Jézus Krisztus drága Vére — jöjjön el a Te királyságod! Ámen.
Ó, jóságos és irgalmas, mindentudó és mindenható örök Atya! Alfa és Omega, aki mindent teremtettél. Te soha nem hagyod el gyermekeidet. Tekints jóságosan egyszülött Fiadra, Jézus Krisztusra, aki azért jött, hogy megmentse az emberiséget és királyságodat megalapítsa a Földön. Felajánljuk Neked Szent Fiad, Jézus Krisztus minden gyötrelmét, kínszenvedését és drága Szent Vérét a Szent Kereszt minden ellenségének, az antikrisztusnak és a vörös sárkánynak bukásáért, akik most és az idők végén az igazság ellen harcolnak. Megváltónk drága Vére és földi életének utolsó lehelete által tűnjenek el úgy, mint tajték a napfényben, hogy királyságod mielőbb elérkezzék a Földön.
(BN19980727)
Fellázadhatnak Isten ellen, miként ezt ősszüleink a paradicsomban tett
az ezeréves birodalomnak Jézus lesz a királya, és ott ezért igazságosság fog uralkodni, de Jézus ott is emberalakjában lesz jelen, hisz ez a birodalom az Utolsó Ítélet előtt valósul meg. A birodalom lakóit tehát a tűz után életben maradt emberek és a feltámadt szentek alkotják, és ez utóbbiak Jézussal együtt fognak az előbbieken uralkodni, ahogy ezt Jézus tanítványainak megígérte (Mt 19,28: „Jézus így válaszolt: "Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött"”).
Bár a Sátán a birodalom végéig nem csábíthatja el az embereket, hiszen le van láncolva, de attól az emberek megromlott természete, bűnre való hajlama, azaz az ősbűn következményei még változatlanul meglesznek, és változatlanul bűnre csábítanak. Ezért feltehető, hogy miként Jézus első eljövetelekor kevesen követték őt, az ezeréves birodalomban is sokan lesznek, akik nem akarják Őt királyuknak elismerni. És éppen ezért, és CSAK ezért lesz képes a kiszabadult Sátán a már maguktól megromlott, de legalábbis romlásra, lázadásra már hajló embereket feltüzelni, és újra a szentek és Jézus ellen fellázítani! Ha az emberek végig hűek maradnának Jézushoz, ők maguk is mind olyan szentté válnának, mint a rajtuk uralkodó feltámadt szentek, és akkor Sátán nem lenne képes hatni rájuk! Csakhogy Szent János ezt jövendölte meg: „Amikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. Felvonultak szerte az egész földön, bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost.” (Jel 20,7-9) – Vagyis az ezeréves birodalom továbbra is evilági birodalom lesz, az emberek egy része ott is rosszra fog hajlani, de a király maga Jézus lesz, a vezetők a szentek lesznek, tehát a jókat nem fogják eltiporni, elhallgattatni, üldözni, kiközösíteni! És ez a birodalom ily módon két dolgot fog bebizonyítani: egyfelől, hogy mennyivel élhetőbb egy olyan világ, melyben Isten törvényei uralkodnak, és egy ilyen világ léte, működése, fennmaradása igenis a gyakorlatban is lehetséges, hiába bizonyítja a történelem ennek az ellenkezőjét; másfelől, hogy az emberek az ősbűn következményei miatt még egy ilyen igazságos világban is letérhetnek a helyes útról, fellázadhatnak Isten ellen, miként ezt ősszüleink a paradicsomban tették!
Michel Mottet [a keresőben egyetlen ilyen nevű ember Svájcban lakott és pár hónapja halt meg; az itt idézett cikkét az einsicht újság 2016 szeptembere és 2017 májusa között megjelent kiadásaiban, tehát négy részben közölte Jürgen Graf fordításában]
Beültetett RFID-chipek: A sajtó támadásba kezdett
"Azt is teszi mindenkivel,kicsikkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre, vagy a homlokukra bélyeget tegyenek, és hogy senki se vehessen se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma." (Jel.13:16-17.)
„Jönnek a bechipezett emberek!”- ez a cím jelent meg 2018. május 14-én a svájci BLICK kezdőoldalán. A bulvár-újság első három oldala leginkább egy RFID-chip beültetést népszerűsítő reklámkampányhoz hasonlított: „Egy kis chipet az emberbe és ez egy nagy előrelépés az emberiségnek”, “Aki fél, hogy visszaélnek az adataival, az a Facebooktól és az Amazon Alexa hangvezérelt asszisztensétől óvakodjon, ne ezektől a chipektől. “ Állítólagos szakértők szerint: „ A beültetett mikrochipek nemhogy kevesebb, hanem lényegesen nagyobb digitális biztonságot nyújtanak számunkra.” Ilyen érzés cyborggá válni” mondta valaki a RedBull egy reklámkampányában. “Ha beültetsz egy biochipet, több leszel, mint csak egy ember. Megmutatjuk neked, hogy ez hogy működik.” „Az egyetlen lehetőség, hogy emberként lépést tarthassunk a gépekkel, az az, hogy beépítsük őket magunkba:”. A fősodratú média riporterei élő adásban a nagy nyilvánosság előtt ültettették be a chipet, így például Tim Kuchenbecker az ARD híradójában. Kuchenbecker egy a kiállítók megbízásából dolgozó médiaügynökség képviseletében vesz részt a CeBit-en. A sajtótudósító sok előnyét látja annak, ha valaki bechipezteti magát. „Meggyőződésem, hogy ez a jövő.“ A yuoFM egy fiatal riporternője: „Itt van bent egy picike NFC-chip. Körülbelül akkora, mit egy rizsszem. Remélhetőleg ki tudok majd vele ajtókat nyitni, adatokat küldeni okostelefonokra…A chipet ide ültetik be a kezembe. Ó, halleluja, annyira örülök neki!” A FAZ-szerkesztő Jonas Jansen: „Egyáltalán nem fáj, körülbelül olyan, mint egy vérvétel, egy kis szúrás…És aztán mindenféle adatot rá lehet tölteni.“ Aki néhány évvel ezelőtt azt prognosztizálta, hogy a közeljövőben chipet akarnak a bőrünk alá szúrni, azt megbélyegezték, hogy összeesküvés-elméletet képvisel. Most ott tartunk, hogy a sajtó céltudatosan és szervezetten reklámozza az RFID-chip beültetést. Az ilyen reklámkampányok genocídiumhoz vezetnek, ami nemzeti, faji vagy vallási csoportok elleni népirtást jelent. És ezt a népnek meg kell állítania. De hogyan? ! Ez a fajta népirtás szinte észrevétlenül halad előre napjainkban a készpénz megszüntetésével. Ha Ön minden készpénz nélküli fizetést vehemensen elutasítana. akkor egy kis idő múlva bekorlátozná, majd ellehetetlenítené a megélhetését. Az Ön munkaadója is csak a bankszámlájára utalja a havi fizetését. A főbérlő a havi lakbért bank átutaláson keresztül kéri. Üzleti utazását is csak készpénzmentesen tudja interneten lekötni. Készpénzzel akarja kifizetni az új autóját? Franciaországban az 1000 eurós készpénzlimittel csak egy guruló roncsot tud venni. A személyes szabadságunk bekorlátozása alattomosan és állítólag a mi javunkra halad előre. Készpénz nélküli fizetőeszközök nélkül rövidesen már Ön sem tud létezni. Ugyanezt az elvet fogjuk megtapasztalni az RFID-chipek beültetésénél is: Az első beültetett chip generáció a kulcsot fogja helyettesíteni és lehetővé teszi a háztartási gépek egymással való összehangolását. A következő generáció a pénztárcát, hitelkártyát, tb-kártyát, stb. fogja helyettesíteni és átlátható polgárrá teszi Önt. Legkésőbb a harmadik generációs chippel bárhol a világon be fogják tudni Önt azonosítani és kontrollálni. Aki vallási, etikai vagy egyéb más okból nem akar chipet beültetni, előbb vagy utóbb ki lesz zárva a társadalomból és nem vehet részt a közéletben. Bárki nevezze is ezt összesküvéselméletnek, ha nem állítjuk meg, akkor tényleges összeesküvés lesz belőle! Állítsuk meg az RFID-t, mert népirtáshoz vezet! Tanulmányozza ebben az összefüggésben tényfeltáró Kla-TV adásainkat az alábbi linkek segítségével és tiltakozzon ennek az embergyűlölő technológiának az bármiféle előretörése ellen: www.kla.tv/338 // RFID - was geht? www.kla.tv/10679 // Chip-Implantatentwicklung birgt gewaltiges Missbrauchspotential in sich www.kla.tv/1804 // Stop RFID
von
http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2018/614209/IPOL_STU(2018)614209_EN.pdf
S miért változtatják állandóan a pénzeket? https://www.fleur-de-coin.com/eurocoins/banknote-rfid
Az RFID implantátum nem más, mint egy „apró adathordozó“, ami egyszerűbbé teszi az életet- legalábbis ezt ígérik a reklámban. De azt, hogy ezzel egész más dolgokat is meg lehet tenni, arról a már 2009(!) 5. 8-án az „Augsburger Allgemeinen“ című újságban megjelent újságcikk számolt be: „Egy szaúd-arábiai feltaláló a német Szabadalmi Hivatalnál Münchenben kérvényezte, hogy a chip-implantátummal embereket lehessen megfigyelni, sőt meggyilkolni. ”
http://jelenesek.freeweb.hu/microchip.html
A mai világhatalom nem a keresztények testét, hanem a lelkét támadja m
A mai világhatalom nem a keresztények testét, hanem a lelkét támadja meg az élet minden területén egyedül uralkodó hazugságok özönével. Korunk demokráciájára, azaz népuralmára inkább illik a démonokrácia, azaz a démonok uralma kifejezés, hiszen e rendszer alapját és irányvonalát az élet minden területén olyan téveszmék, törvények képezik, melyek az isteni törvényeknek direkt ellentmondanak.
Bár a Sátán a bűnbeesés óta szakadatlanul azon munkálkodik, hogy minél több szerencsétlenséget és bajt okozzon Isten teremtményeinek, és minél több embert vezessen a kárhozatba, kétségtelen, hogy korunkban érte el uralma (eddigi?) legátfogóbb és legteljesebb időszakát.
Dániel próféta azt írja a négy vadállatról szóló látomásában, hogy „egy negyedik vadállatot is láttam; félelmetes, rettenetes és szörnyű erős volt; hatalmas vasfogai voltak: falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. Egészen más volt, mint a többi vadállat, tíz szarva volt.” (Dán 7,7) Majd így folytatja: „Amint a szarvakat figyeltem, lám, még egy kis szarv nőtt ki közöttük … ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélő száj”. (Dán 7,8)
E látomás magyarázatát egy angyal így mondja el neki: „A negyedik vadállat (ezt jelenti): egy negyedik ország lesz a földön, amely különbözik a többi országtól. Ez felfalja, összetiporja és szétzúzza az egész földet. A tíz szarv (ezt jelenti): ebből az országból tíz király jut hatalomra. Utánuk pedig egy másik kerül uralomra. Ez különbözik a többiektől, és három királyt megaláz. Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket. Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre. Akkor ítéletet tartanak, s megszűnik uralma, széttiporják, úgyhogy végleg megsemmisül. Azután a Fölséges szentjeinek népe nyeri el a királyságot, a hatalmat és a legnagyobb országot az egész ég alatt. Az ő országa örökkévaló ország lesz, neki szolgál, és neki engedelmeskedik minden uralkodó.” (Dán 7,23-27)
Vagyis ezen utolsó vadállatnak a jellegzetességét az a szándéka adja, hogy ellene szegüljön a Fölségesnek, az az őrült elképzelése, hogy ő felette áll mindennek, és joga van az időket és a törvényeket megváltoztatni [ez kísértetiesen hasonlít a mai hatalmasságokra, közöttük is leginkább Bergogliora, akiről egyik kedves alattvalója mondta ki nyilvánosan, hogy „joga van az eddigi tanítást bárhogyan megváltoztatni”].
De vajon mit jelent ez a kifejezés: „megváltoztatni az időket és a törvényeket”? Válasz: Jogot formálni azon törvények megváltoztatására, melyeket a Teremtő szabott ki a teremtett természetre. Első alkalommal az ú. n. francia forradalom proklamálta azt az őrült ideát, hogy a törvények meghozatalára szolgáló hatalmat Istentől saját magához ragadja, és az emberek anonim tömegére ruházza át (természetesen nem ténylegesen, hanem csak demokratikus módon, azaz megtévesztéssel, hazugsággal); hogy mára a francia forradalom e vívmánya az egész világot elárassza. Dániel negyedik vadállata tehát már több mint két évszázada bálványként trónol és uralkodik a népeken, és megsemmisíti azt, aki Istentől lopott szuverenitása előtt nem hajol meg.
Míg a törvények megváltoztatására irányuló akaratot viszonylag könnyű volt értelmezni, az idők megváltoztatására vonatkozó szándék misztikus kifejezésének megfejtése már nagyobb problémát okoz. A megfejtéshez először azt kell tisztáznunk, hogy mit jelentenek az „idők” a jövendölésekben? Válasz: Az emberek üdvtörténetének különböző periódusait, ahogy azokat a Szentírás tárja fel előttünk. Miként a teremtés hét napot ölelt fel, a Bibliában is megtalálható hét világosan felvázolt periódus. Az első az ember teremtésétől az özönvízig tartott [kb. Kr.e. 5000-3400]. A második Noétól Ábrahámig [Kr.e. 3400-1850], a harmadik Ábrahámtól Isten Fiának megtestesüléséig. – Erre Szent Pál emlékeztet bennünket a galatákhoz írott levelében: „De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.” (Gal 4,4-5) – A negyedik periódus Pünkösdtől az Emberfia újraeljöveteléig tart: vagyis ez a Szent Péterre épített Egyház kora. Az ötödik periódus az ezeréves birodalomnak azon szakasza, melyben a Sátán láncra verve ártalmatlanná lesz téve. A hatodik az a rövid időszak, amikor „a Sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket; számuk annyi, mint a tenger fövenye” (Jel 20,7-8). – Végül a hetedik periódus az Atya örök birodalma, ami a teremtés hetedik napjának felel meg, mert a kiválasztottak örök időkre Isten békéjébe és nyugalmába lépnek be.
Hogyan és milyen ármánykodással akarja a negyedik vadállat ezeket a korszakokat megváltoztatni? Azzal, hogy önkényesen kijelenti, hogy az ember semmi esetre sem Isten közvetlen teremtménye és ezáltal az Ő képmása, hanem az evolúció eredményeképpen az állatok egyik leszármazottja, ami szakadatlan fejlődés során lett emberré, „amíg tudatára ébredt annak, hogy ő önmagának saját abszolút ura”.
A lényegét tekintve tehát az evolúciós teória valóban megváltoztatja az időt, hiszen arra irányul, hogy az egész üdvtörténetet, az emberiség egész múltját, de legfőképpen Isten létét és mindenhatóságát tagadja. Ez a groteszk idea, melyről Szent Péter és Szent Pál is beszélt, nevezetesen, hogy a világ végén tévtanítók lépnek fel, akik sokakat elcsábítanak a helyes útról [2 Tim 4,3-4: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják”], a negyedik vadállat uralkodása alatt „tudományos hit-dogmává” vált, és a média, abban is elsősorban a vadállat legkedveltebb segédeszköze, a televízió által minden mértéket felülmúlóan lett elterjesztve és reklámozva. Szent János írta jelenéseiben, hogy az a vadállat, aki „úgy beszélt, mint a sárkány”, „hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra.” (Jel 13,11/15) – Lehet ennél találóbban leírni a mozit és a televíziót és napjaink összes többi technikai csodáját? Ez is bizonyíték arra, hogy Dániel próféta negyedik vadállata nem valamikor a bizonytalan jövőben fog megjelenni, hanem már a mostani világban teljes hatalommal ül a trónján!
http://www.katolikus-honlap.hu/1801/ezereves.htm#1108
Kelta-ír köszöntő, áldás
"Legyen ma béke belül. Bízz abban, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne feledkezz meg a végtelen lehetőségekről, amelyek a hitből születnek benned és másokban.
Használd azokat, amiket adnak neked, és add tovább a szeretetet, amelyet kapsz. Légy elégedett önmagaddal, úgy ahogy vagy.
Hagyd ezt a tudást beépülni a csontjaidba, és add meg a lelkednek az éneklés, a tánc, az ima és a szeretet szabadságát. Ez mindannyiunk számára létezik.. "
"Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögül a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten." (kelta-ír köszöntő)
Hívők imája a papokért-Pap imája
szolgálatukat. Adj nekik erőt, hogy szüntelenül a Te jelenléted
képviseloi, a Te szereteted küldöttei, a Te gondviselésed eszközei és a Te
irgalmad közvetítoi legyenek számunkra!
Urunk, Jézus Krisztus! A papok egész életük során a Te szeretetedben
szeretnének élni. Segítsd őket, hogy mindig a Te személyedben cselekedve
mutassák be a szentmisét, a Te küldöttedként hirdessék az örök élet
tanítását és a Te megbízottadként szolgáltassák ki az nekünk a Te életet
adó és életünket megújító szentségeidet!
Szentlélek Isten! Te nem csak az Egyházban, hanem minden papban is élsz.
Segítsd a papokat sugallataiddal, ötleteiddel és tanácsaiddal, hogy papi
életükkel jó példát mutassanak a fiataloknak és az evangélium hirdetésével
Isten felé vezessenek minket!
szolgálatomat. Adj nekem erőt, hogy szüntelenül a Te jelenléted
képviselője, a Te szereteted küldötte, a Te gondviselésed eszköze és a Te
irgalmad közvetítője legyek az emberek számára!
Uram, Jézus Krisztus! Egész életem során a Te szeretetedben szeretnék
élni. Segíts engem, hogy mindig a Te személyedben cselekedve mutassam be a
szentmisét, a Te küldöttedként hirdessem az örök élet tanítását és a Te
megbízottadként szolgáltassam ki az embereknek életet adó és életüket
megújító szentségeidet!
Szentlélek Isten! Te nem csak az Egyházban, hanem minden papban, így
bennem is élsz. Segíts sugallataiddal, ötleteiddel és tanácsaiddal, hogy
papi életemmel jó példát mutassak a fiataloknak és az evangélium
hirdetésével sokakat vezessek Isten felé!
(Részlet a „Amint az Atya szeretett engem... - 365 gondolat a papság évére című könyvből. Citta Nuova, 2009 http://editrice.cittanuova.it/notizia.asp )
Akkora sereget láttam, hogy meg sem tehetett számlálni.
Én, János láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel. Nála volt az élő Isten pecsétje. Hangos szóval így kiáltott a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt arra, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: „Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!”
Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből.
Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!” Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak. Arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent: „Ámen. Áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Ámen.”
Ekkor a vének közül az egyik megszólított, és megkérdezte tőlem. „Kik ezek a fehér ruhások és honnan jöttek?” Ezt feleltem: „Te tudod, uram!” Erre ő azt mondta: „Ezek a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.”
Ez az Isten igéje.
Jel 7,2-4.9-14
Putyin új fegyvereladási stratégia kidolgozását sürgette
A megváltozott körülményekre hivatkozva a hagyományos megközelítések helyett új stratégia kidolgozását sürgette a más országokkal folytatott haditechnikai együttműködés terén Vlagyimir Putyin orosz elnök a szakterületen illetékes bizottság moszkvai tanácskozásán.
Putyin konkrétan ki nem mondva, de az amerikai szankciókra utalva kijelentette, hogy tovább kell növelni a más országokkal folytatott hadiipari együttműködést és hangsúlyozta, hogy ennek a területnek a lehetőségeit fel kell használni az orosz ipar megújítására és modernizálására, a hazai tudomány támogatására, az erős technológiai potenciál kiépítésére.Az orosz vezető elégedettségét fejezte ki az orosz fegyverzetexport nagyságával.
"Az utóbbi években a katonai termékek exportszállításának nagysága stabilan magas szintű és eléri a mintegy 15 milliárd dollárt" - mondta. Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország továbbra is követni fogja a fegyverpiaci tendenciákat és a partnereknek új, kényelmes együttműködési formákat fog felajánlani olyan helyzetben, amikor a konkurensek gyakran a küzdelem nem jóhiszemű formáihoz folyamodnak, és az orosz elnök szerint nyomást gyakorolnak rájuk, zsarolják őket, egyebek között politikai jellegű szankciók felhasználásával.
Putyin úgy fogalmazott: ezt azért teszik, hogy a saját haditechnikájukat erőltessék (rá a vevőkre), még akkor is, ha annak a minősége elmarad az oroszétól és drágább annál. Az orosz elnök az orosz fegyverek jellemzőinek méltatása mellett azt állította, hogy Oroszország számára fontos, hogy felelős és lelkiismeretes partner hírében áll, amely szigorúan tiszteletben tartja a haditechnikai együttműködésre vonatkozó nemzetközi elveket és normákat.Szavai szerint Moszkva csak védelmi és biztonsági célokra, valamit a terrorizmus elleni küzdelemhez szállít haditechnikát és fegyvert, minden egyes esetben részletes helyzetértékelés alapján, prognosztizálva a helyzet alakulását az adott régióban.
A megkötött kétoldalú megállapodások mindemellett sohasem irányulnak harmadik országok érdekei és biztonsága ellen - fogalmazott Putyin.
A Krasznaja Zvezda című katonai lap kedden arról írt, hogy az orosz szárazföldi erők fegyverzete és hadfelszerelése az elmúlt években több mint 10 ezer korszerű típussal bővült, ami által a fegyvernem modern eszközeinek aránya 15-ről 45,8 százalékra bővült. A hadsereg tűzereje 45 százalékkal, az alegységek túlélőképessége 30 százalékkal, manőverező képessége pedig 50 százalékkal nőtt.A lap szerint a légi és űrerőknél a modern eszközök aránya az elmúlt hat évben 30-ról 73,9 százalékra nőtt. A légvédelem megsemmisítő képessége több mint 50 százalékkal erősödött. A légierő 2013 óta évi több mint 200 korszerű harci gépet kapott.
MTI
Putyin és Trump Argentínában találkozhatnak
Az orosz és az amerikai elnök november 11-én Párizsban csak rövid ideig találkozik majd, hogy megvitassa kettőjük teljes körű találkozójának lehetőségét – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
Fotó: AP
Peszkov elmondta, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump elnök Párizs után legközelebb a G20-csoport november 30-án és december 1-jén Buenos Airesben tartandó csúcstalálkozóján lesz egyszerre jelen, ezért a legvalószínűbb az, hogy a francia fővárosban az argentínai tárgyalásukról fognak megegyezni.
Peszkov nem kívánta kommentálni a Kommerszant című orosz gazdasági napilap értesülését, amely szerint Putyin és Trump között Párizsban Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére nem lesz jelentősebb megbeszélés. Az újság szerint Macron nem szeretné, hogy egy orosz–amerikai csúcs elterelje a figyelmet a találkozó apropójául szolgáló eseményről, az első világháborút lezáró fegyverszüneti megállapodás 100. évfordulójáról.
Az orosz elnöki szóvivő elismerte, hogy a számos állam- és kormányfő részvételével megtartandó centenáriumi megemlékezés napirendje zsúfolva lesz ceremoniális és protokolleseményekkel. Egy nappal korábban úgy nyilatkozott, hogy a Putyin–Trump-találkozó formátuma nem azért változott meg, mert nézetkülönbségek lennének Moszkva és Washington között, hanem mert a párizsi esemény multilaterális jellege azt nem teszi majd lehetővé.
Korábban Trump is arról beszélt, nem biztos benne, hogy Párizsban megbeszélést tud folytatni Putyinnal.
Peszkov egyébként úgy vélekedett, hogy a keddi amerikai félidős választások „aligha hoznak majd bármilyen világosságot” a kétoldalú viszonyba. Mint mondta, nem lát konkrét tendenciát a kapcsolatok normalizálódására.
Elmondta, hogy a Kremlben figyelemmel fogják kísérni az egyesült államokbeli választás eredményét, de elutasította, hogy reagáljon azokra a médiában megjelent, meg nem nevezett kibernetikai szakértőkre hivatkozó vádakra, amelyek szerint Oroszország beavatkozik az amerikai választási folyamatba.
MTI
Izrael bevezeti a halálbüntetést
Avigdor Liberman védelmi miniszter kezdeményezésére a jövő héten az izraeli parlament, a kneszet megkezdi azt a folyamatot, amellyel törvénybe iktatják, hogy a terroristákat halálbüntetéssel is lehet sújtani - jelentette a kettes kereskedelmi tévécsatorna.
Így napokon belül a képviselőtestület elé kerül a országban sokat vitatott törvényjavaslat, amiben vélhetően szerepet játszott az, hogy hétfőn Benjámin Netanjahu miniszterelnök elhatározta, hogy támogatni fogja az indítványt.
"Több mint három év lankadatlan harc után jövő szerdán végre a kneszet törvénykezési, jogi és alkotmányügyi bizottsága elé kerül a terroristák elleni halálbüntetésről szóló jogszabály, hogy azután első olvasatban megszavazza a törvényhozás plénuma" - írta Liberman kedden Twitter- és Facebook-bejegyzésében.
"Nem alkuszunk meg, és nem állunk meg, amíg csak végre nem hajtjuk a feladatot"
- tette hozzá a védelmi miniszter.
Avigdor Liberman pártja, a Jiszrael Béténu választási programjának már az előző választáson az egyik legfőbb pontja volt a terroristák elleni halálbüntetés törvénybe iktatása, és jövőre ismét parlamenti választásokat tartanak az országban.
Januárban, egy viharos ülést követően - 52:49 arányban - a kneszet úgynevezett előzetes voksolással már megszavazta, hogy a gyilkos terroristák ellen halálbüntetés is kiszabható legyen.
Az akkori vita során az egyik arab képviselő megkérdezte Benjámin Netanjahut, hogy vajon halálbüntetés kiszabását kérné-e azok ellen a szélsőséges zsidó merénylők ellen is, akik néhány éve Duma faluban megölték egy palesztin család három tagját. A kormányfő azt felelte, hogy elvileg igen. Azóta azonban nem folyt tovább a törvénykezés ebben az ügyben.
Az Izrael által 1967-ben elfoglalt területeken a palesztinok ügyeiben ítélkező katonai törvényszék egyik bírája februárban halálbüntetésről döntött a zsidó Solomon család három tagját meggyilkoló palesztin terrorista ellen, de véleményével kisebbségben maradt a vele közösen döntő bírók között, és végül négyszeres életfogytiglant mértek a Halamis telepesfaluban gyilkoló merénylőre. A Ciszjordániában elkövetett terrorakciók ügyében ítélkező katonai bíróságok elvileg már jelenleg is kiszabhatnak halálbüntetést.
MTI
Mindazonáltal fontos emlékeztetni arra
aki vette magának a fáradtságot, hogy a Teremtés könyvétől egészen a Jelenések könyvéig végig olvassa a Bibliát, megállapíthatja, hogy abban mindenütt az ősbűn végzetes következményeiről van szó, melyek nem csak az egyes személyek összességére, hanem az egész teremtésre rázúdultak, mert az ősbűn miatt lett ez a világ megátkozva. De arról is olvashat, hogy Ádámnak és Évának közvetlenül bűnbeesésük után Isten egy Megváltót ígér, aki ennek a katasztrófának a következményeit fel fogja oldani, azáltal, hogy minden dolgot helyreállít, és egy adott pillanatban az Ádám és Éva, és miattuk az egész földre lezúdult átkot érvényteleníti.
Mindazonáltal fontos emlékeztetni arra, hogy a Megváltó eljövetelét Isten nem Ádámnak és Évának, hanem a kígyónak, azaz a Sátánnak jelentette ki, ami azt jelenti, hogy az emberi nem ellensége ellen folytatott harcot közvetlenül Isten vezeti, és hogy a Sátánt csak az asszony ivadéka, vagyis Krisztus fogja véglegesen legyőzni, és Isten a Sátán fejét azzal az asszonnyal tiportatja szét, aki a Megváltót szűzen foganja és szüli meg. …
Ádám óta, de Krisztus előtt élt ember is részesül a megváltásban, amennyiben az isteni törvények, valamint a természettörvények, melyeknek szintén Isten a szerzője, szerint élt. A kiválasztottak számát egyedül Isten ismeri. Mi az Ószövetségnek köszönhetően nagy valószínűséggel ismerünk néhányat közülük; de van közöttük egyvalaki, Dániel, akivel Isten maga közölte megmenekülését:
„Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. Te meg, Dániel, zárd el ezeket a szavakat, pecsételd le a könyvet a végső időkig. Sokan eltévelyednek, és a gonoszság növekedni fog. … Hallottam ugyan a szót, de nem értettem, azért újra megkérdeztem: "Uram, hogy állunk ezekkel a végső dolgokkal?" Így válaszolt: "Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig. Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni. Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot. Te meg menj és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végső napon kijelölt sorsodra. "” (Dán 12,1-4/8-13)
Természetesen minden valaha élt ember számára Jézus kereszthalála szerzi meg a megváltást, azok számára is, akik az Ő megtestesülése és halála előtt éltek, és azok számára is, akik ez után éltek. De ez egyúttal nem jelenti azt, hogy maga az üdvtörténet nem Ádámmal, majd Ábellel, a Megváltó első előfutárával kezdődött, akiről Jézus beszélt, miközben a hitetlen zsidókat ostorozta: „E nemzedéknek számot kell majd adnia minden próféta véréről, amelyet a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen az oltár és a templom között megölt Zakariás véréig kiontottak. Igenis, mondom nektek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek. Jaj nektek, törvénytudók! Elvettétek a tudás kulcsát, de magatok nem mentek be, akik meg bemennének, azokat akadályozzátok.” (Lk 11,50-52 és Mt 23)


https://www.redbull.com/ch-de/vom-mensch-zum-cyborg-nfc-rfid-chip