Amen.”
Adja a Jóisten, hogy az Egyház pásztorai meg tudják újítani Isten házát, az Egyházat, úgy hogy középpontba helyezik az eucharisztikus Jézust, biztosítják számára az első helyet, és úgy cselekednek, hogy a szentáldozás pillanatában is kimutatják Előtte a tisztelet és imádás jeleit. „Az Egyházat az Eucharisztiából kiindulva kell megújítani”. (Ecclesia ab Eucharistia emendanda est!) A Szentostya nem valami, hanem Valaki. „Ő van itt!” – így foglalta össze Vianney Szt. János, Ars szentéletű plébánosa, az Eucharisztia titkát. Mert itt nincs szó semmi másról és senki nagyobbról, mint magáról az Úrról: „Dominus est!” – Az Úr az!
-----------------------
Athanasius Schneider, született 1961 ben Kirgisztánbab (közép Ázsia), német szülőktől, akiket kitoloncoltak; 1973 ban kivándoroltak Németországba; 1990 ben pappá szentelték; 1997 ben az Augustinianumon (Róma) patrisztikából doktorált; 1999 óta a karagandai (Kazahsztán, közép Ázsia) papi szeminárium professzora; 2006 ban celerinai címzetes püspök és Karaganda segédpüspöke
A szentáldozás vétele nemcsak a lelki asztalközösség pillanata, hanem mindenek előtt a lehető legközelebbi személyes találkozás a hívő és az ő Ura, Istene között ebben az életben. Ehhez a találkozáshoz legjobban illik a befogadás, az alázat, a lelki gyermekség magatartása. Egy ilyen magatartás önmagától megkívánja az imádás és tisztelet kifejezett gesztusait. Erről tanúskodnak az Egyház kétezer éves hagyományának jól dokumentált tényei, amelyeket az első évezredből a „szeretettel és félelemmel”, a második évezredből az „amint bírod, akként merjed” mottóval jellemezhetünk. A szerző leírja három „eucharisztikus asszony” példáját is, akiket személyesen ismert a szovjet üldöztetés idejéből. Az ilyen tanúságtételek a harmadik évezred katolikusait is bátoríthatják és taníthatják, miként kell bánni az Úrral a szentáldozás magasztos pillanatában.
Francis Arinze bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció prefektusa ezt írta: „Az egész könyvet nagy örömmel olvastam. Kiváló.”
(Vége)
IMA ELLENSÉGEINKÉRT ÉGI ÉDESANYÁNKTÓL
Mennyei Atya, küldd le szeretett Fiaddal, Jézus Krisztussal, a mi Megváltónkkal és Boldogítónkkal szent atyai szeretetedet a sötétség minden terjesztőjére, hogy általa megtérjenek, vagy saját területükön maradjanak!
Atyánk, küldd le atyai szeretetedet, hogy mindazt, aki üldözni akar minket, vagy elárulni, vagy más rosszat forral ellenünk, jelenléted megakadályozza terve véghezvitelében! Küldd le szent szeretet-tüzedet minden hazugra, rágalmazóra, képmutatóra, hogy helyesen ismerjük fel őket és meg tudjuk védeni magunkat velük szemben! Atyánk, áraszd ki szeretetedet minden bűnözőre, az erőszak, a gyilkosság, a vak hatalomvágy eszközeire, hogy ne tudjanak nekünk és az emberiségnek ártani! Atyánk, bocsásd le szent szereteterődet, mint villámot a földre, ha gyilkosok vonulnak majd át a világon és rosszat akarnak tenni minden népnek!
Atyánk, légy akkor velünk, légy a mi védelmezőnk, a mi vezetőnk. Légy a mi oltalmunk, erőnk és erősségünk! Atyánk, áraszd szent atyai szeretetedet minden népre! Töltsd el őket szent tüzeddel, hogy felismerjék ez idő veszedelmét, melyet az ősi kígyó ravaszsága okozott! Atyánk, légy mindenütt az igaz parancsoló! Parancsolj a sötétségnek, hogy távozzék és kerülje az embereket! Atyánk, Te legjobb Atya, tedd, amit atyai szereteted jónak, igaznak és üdvösnek talál! Amen.
Gyermekeim, el tudjátok képzelni ezeknek a szavaknak a hatalmát, ha tiszta, odaadó, szerető lélekből száll Hozzám? Bizony mondom: egy lélek, aki szívből könyörög Hozzám, erősebb, mint egy egész hadsereg ördög! Mert Én vagyok az ereje, és eléje sietek seregeimmel. Ti nem imádkoztok ellenségeitekért, ezért vagytok nekik, az ő önkényüknek kiszolgáltatva. Ti magatok vagytok ebben a hibásak! Gyűlölitek, rágalmazzátok ellenségeiteket és féltek tőlük (akiket nem ismertek), el akartok bújni előlük. De Én azt mondom: Imádkozzatok értük, hogy kiárasszam rájuk atyai szeretetemet, és meg fogom tenni! Könyörögjetek Hozzám akaratom szerint, akkor ellenségeitek tehetetlenek lesznek veletek szemben. Én szabaddá tettelek titeket, és ezáltal egészen a kezembe vettelek. Mondom nektek: aki nem imádkozik szavaim szerint ellenségeiért, rágalmazóiért és a neki rosszat tevőkért, az jajveszékelni fog a szorongatás óráiban, mert tehetetlenül ki lesz szolgáltatva azoknak a hatalmaknak, akik kivonultak, hogy az emberiség nagy részét elpusztítsák. Legyen ez az ima számotokra egy mentőhorgony az eljövendő bajok idején. Amen.”
*Fatima Szentélyéből Lang Siegfried M. ORC atya közvetítésével, a fordítást lektorálta Bocsa József OSchP atya.
Szeptember 30-ai kinyilatkoztatás alapján
A szerzetesrendek egységben vannak egymással, mert mindnyájan az igaz, hagyományos Kereszténység képviselői, de mindegyiküknek megvan a sajátossága, az egyénisége. Az antikrisztus uralma alatt a nagy keresztényüldözéseket a szerzetesrendek feloszlatásával fogják kezdeni.
„Ahol az emberek elutasítják az Oltáriszentséget, mint utolsó mentőövüket, ott nem marad kő kövön semmi.” Megmentem azokat a lakóhelyeket, ahol rendszeresen szentségimádásokat tartanak, közösségekben összejönnek, engesztelnek, virrasztanak.
Miután az ember lelke kiszabadul a test béklyójából, érzékei és érzelmei felerősödnek. A Mennyországban boldogabb lesz, mint a Földön volt, a Tisztítótűzben szomorúbb és bánatosabb lesz, mint mikor a Földön élt, és jobban fog szenvedni, mint a földi szenvedései között. A pokolban sokkal jobban fog gyűlölni, dühöngeni, keseregni és szenvedni, mint itt a Földön valaha tette. Ez azért van, mert a túlvilág egy másik dimenzió, amelyben minden kiteljesedettebb, erőteljesebb. Ugyanis már nem gátolja a test.
A kétfajta gyümölcs
43 „A jó fa nem terem rossz gyümölcsöt. Ugyanígy rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt. 44 Minden fát a gyümölcséről lehet felismerni. Tövises bokrok nem teremnek fügét, és a tüskés bozót sem terem szőlőt. 45 A jó ember jó dolgokat gyűjt össze a szívében, és azokból hozza elő mindazt a jót, amit mond és tesz. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból hozza elő mindazt a gonoszságot, amit mond és tesz. Mert a száj azt mondja ki, ami a szívet megtölti.”” (Lukács 6,43-45)
ami korunkban a legmegdöbbentőbb, és ami a legélesebben tárja fel, hogy a Sátán stratégiája tökéletesen sikerült: megjelent az a generáció, amelyik már egyetlen gondolatot sem veszteget el az élet valóban komoly kérdéseire. Ráadásul, ezeket nem valami emberileg felfogható szórakoztató dolgokra cserélte fel, hanem egy nem létező, azaz virtuális világra, aminek teljesen rabjává vált. Persze ezen változáshoz elengedhetetlenül szükség volt az egyház hozzájárulására, amit XVI. Gergely pápa óta nemcsak megkaptak, de még a Rómából érkező saját ideáikkal felül is múltak: csak a legvészterhesebbeket említve: IX. Pius nem ítélte el az evolúciót, XII. Pius megengedte az evolúciós elmélet oktatását (Humani generis enciklika, 1950, DH 3896), és a saját maga által létrehozott intézetben kidolgoztatta és ő maga propagálta az ősbumm elméletet.]
– Azt, hogy az evolúció és az ember célja nem két különböző párhuzamos síkon fut, bizonyítja a fenti levél. Aki nem fogadja el a kezdet céltudatosságát és megtervezettségét, az ennek következményeként nem törekszik az örökkévaló cél felé sem.
Az evolucionizmus az embert olyan erős elutasító helyzetbe hozhatja az evangéliummal szemben, hogy ezt jelenti ki magáról: „már régen nem tudnak meggyőzni”. Mégis, ne felejtsük: „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1 ,37).
Egy evolucionista ilyen egyértelmű kijelentései lényeges betekintést engednek az evolucionisták gondolatvilágába:
– Az evolucionizmus egy olyan eszmerendszeren alapszik, amelyben definíciószerűen nem létezhet Teremtő. Az „isteni építőmester” céltudatos tervezése idegen ettől a modelltől, és ezért elvetik.
– Az olyan sajnálatos kifejezésekkel, mint „az evolúció természettudományos tény” és az „élet játéka bebizonyítható”, csupán a valóságos folyamatok leheletvékony megértése áll szemben, tekintettel az igen fontos területeken mutatkozó leírhatatlan ismerethiányra illetve tudatlanságra (pl. az agy működése; mi az élet egyáltalán; a növekedés jelensége; az érzékszervek működési módja; a sejten belüli információs folyamatok). Minél inkább megismerjük komplexitásukban az élő szervezetek részjelenségeit, ezek annál zseniálisabbnak látszanak. Aki ezek gondolati okait az anyagban keresi, az a természettudományos megismerhetőség határait messze túllépi.
– Az evolucionizmushoz való kötődés egészen addig vezethet, hogy követői még a paradicsomot is készek feláldozni érte. Az elvakultság azt jelenti, hogy nem marad a tudomány területére korlátozva, hanem hatással van az ember örökkévaló létkérdéseire is. Milyen rettenetes, ha az ember már nem figyel az egy szükséges dologra. (Lk 10,42: „Pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”).
Dr. Werner Gitt LOGOSZ vagy KÁOSZ – Isten rendje vagy káosz
(Logos oder Chaos, 1985) című könyvéből
Ez az imádság a Garganó-i Szent Mihály kegyhelyen olvasható!

Az angyali karok csodálatosan nemes Hercege, a Magasságbeli jeles harcosa, akiben buzgó szeretet ég, lángol az Úr dicsőségéért, az engedetlen és lázadó angyalok rémülete, minden igaz angyal szerelme és gyönyörűsége, drágalátos Szent Mihály Arkangyalom!
Szeretnék igaz tisztelőid és szolgáid közé tartozni, és ezért ma Neked ajánlom,
Neked ajándékozom és Neked szentelem magam.
Hatalmas, őriző oltalmad alá helyezem
magamat, családomat és mindazt, ami csak hozzám tartozik.
Kicsi az én szolgaságom felajánlása,
hiszen nyomorult bűnös vagyok,
de fogadd szívesem szívem szeretetét.
Emlékezz, hogyha a mai naptól védelmed,
pártfogásod alatt állok,
akkor segítened kell egész életemben!
Szerezd meg nekem
sok és súlyos bűnöm bocsánatát,
a kegyelmet, hogy teljes szívemmel
szeressem Istenemet, édes Üdvözítőmet, Jézust,
Édesanyámat, Máriát,
és eszközöld ki számomra azokat a segítségeket,
amelyekre szükségem van,
hogy eljussak a dicsőség koronájához!
Védj meg engem mindig lelkem ellenségeitől,
különösen életem utolsó pllanataiban!
Jöjj el akkor, ó, dicsőséges Herceg,
segíts engem a végső küzdelemben
és hatalmas fegyvereddel taszítsd távol tőlem,
a pokol szakadékaiba
azt a törvényszegő és gőgös angyalt,
akit egykor az égi ütközetben legyőztél!
Szent Mihály Arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben,
hogy az utolsó ítéletkor el ne vesszünk! Amen.
http://szeretetlang.blog.hu/2017/09/28/a_szent_mihalynak_valo_onatadas_imaja
Föld globális mikrohullámú sütője, a menekülés legkisebb lehetősége n
Mikrohullámú-adóantennák minden 200 méteren és szatellitek tízezrei fogják 2020-re egy teljesen új formájú mobiltelefon-sugárzással a föld felületének minden négyzetcentiméterét lefedni, jószándékú orvosok és tudósok tiltakozása ellenére. Ez a földön minden életet el fog pusztítani.
A mobiltelefon ötödik generációja négyszázezerszer nagyobb teljesítményű lesz, mint a második generáció (GSM-standard vagy 2G) volt, mellyel 1992-ben a digitális telefonálás korszaka beköszöntött – és több mint 100-szor nagyobb, mint a mostani 4G-standard. Valójában nem a gigantikus mértékben növekvő adatmennyiség az oka, amiért a mobiltelefon-ipar az 5G-vel egy újabb technológiai forradalmat akar keresztülvinni; hanem az, hogy „az élet minden területét digitalizálni akarják” [ezt a célt minden ország kormánya, legyen bal vagy jobboldali, naponta hivatalosan bejelenti; nem furcsa, hogy kivétel nélkül minden ország politikusai, vezetői támogatják ezt a célt, sőt minden egyéb előtt a legnagyobb prioritást ennek adják?], és a virtuális globális „felhőt” egymással összekötni – természetesen kábel nélkül. Ez az a sokat dicsőített cél, amire állítólag az emberiségnek ma a legnagyobb igénye van, és ami nélkül menthetetlenül a „sötét középkorba” hullik vissza.
Mivel a politikusok áldásával már 700 milliárd dollárt invesztáltak arra, hogy a vezeték nélküli kommunikációt kiépítsék, mind az ipar, mind az intézmények azt beszélik be nekünk, hogy milyen jó lesz nekünk, ha majd a világon mindenütt néhány másodperc alatt le lehet tölteni egy egész HD-minőségű mozifilmet, és automata kocsiban lehet közlekedni.
Az 5G úgynevezett milliméterhullámokat használ egészen 200 GHz értékig. Csakhogy a 20 GHz feletti mikrohullámokat a bőr már elnyeli, és a növények levelei is felfogják, emiatt tehát az ipar újabb kihívások előtt áll. Az 5G nem képes átjutni a falakon se, és csak rövid távolságokon belül használható, mivel a rádióhullámokat a számtalan akadály beárnyékolja, visszaveri és elnyeli. Magyarul: ez az új technológia olyan masszív infrastruktúra kiépítését követeli, amilyet az emberiség eddig még soha nem látott. Számítások szerint a lakótelepeken minden tucat lakóházra egy mobiltelefon-antenna jön, és még a lakatlan területeken is kétszáz méterenként kell egyet-egyet felállítani. [Gondoljuk csak el, már ma sem költözik senki szívesen sugárzó építmények közelébe, áramvezetékek mellé, alá stb.]
Utcalámpák, helységnévtáblák, telefonpóznák, garázstetők, házsarkok – a jelentősen kisebb 5G antennákat csaknem mindenhol fel tudják szerelni, amire a használatához szükség is lesz. Mindez a jövőben rendkívüli mértékben megnövekedett sugárterhelést fog jelenteni minden élőlény számára!
Amerikában már 2017-ben megkezdődött az 5G tesztelése (és például a német autópályákon is tesztelik már a vezető nélküli autókat); így a mobiltelefon-üzemeltetők azt tervezik, hogy 2020-ra általánosan bevezethetik az 5G rendszert – vagyis nagyon komolyra fordult a dolog.
De egyes helyeken, mint például Kaliforniában már most is komoly a helyzet, mégpedig a szárazság és hőség okozta állandó tűzveszély miatt. Ezért felszólították a polgárokat, hogy ne hagyjanak száraz faágakat, lombokat magukon a növényeken, vagy a földön heverni. Ez még érthető, de az a hír már megüti az ember fülét, amikor kaliforniai áramszolgáltatók bevallják, hogy a gyártelepükön néhány esetben az okozott tüzet, hogy elfelejtették az élő növények lombjait, ágait megfelelő méretre visszavágni!
Vagyis: az 5G technológia milliméterhullámait a levelek elnyelik. Ez azt jelenti, hogy energiájukat felveszi a levél, és ezáltal pici mértékben felmelegszik. Ez a pici mérték azonban nagy szárazság, és hőhullámok idején elég ahhoz, hogy a száraz növényzet lángra kapjon! [Lehet, hogy már most is ez az oka a kaliforniai tüzeknek, hiszen arrafelé már nagy ütemben tesztelik ezt az új technológiát?] Arról már nem is beszélve, hogy nem tudni, mennyivel lesznek még betegebbek a növények, ha leveleik állandóan ki lesznek téve az 5G-sugaraknak.
Az embernek ugyan nincsenek levelei, de bőre igen. És az emberi bőr, hasonlóan a levelekhez, csaknem teljesen elnyeli az 5G milliméterhullámait. Még a WHO is azt állítja – a mobiltelefon-ipar szakértőinek adatai alapján –, hogy ez előnyt jelent az emberi test számára [!], mert így a sugárzás nem hatol be olyan mélyen a szövetekbe és az agyba, így a belső szervek jobban védve vannak. Mindez persze azt feltételezi, hogy a bőr nem életfontosságú szerv! [De akkor miért kell az UV-sugárzás ellen védeni, miért figyelmeztetik az embereket egész nyáron át, hogy ne tartózkodjanak sokat a napon?!]
A WHO és a mobiltelefon-üzemeltetők által pénzelt szakértőcsoportok, és az ő elképzeléseiket gondolkodás nélkül elfogadó és követő politikusok véleményének ellentmondanak a független szakértők. Dr. Mercola a világ legbefolyásosabb, az emberek egészségével foglalkozó internetes honlapján azt írta, hogy az 5G-ben használt milliméterhullámok a felelősek sok szem- és szívprobléma, fájdalom vagy immungyengeség fellépéséért (amit állatokon végzett kísérletek már egyértelműen igazoltak is): „Ez a sugárzás 1-2 mm mélyen hatol be az emberi szövetbe, ezen kívül ezeket a hullámokat a szem szaruhártyájának felszíni rétegei is abszorbeálják.”
Az 1-2 milliméter mélyre való behatolás azonban azt jelenti, hogy az 5G-sugárzás a vért is masszívan befolyásolja! Ráadásul a vér 95 százalékban vízből áll, és a víz a legfontosabb és legjobb információhordozó, amit csak a természet ismer (a laboratóriumokban már olyan komputerekkel kísérleteznek, melyek szilícium helyett vízből készített „aggyal” üzemelnek). Tehát pont a testnedvek, melyek szerveztünk számára a legfontosabb információkat tárolják és vezetik, lesznek súlyosan károsítva az 5G-milliméterhullámú sugárzással! (És itt nem csak a vérre és a nyirokra gondolunk, hanem arra a „folyékony szervre”, amit a tudósok nemrég (2018. áprilisában jelentették be a New York University School tudósai) fedeztek fel közvetlenül a bőrünk alatt elhelyezkedve. Ebben az interszticiumban [szövet közötti szerv] az a különleges, hogy folyékony, és az egész testen keresztülvonul. Eddig éppen ezért nem fedezték fel, mert a laboratóriumi vizsgálatokat azzal kezdik, hogy a szervekből és a szövetekből minden folyadékot eltávolítanak, és ily módon eddig ezt a rendkívül érdekes folyékony szervet is eltávolították még a kutató vizsgálatok előtt.)
Csakhogy a vér nem csak vízből, hanem öt százalékban vízben oldódó anyagokból: vérsejtekből, tápanyagokból és többtízezernyi baktériumból is áll. De azt senki nem tudja, és megjósolni sem lehet, hogy ezek a normális baktériumok a sugárzás hatására mivé fognak majd mutálódni. Dr. Mercola arra figyelmeztet, hogy az 5G-sugárzás hatására a világméretű antibiotika-rezisztencia okozta dráma fel fog erősödni, mert sok baktérium (köztük például az E. coli) ilyen milliméterhullámú sugarak hatására megváltozik, és ezáltal még rezisztensebbé válik.
Az embernek a bőrében kettőtől négy millióig terjedő verejtékmirigye van, melyek a felhámréteg alatt az irhában fekszenek [az emberi bőr az epidermiszből (felhám) és az ezalatt fekvő dermiszből (irha, azaz a bőr kötőszöveti rétege) tevődik össze]. És ezért ezek a verejtékmirigyek az 5G-sugárzás hatására „fel fognak forrni”, mert antennaként vonzzák magukhoz a milliméterhullámokat – erre a következtetésre jutott Yuri Feldman fizikaprofesszor a jeruzsálemi Héber Egyetemről. Ezek és az ezekhez hasonló meggondolások vezettek oda, hogy neves kutatók és orvosok azt követelik, hogy mielőtt az emberiséget egy „gigantikus ellenőrizhetetlen kísérletnek” teszik ki, előbb az új technológiát vessék alá egy mindent átfogó, alapos vizsgálatnak.
Feldmans kolléganője, Dr. Yael Stein egy 2016-ban nyilvánosságra hozott nyílt levelben ezeket írta az 5G-technológiáról: „Amennyiben ezek a készülékek és antennák felállításra kerülnek, mi mindannyian, és köztünk a társadalom egészségileg leginkább sebezhető tagjai is, ki leszünk téve ennek a folyamatos sugárzásnak: csecsemők, állapotos nők, betegek és elektromosságra különösen érzékeny emberek. … Új betegségek jelennek meg fizikai fájdalmakkal és eddig ismeretlen neurológiai zavarokkal. … Könnyen ki lehet majd mutatni az 5G-technológia és e specifikus betegségek közötti összefüggést, ami további jogi kérdéseket is fel fog majd vetni.”
A mobiltelefonálás az 1980-as években indult el „hódító” útjára. Az első analóg készülékekkel még egyszerűen csak telefonálni lehetett. Ez volt az 1G, az első generáció. Ezt követte a GSM-standard, a 2. generáció, ami már digitális volt, és szöveget is tudott írni. Főleg a fiatalok fedezték fel és használták ettől kezdve kommunikálásra két ujjukat a személyes találkozások, beszélgetések helyett. A harmadik generációval már internetezni is lehetett, így a mobiltelefon komputerré változott át, s rengeteg ember, főleg a fiatalok számára a legfontosabb „testrésszé” vált. Ebben az időszakban a képek és klippek lejátszása vált a mobilok fő felhasználási területévé. De mivel időközben [a dörzsölten kivitelezett rászoktatás eredményeképpen] a mobil internet-felhasználók egyre többen lettek, és egyre függőbbé váltak az ú. n. szociális világhálóktól, mint például a Facebook-tól, még ennél is erősebb és gyorsabb technológia terjedt el: a negyedik generáció drótnélküli kommunikációja. Ezzel mára odajutottunk, hogy mindenütt összeszemetelhetjük magunkat képekkel és videókkal a virtuális felhőből, azaz az internetről. Mára a normális telefon-beszélgetések már csak piciny részét teszik ki a mobil adatforgalomnak.
És miután a mobiltelefon-üzemeltetők mobil-függővé tették [ami mára már kezd ugyanolyan veszélyessé válni, mint a drog- vagy alkoholfüggőség] az emberiség túlnyomó részét, bebeszélhették az egész világnak, hogy az ember ma már nem életképes az „ultraminőségű videofilmek drótnélküli villámgyors letöltése és az automata gépkocsik használata nélkül”, ami miatt az emberiség számára az 5G bevezetése elkerülhetetlenné vált.
Hogy az 5G-mobiltelefon újfajta milliméterhullámú sugárzása mekkora pusztítást fog okozni a föld egész élővilága számára, az néhány szakemberen kívül senkit nem érdekel, különösen a politikusokat [és a zsinati szekta vezetőit nem].
Lloyd Burrell, a mobiltelefon-sugárzás egyik amerikai szakértője hívta fel a figyelmet arra, hogy még „a víz is, ami a mennyből esik, radioaktív lesz”. [Erről van saját tapasztalatom: éveken keresztül megfigyelhető volt, hogy a legkisebb eső is sokkal többet jelent a növények számára, mint a mindennapos kiadós locsolás. Ez utóbbi éppen csak arra volt képes, hogy életben tartsa a növényeket, de fejlődésükre már alig volt pozitív hatással. Most viszont fordított lett a helyzet: az eső inkább árt, mint használ a növényeknek, a locsolás többet segít nekik, mint bármilyen csapadék, persze annyit nem, mint a korábbi esők, de annál mindenképpen többet, mint a mostani csapadék.]
Az esőcseppek ugyanis szintén abszorbeálják az 5G hullámait. De még ez sem minden. Burrell még azt is kimutatta, hogy a növények levelei a milliméterhullámú sugárzás hatására több stressz-proteint termelnek, amit például a búza sarjhajtásain végzett kísérletek már be is bizonyítottak. Senki sem tudja megjósolni, hogy a mindent lefedő globális 5G-sugárzás milyen mértékben fog az élelmiszernövényekre hatni, és ezzel az emberiség élelmezését befolyásolni. „Ember és állat élete függ a növényektől, mint táplálékforrásuktól. A milliméterhullámok olyan táplálékot nyújthatnak számunkra, ami alkalmatlan a fogyasztásra”, írja Burrell.
[Mindez egy olyan világban történik, ahol a parasztoknak még azt is előírják, hogy mekkora és milyen formájú uborkát szabad termelniük. Ahol jószerivel nincs már az életnek olyan területe, amit ne szabályoznának, az embereknek ne írnák elő, hogy mit szabad és mit nem megtenniük, enniük, inniuk, mivel kötelező gyermekeiket beoltatniuk stb. – természetesen mindezt csakis az „ő érdekükben”. És akkor olyan dolgokat, melyek már egy kétéves gyermek eszével felfoghatóan is, bizonyíthatóan súlyos károkat okoznak az élőlényeknek, és visszafordíthatatlanul beavatkoznak a természetbe, az egész föld összes országának közéleti és vallási vezetői, függetlenül pártállásuktól, hitüktől, vallásuktól, nemzeti tradícióiktól, egyemberként támogatnak, tesznek kötelezővé: ez emberi ésszel teljesen felfoghatatlan! Ilyen feladatot csakis a Sátánnak már teljesen alávetett lények teljesíthetnek!
Több diplomás embertől hallottam, hogy ma már nincs szükség atomrobbanásra, vagy harmadik világháborúra ahhoz, hogy az emberiség kioltsa önmagát, elég egy mágneses vihar, vagy egy nagy áramhálózat kiesése, és az emberiség teli éléskamrák előtt éhen hal, mert nem fogja tudni a kamrák ajtaját kinyitni. Ahogy az a nő is majdnem meghalt egy elektromosan bezárt kocsiban, melyben kézzel se az ablakokat letekerni, se az ajtókat kinyitni nem tudta. Az emberiség építi az új Bábel tornyot, rendületlenül, a végletekig hisz saját eszében és erejében – csak Teremtőjében és mindenek Fenntartójában, Mozgatójában nem… Mindez napról napra közelebb viszi a világot a János apostol által látott és leírt ezeréves birodalomhoz, Isten országához, amit azonban Krisztus Urunk csak a mostani föld elpusztulása után állít fel!
„Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai. Amikor keletről elindultak, Sineár földjén találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek. Így szóltak egymáshoz: "Gyertek, csináljunk téglát és égessük ki." A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul. Azután így szóltak: "Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!" Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek. Így szólt: "Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják. Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!" Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését. Ezért nevezik azt Bábelnek, mivel az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét és onnét szórta szét őket az Úr az egész földön.” (Ter 11,1-9)]
(forrás: https://www.zeitenschrift.com/artikel/5g-mobilfunk-globaler-mikrowellenherd-ohne-entrinnen)
http://katolikus-honlap.hu/1801/klima.htm
Az új 5G-s generáció Svájcban és az EU országaiban 2020-ig kerülne bevezetésre. Az 5G-t olyan új mobilhálózatnak nevezik, amelynek segítségével bármit csatlakoztatni lehet az internethez, például autók autókkal és forgalomirányító rendszerrel lehetnek összekötve, vagy a pulzusmérő egy orvossal, vagy nyilvános szemétgyűjtők a szemétszállítással. 5 ok arra, hogy az 5G-s mobilhálózatot ne csak Svájcban utasítsuk el: 1.) a sugárterhelés jelentős növekedése az 5G által - Mivel a rövidhullámú 5G sugárzás falakon szinte képtelen áthatolni, minden ház homlokzatát egyénileg kell besugározni. Ez azt jelenti, hogy az 5G-nek sok új antennára lesz szüksége, melyek városi területeken földközelben és minden 10-12 ház távolságában helyezkednek el. Ezáltal az internet a hűtőszekrények, mosógépek, térfigyelő kamerák, vezető nélküli autók stb. vezeték nélküli kapcsolatainak ezreit fogja közvetíteni. Mindez együttesen a szervezetre való teljes, hosszú távú, külső hatások exponenciális növekedéséhez vezet. Ezért az egészségügyi problémák, különösen a rák, és az egészségügyi költségek rohamos növekedése várható. 2.) súlyos egészségügyi következmények léphetnek föl a mobilsugárzás következtében. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) a magas frekvenciájú elektromágneses sugárzást már 2011-ben a „valószínűleg rákkeltő” kategóriába sorolta be. És ezzel ugyanabba a kategóriába került, mint a szinte világszerte betiltott DDT növényvédő szer, amely rendkívül mérgező hatású a rovarokra. Tudományos tanulmányok azt mutatják, hogy a mai mobilhálózati határértékek egészségkárosodást, beleértve rákot is okoznak. Példaként álljon itt két tanulmányi eredmény: 2001-ben egy olasz tanulmány kimutatta, hogy a gyermek leukémia aránya a mobilhálózati antenna közelében már az akkori adóteljesítmény mellett is 220%-kal nőtt. Egy 2004-ben, a felső-frankföldi Nailában készült 10 év hosszú távú megfigyelésein alapuló tanulmány kimutatta, hogy a rák gyakorisága egy mobilhálózati antenna 400 méteres körzetén belül 300%-kal nőtt. Mennyivel magasabb lehet ez az érték ma? Egy agydaganat esetében csak a kemoterápia 20 000 Euróba kerül. 3.) még az aktuális határértékek sem védenek meg minket. A Szövetségi Tanács rendeletében foglalt határértéket az ipar határozta meg műszaki és gazdasági, és nem pedig egészségügyi szempontok alapján. A határérték csak a hőhatást veszi figyelembe. Azonban a mobilsugárzás már sejtszinten károsít, és ez a károsodás a felmelegedéssel nem mérhető. Az ember a mobilsugárzás miatt nem melegszik, hanem beteg lesz. 4.) a határértékkel való csalás. Az az állítás, hogy Svájcban a mobilhálózati határértékek 10-szer alacsonyabbak a mobil lobbisták évtizedes hazugsága. Az immissziós határérték nemzetközileg harmonizált és Svájcra is érvényes, s ez 41-61 V/m. A 10x alacsonyabb, 4–6 V/m-es építménybeli határérték csak Svájcban van törvényileg leszabályozva azokon az érzékeny területeken, ahol az emberek hosszú időt töltenek. Az immissziós és az építménybeli határérték nem hasonlítható össze, mivel az eltérő mérési eredmények eltérő mérési távolságokból származnak. Egy EU-antenna ugyanolyan intenzitással sugároz, mint egy svájci antenna 5.) a Szövetségi Hatóság és a szövetségi tanácsos Doris Leuthard antidemokratikus eljárása Az 5G-t csak akkor vezethetik be, ha megemelik a határértékeket. 2018. március 5-én a Svájci Államtanács másodszor is úgy határozott, hogy nem emeli meg a határértéket. A BAKOM (Szövetségi Kommunikációs Hatóság) ezt a döntést lábbal tiporja, és a mérési módszert rafinált módon megváltoztatja, hogy mégis magasabb sugárzási szintet lehessen elérni. A határértéket újabban a nemzetközi eljárási módtól eltérően számítják, csúcsérték helyett 24 órás átlagot számolnak. Az Államtanács döntése ellenére 2019 januárjától új frekvenciák kerülnek árverésre, amelyek a Szövetségi Kommunikációs Bizottság COMCOM szerint kiemelkedő fontossággal bírnak az 5G bevezetése szempontjából.
https://www.gigaherz.ch/dringende-warnung-vor-5g/
https://ul-we.de/who-stuft-hochfrequente-elektromagnetische-strahlung-in-die-kategorie-2b-auf-die-liste-der-krebsstoffe-ein/
https://www.researchgate.net/publication/237302229_Es_gibt_nach_allen_vorliegenden_wissenschaft-_lichen_Erkenntnissen_Hinweise_darauf_dass_elektromagnetische_Felder_gesundheitliche_Beeintrachtigungen_hervorrufen_-_Eine_Entgegnung
https://www.neuroonkologie.de/files/guidelines/14-gliome.pdf
https://www.diagnose-funk.org/publikationen/artikel/detail&newsid=1220
Review: Biologische und pathologische Wirkungen der Strahlung von 2,45 GHz auf Zellen, Fruchtbarkeit, Gehirn und Verhalten, Isabel Wilke, Sonderbeilage in Ausgabe 1-2018/ ISSN 1437-2606/ 31.Jahrgang von Umwelt, Medizin, Gesellschaft http://ul-we.de/wp-content/uploads/2010/08/heft4_Warum-Grenzwerte-schädigen-und-trotzdem-aufrecht-erhalten-werden.pdf
https://www.gigaherz.ch/der-schweizer-grenzwertschwindel/
https://www.bafu.admin.ch/bafu/de/home/themen/elektrosmog/fachinformationen/massnahmen-elektrosmog/elektrosmog--die-grenzwerte-im-ueberblick.html
https://www.gigaherz.tv/5G/index.php
https://schutz-vor-strahlung.ch/site/bundesrat-umgeht-mobilfunk-grenzwert-mit-buebetrickli/
https://www.bakom.admin.ch/bakom/de/home/das-bakom/medieninformationen/medienmitteilungen.msg-id-71493.html
https://www.comcom.admin.ch/comcom/de/home.html
2013. október 26. - A váci 7. kiengesztelődési találkozón először
2018. 09.29-30 .-án Az Összes Szent Angyallal való szövetség kötés lesz Leányfaluban.
Az angyalokkal való együttműködés fontosságáról szó van a Máriás Papi Mozgalom kék könyvében is. Az 1987. szeptember 29-i üzenetben ez olvasható. "Szeplőtele Szívem fényének angyalai most gyűjtik össze mindenfelől a választottakat, akik arra hivatottak, hogy harcoljanak győzelmes seregemben. Megjelölnek benneteket pecsétemmel. Erős fegyverzettel látnak el benneteket a küzdelemre. Megvédenek benneteket pajzsommal... Elérkezett a végső küzdelem ideje. Ezért rendkívüli módon lépnek közbe az Úr angyalai, és minden nap odaállnak mindnyájatok mellé, hogy vezessenek, megvédjenek, és megerősítsenek benneteket. Ahogy ezekben az időkben a démonoknak és minden gonosz szellemnek nagy szabadsága van ördögi megnyilatkozásaikra, úgy hivatottak most az Úr angyalai arra, hogy tervem legfontosabb részét véghezvigyék. Ég és föld egyesül a nagy küzdelemnek ebben az órájában. Felszólítalak tehát benneteket, alkossatok mindnyájan egységet az angyalokkal és a mennyország szentjeivel!
Ezt az egységet segíti ez a szövetségkötés is.
Szent Őrzőangyalom, hozzád fordulok: / Istennek angyala, akit a Mennyei Atya őrzőmmé, segítőmmé, tanítómmá, pásztorommá rendelt! / Te ezt a feladatot születésemtől fogva betöltöd mellettem / – óvtál és védelmeztél, / és újra, meg újra szóltál is lelkiismeretem hangján keresztül / – megköszönöm neked mindezeket a szolgálatokat. / Bár én sokszor tudomást sem vettem rólad, / te mégsem hagytál magamra, / hanem mindig segítségemre voltál. / Rádöbbenve az irántad való és a Mennyei Atya iránti hálátlanságomra, / Aki ily nagy és szent segítőt adott mellém, / a jövőben jobban akarok Rád figyelni, / és együtt akarok munkálkodni Veled! / Meg akarom mostantól szívlelni minden intésedet, / és követni akarom minden sugallatodat, / amellyel oktatsz, és tanácsot adsz. /
Te jól tudod, hogy az utolsó időkben élünk. / Te ismered a sátán terveit, hogy tönkre akarja tenni Isten művét ezen a Földön. / Te tudod, hogy meg akarja osztani, / el akarja pusztítani az egyházat és az emberiséget, / és hogy oly sokakat kárhozatba akar dönteni. / Tapasztaljuk magunkban és körülöttünk a megosztottságot, és az ellentéteket, / tudjuk, hogy az Antikrisztus át akarja venni az uralmat a Fölön. / Látjuk a gonoszság erőinek az elszabadulását. / Mi magunktól tehetetlenül állunk ezek előtt. / Segítsetek rajtunk nyomorúságunkban! /
Mi, a magunk erejéből képtelenek vagyunk megállítani a sátánt és angyalait, / de ti, Szent Angyalok, Istentől rendelt ellenfeleik vagytok. / Szent Őrzőangyalaink, kérünk titeket, / hogy léptessetek minket szövetségre az összes Szent Angyallal, azok minden karával: / az Angyalokkal, Arkangyalokkal, a szent Erők karának angyalaival, / a szent Fejedelmekkel, Hatalmakkal és Uralmakkal, / és az Isten közvetlen közelében lévő Trónokkal, Kerubokkal és Szeráfokkal. / Léptessetek velük szövetségre, és teremtsetek köztünk személyes és állandó kapcsolatot! / Mind a kilenc kar szent angyalai, / hazánk, családunk, közösségeink védő szent angyalai, / és akiket a Szentírásból név szerint is ismerünk, / Szent Gábor, Szent Rafael és a mennyei seregek vezére, Szent Mihály, / figyelni akarunk rátok! / Rá akarunk hagyatkozni a ti vezetésetekre! / Veletek együtt akarunk küzdeni./
Tanítsatok meg erényeitekre, hogy helyt tudjuk állni az utolsó idők harcaiban! / Tanítsatok meg a szeretetre, a szentségre, a tisztaságra! / Tanítsatok meg Isten helyes imádására, a bölcsességre, és a hallgatásra! / Tanítsatok meg az Istenre, a rátok, és az egymásra való figyelésre! / Tanítsatok meg az engedelmességre, hogy Isten minden parancsát kivétel nélkül teljesítsük! / Tanítsatok meg az igazságosságra és a szolgálatra! / Tanítsatok meg az alázatra, a türelemre, a bátorságra, a fegyelemre, és a hűségre! / Tartsatok meg abban a szeretetegységben minket, amiért Jézus az Utolsó Vacsorán imádkozott! / De segítsetek, hogy, amikor szakadásokat, ellentéteket tapasztalunk, / akkor is tudjunk mindig Jézushoz hűségesek maradni, / ne veszítsük el hitünket, reményünket, / hogy mindvégig megmaradjunk az Isten és az egymás iránti szeretetben! /
Szeretnénk veletek együtt munkálkodni az anyagvilág átalakításán, / megszentelésén, / Istenhez való hazavitelén! / Segítsetek, hogy együtt tudjunk működni veletek és az összes szentekkel a Mennyei Atya tervében, / aki „Krisztusban mint Főben újra akar egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.” /
Mi ugyan keveset tudunk nyújtani ebben a szövetségben, / de azt szeretnénk megtenni, ami rajtunk múlik! / Ezután jobban rátok akarunk figyelni és veletek jobban együtt munkálkodni! / Vállaljuk az engesztelő hivatást, / felajánlunk minden betegséget, szenvedést, gyengeséget és megpróbáltatást, / és mindenekelőtt saját akaratunkat ajánljuk Istennek. / Egyesíteni akarjuk minden cselekedetünket és szándékunkat, / mindent, amit teszünk, vagy elviselünk, / Jézus cselekedeteivel és szenvedéseivel, / hogy a velünk való kapcsolat révén / ti is részesülhessetek Jézus szent emberségének a megismerésében. / Segítsetek, hogy mi magunk is átalakuljunk, átváltozzunk, / ahogyan átváltozik a kenyér és a bor a szentmisében Jézus testévé és vérévé. / Hintsétek meg Jézus Szent Vérével és Királynőtök szent könnyeivel az egész Földet, / hogy megtisztuljon a bűntől, / az Isten elleni lázadás szellemétől, / és védve legyen a gonosz erők támadásaitól! / Szolgatársaitok akarunk lenni! / Védelmezzetek minket! / Vigyétek győzelemre a mi gyarló közreműködésünkkel Isten ügyét! /
Mostantól a Szentháromság, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek segítsége által / a szent angyalokkal való szövetségem tudatában akarok élni és meghalni. Amen./
(Összeállította: Bocsa József Sch.P.)
